Dance, Football and Other Loves (magyar)

5. fejezet

- Scott! – szólt oda neki vidáman Katy, és maga felé integetett, hogy odahívja. Próbáltam minél jobban a székbe süllyedni és a fejemet is lehajtottam. Éreztem, ahogy Scott megáll mellettem és féloldalasan a pultra támaszkodik. Nem néztem fel, egyenesen a pultra meredtem. – Emlékszel meséltem neked Macyről. – kezdett bele Katy és gondolom Scott bólintott, mert folytatta. – Ma volt az első napja az iskolában, ahová te is jársz.

- Á, igen, mintha láttam volna. – a hangja fura csengése miatt felé néztem. Ő csak vigyorgott és a kezét nyújtotta. – Örülök, hogy személyesen is megismerhetlek, Macy. – kelletlenül elfogadtam a kezét. – Sokat hallottam már rólad.

- Hát, persze. – motyogtam és elhúztam a kezem. – Figyelj, Katy. – fordultam visszafelé. – Nekem mennem kell, mert nem akarom, hogy a nagyi aggódjon. – áthajoltam a pulton és egy puszit nyomtam az arcára. Katy kedvesen mosolygott, és mondta, hogy vigyázzak magamra hazafelé. Mielőtt leszálltam a székről Scott felé fordultam és mosolyt erőltettem az arcomra, mintha csak tényleg most ismerkedtünk volna meg. – Egy élmény volt, Scott.

- Szintúgy. – bólintott és visszatért megint az arcára az az idegesítő vigyor. Hazudós seggfej. – gondoltam magamban, majd sietve távoztam.

***

- Hogy mit csináljak? – kérdeztem értetlenül az igazgatót és kissé előrébb hajoltam. Hétfő volt, ráadásul reggel. Alig léptem be az iskola ajtaján már be is hívatott magához. Nem volt egyedül. Az irodában volt még a foci edző, aki kiderült apa régi barátja, együtt jártak egyetemre, egy csapatban játszottak aztán neki lett egy sérülése, így tanítani kezdte azt, amit tudott.

- Jól hallottad. – támaszkodott az asztalára Mr. Green és barátságosan elmosolyodott. – A foci csapat idén meg akarja nyerni a középiskolai bajnokságot és Mr. Garett azt mondja, - mutatott az edzőre - te vagy a megfelelő személy, aki segíteni tudna neki a siker érdekében.

- Én? – kérdeztem hitetlenkedve és az edző felé fordultam.

- Természetesen te. – bólintott, majd folytatta. – Édesapád remek ember volt és még annál is jobb edző. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg időt töltöttél vele az edzéseken vagy sokat beszélgetetek a fociról. – magam elé meredve bólintottam. Igaza volt, de nem akartam a múltra gondolni. – Figyelj Macy, nem muszáj elvállalnod, de sokat segítenél nem csak nekem, hanem az iskolának is. – hunyorogni kezdett. – Ráadásul magadnak is sokat segítenél.

- Mégis hogyan segít ez nekem bármiben is? – húztam fel a szemöldököm.

Mr. Garett az igazgató felé fordult, aki tovább beszélt. – Annyi kreditet kapnál érte, hogy nem kellene semmilyen további iskolai programot elvállalnod.

Az igazgatóról az edzőre néztem, majd vissza rá. Nem igazán akartam elhinni.

- Mint azt Mr. Garett is mondta nem kell most döntened. – az igazgató felállt, ahogy a csengő megszólalt. – Két órakor lesz a foci edzés, ha elvállalod a feladatott, akkor legyél ott. – felvett egy kis papírt az asztaláról, majd felém nyújtotta. – A késést igazoló lapodat add oda a tanárnak, akivel leszel.

Felálltam, elvettem a papírt, majd egy bólintással elhagytam az irodát.

***

Egyszer a nagyi azt mondta, hogy nem sanyargathatom magam örökké a múltban történtek miatt. Akkor nem értettem vele egyet, viszont ma valahogy mégis ezek a szavak jutottak eszembe, amikor úgy döntöttem, hogy felülök a lelátó legmagasabb pontjára, ahol az edző nem vesz észre egyből és végignézem az edzést. Akaratlanul is eszembe jutott apa, ahogy láttam az edzőt nekem háttal állni és, ahogy magyarázott a srácoknak. Az első percekben nehéz volt nem gondolni rá, de muszáj leszek eltemetni magamban az érzéseimet. Az őszi foci szezon hamar véget ér, és ha minden jól megy, akkor annyi kreditet szerzek, hogy a második félévben már nem kell semmit sem csinálnom. Nem mintha most sokkal több feladatom lenne, csak azt kell tennem, amit kis korom óta mindig csináltam. Figyelni.

Már eltett tizenöt perc az edzésből, amikor az edző már vagy harmincadjára az órájára nézett és a bejárathoz tekintett. Kicsit csalódottnak látszott, amin mosolyognom kellett. Azt hiszi nem vagyok itt, pedig csak fel kellene pillantania a lelátóra. Vannak még rajtam kívül páran, akik nézik az edzést, így nem feltűnő, hogy itt vagyok, de én voltam az egyetlen, aki még a srácok előtt itt volt. Úgy terveztem várok az edzés végéig, majd utána szólok Mr. Garettnek, hogy benne vagyok ebben a edző segéd dologban.

A srácok a pályán éppen egy új támadást gyakoroltak. Már az elején észrevettem Scottot a 23-as mezben. Ahogy láttam ő az irányító a másik srác Winston ő a center, aki mindig hátraadja neki a labdát. Most is ez történik. Winston a sípszó után hátra adja Scottnak, aki hátra lép négy lépést és egyenesen a jobb szélső elkapónak dobja, aki már nagy sebességgel rohan előre. Minden jól megy addig, amíg a labda el nem száguld mellette és pár méterre tőle elkezd pattogni. Nem a dobással volt a baj, és nem is a 12-es mezben játszó srác futásával, hanem a technikával.

A további egy órában csak a helyemen ülök és nézem az edzést. Végig a lelátón maradtam és csak akkor mentem az edzőhöz, amikor a srácok elmentek az öltözőbe. Mr. Garett gondterhelten vakargatta az állát, miközben a kezében tartott papírokat nézegette. Mikor mellé léptem elsőnek meglepődött, majd felderült az arca.

- Macy. – rám mosolygott. – Nem voltam benne biztos, hogy eljössz.

Megvontam a vállam és a pályára néztem. – Itt voltam végig, fent a lelátón. – mutattam magam mögé.

- Tehát a válaszod igen? – kérdezte reménykedve. Rápillantottam és nagyot sóhajtottam. – Tudom, hogy nehéz neked, még csak most költöztél vissza és a szüleid...

Közbe vágtam. – Igen, igaza van nem könnyű ez nekem, és legszívesebben nem is mennék többé focipálya közelébe, ha tehetném, akármennyire is szeretem a játékot, de tovább kell lépnem és segíteni szeretnék magának és a csapatnak. – az edző figyelmesen nézett rám és hallgatott. – Biztos vagyok benne, hogy magamtól nem fordultam volna magához, hogy krediteket kapjak, de ha már van egy ilyen lehetőségem, akkor elfogadom.

Az edző most már egyértelműen jobb kedvre derült és mosolyogva nézett rám. – Köszönöm, Macy. Remélem nem bánod meg a döntésedet és jól fogod magad érezni. – kicsit félre döntötte a fejét. – Ha még most bemész a titkárságra kapsz egy új órarendet, amiben le lesznek írva az edzések időpontjai.

Összeráncolt szemöldökkel néztem rá. – Azt hittem, nem volt benne biztos, hogy elvállalom.

Vállat vont, majd elindult. – Mindenre felkészültem. – mondta menetközben, majd egy pillanatra visszafordult. – Üdv a csapatban.

A fejemet csóválva indultam el a suli felé és nem akartam elhinni, hogy mibe fogtam bele.