34. fejezet

2.9K 133 23
                                    

Nem tudom mi tartott olyan sokáig Scottnak, hogy még fél óra elteltével sem jött ki a fürdőből, de egyre türelmetlenebb lettem. Odamasíroztam az ajtóhoz és kétszer kopogtam.

- Scott! – szóltam hangosan. – Elaludtál zuhanyzás közben?

Szórakozott kuncogást hallottam csak válaszképpen, majd kinyílt az ajtó és Scott frissen borotvált arcát láttam magam előtt.

- Nem aludtam el, de köszönöm, hogy ha mégis megtörténne, számíthatok rád, hogy felébresztesz. – válaszolta, majd adott egy puszit a homlokomra és kikerült.

Csak a szememet forgattam, mire utána fordultam már az ajtóban állt, ami félig nyitva volt.

- Na mi lesz, nem jössz? – felhúzott szemöldökkel nézett rám és közben vigyorgott. A fejemet rázva mentem utána, de nem bírtam ki én sem mosolygás nélkül.

Ahogy mentünk le a lépcsőn, már nem is hallottam az edénycsörgést, csak halk beszéd szűrődött ki a konyhából. Bosszúsan beleböktem az ujjammal Scott oldalába. – Addig húztad az időt, hogy anyukád már be is fejezte a készülődést. – vádlón ráztam a fejemet is hozzá, hogy meglegyen a hatás, de Scott nem is igazán rám figyelt már, hanem a beszélgetésre, amit még mindig csak halkan hallottunk.

- Muszáj ma is menned? – mondta Liz, és hallottam a hangján mennyire szomorú. – Hiszen hálaadás van és itt van a fiad barátnője, akivel még nem is találkoztál. – tompán odacsapódott a pultnak egy edény. – Ne csináld ezt Jack! – Liz hangja egyre csalódottabb lett, az előttem lépkedő Scott válla pedig minden lépésnél egyre feszültebb. A választ nem értettem, de a hangos sóhaj, ami elhagyta Liz száját mindent megmagyarázott.

- Hé – kaptam el Scott karját a konyhaajtóban. – Apukád van itthon? – elsőre azt hittem nem válaszol, mert csak mérgesen meredt abba az irányba, ahol a szülei voltak.

- Aha. – mondta összeszorított fogakkal. – De nem hiszem, hogy ma találkozol vele. – ahogy ezt kimondta, hallottuk ahogy a konyhában lévő ajtó becsukódik.

Scott után léptem be a konyhában, ahol az anyukája, Liz éppen a konyhaablakon nézett kifelé. Amikor észrevette, hogy nincs egyedül, felénk fordult és próbált mosolyt erőltetni az arcára. Scott nem szólt semmit csak leült a legközelebbi székhez. Feszengve álltam az ajtóban, nem tudtam mit mondjak.

- Korán keltetek. – törte meg a csendet Liz. Scott rám nézett és felhúzott szemöldökkel jelezte, hogy válaszoljak én.

- Én még aludni akartam, de Scott nem hagyott, így inkább jöttünk segíteni.

Liz a fiára nézett, aki a szemét forgatva a hűtőhöz vonult. Őszinte mosoly jelent meg az arcán, ahogy hallotta Scott „persze, én nem tudtam aludni" motyogását. – Nem kellett volna ezért ilyen korán felkelnetek. Egyedül is boldogulok.

- Na, én is ugyan ezt mondtam. – szólalt meg Scott, miközben félig a hűtőbe hajolt. – Korán van. Istentelenül korán.

Most én forgattam a szememet, aztán Liz felé fordultam. – Mit segíthetünk?

Körbe nézett a pultra kipakolt hozzávalókon, majd a pulykán és a tálakon. Elgondolkodva ráncolta a homlokát, mintha azon gondolkodna mit bízhatna rám. – Talán kezdhetnénk elsőnek a zöldségekkel, aztán pedig a tölteléket és a pulykát készítsük el. – rám mosolygott, majd a fia felé fordult, aki még mindig a hűtőben pakolászott. – Talán valaki készíthetne neked egy szendvicset, mielőtt hozzákezdünk ehhez.

Scott boldog mosollyal visszasétált a székhez és elégedetten leült. – Nem szükséges, megcsináltam volna magamnak is.

- Persze. – válaszolta Liz. – Majd el is hisszük.

Amíg Liz megcsinálta a szendvicset – egyet csinálta nekem is -, és letette Scott elé, addig én elkezdtem a zöldségeket hámozni.

Nem sokkal később, amikor már készen voltunk zöldségekkel és a pulyka megtöltésével, Scott mobilja pityegni kezdett. Két harapás között az újabb szendvicsből, felvette és megnézte. – Jess azt írja nemsokára elindulnak.

Erre felkaptam a fejem. – Jess és Katy is átjön?

- Ühüm. -válaszolt Liz, miközben próbálta berakni a megtöltött pulykát a sütőbe. Scott gyorsan az anyukája segítségére sietett, mikor a tepsi ijesztő szögben megdőlt oldalra. – Mindig együtt ünnepelünk.

- Jess nem is említette nekem. – elmostam a tálakat és a megtelt szárítóra tettem. Megakartam kérdezni, hogy Jack, Scott apja itthon lesz-e, de mindenki feltűnően kerülte a témát.

Liz beállította a sütőt, majd elégedett mosollyal, csípőre tett kézzel felém fordult. – Ezzel meg is volnánk. – kifújta a szemébe hullott hajszálat és összecsapta a tenyerét. Vigyorogva néztem rá, és örültem, hogy a reggeli szomorúsága legalább egy kicsit enyhült. – Megyek átöltözök és egy kicsit felfrissítem magam mielőtt ideérnek, addig ti is pihenjetek. – ezzel meg is fordult és eltűnt a konyhaajtóban.

Mivel Liz végezte a dolgok oroszlán részét, én nem is kentem össze magam. Scott sóhajtva jött odahozzám és szó nélkül kezdett húzni maga után. Egészen a kanapéig vezetett, majd végig nyújtózott rajta és maga mellé húzott. – Pihenjünk, ahogy anya mondta. – körém fonta a karját és szorosan átölelt. – Teljesen kimerültem a munkában.

Feléfordultam, így egy vonalban volt az arcunk. Homlokráncolva néztem, ahogy csukott szemmel szinte már félig alszik. – Te nem is csináltál semmit, csak ültél és néztél minket.

- Ez nem igaz. – csak az egyik szemét nyitotta ki, úgy hunyorgott rám. – Valakinek azokat a szendvicseket is meg kellett ennie. – vigyorgott rám. – És nem volt egyszerű. Nem láttad mennyi volt és milyen nagyok? – hitetlenkedve húzta fel a szemöldökét, mire elnevettem magam.

- Igen, igazi hős vagy. – mosolyogva a mellkasához bújtam. Még szorosabban ölelt és ahogy hallgattam a halk szuszogását a fülem mellett és éreztem egyenletes szívverését a tenyerem alatt, lassan engem is elnyomott az álom.

****

Halk motyogásra ébredtem. Nem Scott volt, mert ő még mindig nyugodtan aludt mellettem. Két női hang volt és mintha Jess kuncogását is hallottam volna. Álmosan hunyorogva fordultam az oldalamra és akkor láttam meg, ahogy Katy és Liz a másik kanapén ülve bögrével a kezükben minket néztek és indokolatlanul nagy mosollyal sugdolóztak.

Jess a fotelben ült és a szemét forgatta, amikor ránéztem. – Már egy fél órája ezt csinálják.

Zavaromban elpirultam és a még mindig alvó Scott felé fordultam és óvatosan megpiszkáltam, hogy felébredjen. Nem jártam sikerrel mert még jobban magához húzott és még csak meg sem rezzent a szemhéja. Még egyszer megböktem, mire kinyitotta a szemét és bosszúsan szuszogott. – Most már sosem fogsz hagyni aludni? – mondta vádlón, de nem komolyan. Felhúztam a szemöldököm és némán a másik kanapé felé böktem. Kicsit megemelte a fejét, hogy felettem átnézzen. Mikor meglátta, hogy mi folyik a másik oldalon a fejét rázva visszahanyatlott a párnára.

- Annyira aranyosak vagytok. – hallottam Katy hangját.

- Nem akartunk felébreszteni benneteket, aludjatok csak tovább, mintha itt sem lennénk. -tette hozzá Liz.

Scott arcát figyeltem, akinek apró kis piros folt jelent meg az arcán és a száját összeszorítva motyogott. – Ja, persze mert bárki tudna nyugodtan aludni így, hogy bámulják.

Kuncogva néztem rá és a pólójához nyomtam az arcom. Itt volt az ideje felkelni és szembenézni a két kuncogó nővel. 

-------------------------------------------------------------------------------------

Remélem tetszett, igyekszem a folytatással. ❤️

Puszi, Julie                                                                                                             2022.04.22.

Dance, Football and Other Loves (magyar)Where stories live. Discover now