21/1. fejezet

9.6K 392 10
                                    


Macy


Az iskolánk lányainak nem csak azt a tényt kellett hétfő reggel feldolgozniuk, hogy a focicsapat kapitánya foglalt lett, hanem azt is, hogy egy másik játékos is lekerült a piacról. Ahogy közeledtem a többiek felé a parkolón keresztül magamon éreztem a lányok tekintetét. Nem igazán tud foglalkoztatni a dolog, ami egy előny, de láttam már messziről, hogy Jess mennyire feszeng, ahogy Camet öleli. Persze Cam fancsali arcán is megakadt a tekintettem, ahogy a többiek nevettek és ez csak azt jelenthette, hogy ő a poén áldozata. A hatfős csapat már akkor észrevette, hogy közeledem, amikor még legalább húsz méterre voltam tőlük. Scott megfordult és kitárta a karját. Megtorpantam és összeráncoltam a homlokom. Nem értettem elsőnek mit akar, de aztán leesett. Felvettem a hátizsákom mind a két vállamra, majd elkezdtem felé rohanni. Ahogy hozzá értem már fel is kapott, én pedig a nyaka köré fontam a karom és hagytam, hogy körbeforgasson. A lábam, akkor érte a földet, amikor már kezdtem szédülni és nem bírtam abbahagyni a nevetést.

- Jó, elég lesz. – mondtam nevetve. – Most már tegyél le.

Megállt és óvatosan leengedett a földre, nem várta meg, hogy eltávolodjak, egyből megcsókolt. – Szia. – mosolygott le rám.

- Szia. – mondtam én is boldogan és még egyszer szorosan megöleltem, közben a mellkasához nyomtam az arcom.

- Istenem, de nyálasak vagytok. – hallottam meg Cam hangját.

- Istenem, de seggfej vagy. – utánoztam, és kinyújtottam rá a nyelvem. Közelebb sétáltunk hozzájuk, mert az előbb Scott arrébb állt, nehogy valakit megrúgjak. Nekidőltem az oldalának, ő pedig átkarolta a vállam. Végignéztem a társaságon, Ben, Winston és Matt is itt volt a csapatból. – Kaptam jegyeket a jövő heti meccsre, ami a Green Bay Packers ellen lesz, van kedvetek elmenni? – kérdeztem hirtelen, mire mindenki felém kapta a fejét. A fiúk csillogó szemekkel bólogattak, kivéve Scottot, aki gyanakodva méregetett.

- Te is jönni fogsz? – kérdezte felém fordulva.

Összevontam a szemöldököm és lassan, tagoltan válaszoltam. – Nem tudom. Talán.

Nem kérdezett tovább, de tudtam, hogy erre a témára még visszafog térni.

- Hova szólnak a jegyek? – kíváncsiskodott Ben. – És ez tuti? Mert ha nem akkor nem élem bele magam annyira. – húzta el a száját.

Mosolyogva néztem rá. – Persze, hogy tuti, és kiöltözős buli lesz. Öltönyt kell húznotok.

- Nem fogok öltönybe menni egy meccsre. – ráncolta a homlokát Cam.

- Akkor nem engednek be a díszpáholyba. – vontam vállat, mire kikerekedett szemmel bámultak rám. Elnevettem magam. Mintha egy csapat éhes kiskutya előtt lengetném a csontot.

- Apukád miatt kapod ezeket a jegyeket? – kérdezte hirtelen, komoly hangon Matt, mire a cipőm orrát kezdtem nézegetni és kiböktem egy halk „aha" választ. Azt pedig már csak hab volt a tortán, hogy a meccs utáni napon lesz a harmadik évfordulója a haláluknak. Még egy indok, hogy miért is ne tegyem be a lábam egy Eagles meccsre. Mintha hallották volna a gondolataim, sajnálkozó tekintettel néztek rám, mire a torkomban a gombóc nőni kezdett.

- Nem most lesz, hogy... - kezdte halkan Scott, de közbe vágtam.

- Még be kell pakolnom a szerkényembe. – mondtam, majd lábujjhegyre állva adtam egy puszit az arcára. – A teremben találkozunk. – szóltam hátra a vállam fölött. Jess mondott valamit, majd utánam szaladt.

- Mi a helyzet? – kérdezte, ahogy sétáltunk fel a lépcsőn.

- Semmi. – vontam vállat és a homlokomat ráncoltam az arckifejezése miatt. – Inkább veled mi a helyzet? Úgy nézel ki mint, aki citromba harapott.

Hosszú, boldogtalan sóhaj szökött ki a száján. – Kicsit sok ez nekem. – a fejével a bámuló diákokra bökött. – A bálon még nem volt semmi, mert nem volt feltűnő, de ma mikor kiszálltam a kocsijából, mintha ezer nyílvessző fúródott volna belém.

- Zárd ki. – válaszoltam. – Én is ezt teszem.

Fújtatott. – Jó, de neked könnyű, mindig is ezt tetted.

Megtorpantam a folyosó közepén. – Ezt hogy érted?

Bánatos képet vágott. – Mindig is könnyen kezelted a zűrös helyzeteket. Általában mindig felvetted a rideg álcát, és érzelemmentes viselkedést, már a szüleiddel történtek előtt is.

- Mi köze van a szüleimnek ehhez? – kérdeztem összeszorított szájjal.

Legyintett. – Semmi, csak azt gondoltam, hogy neked most könnyebb, mert már megtanultad kezelni az ilyen dolgokat, mert ismertek voltak a szüleid és sokkal több figyelemben volt részed, mint egy átlagos gyereknek. – hadarta. – Megtanultad kizárni az érzelmeidet, ezért is sikerült túllépned a szüleid halálán és hazaköltöznöd a régi házba...

- Még nem léptem túl semmin. – vágtam közbe rideg hangon, mire szinte összerándult, mintha csak most fogná fel mik is hagyták el a száját. – És, nem, nekem sem könnyű, hiába hiszed azt. – már nyitotta száját, hogy mondjon valamit, de én elindultam és otthagytam a folyosó közepén. Nem jött utánam, talán jobban is tette.

Mikor a szekrényemhez értem megszólalt a jelző csengő, így inkább nem is nyitottam ki, hanem elindultam a terem felé, hogy egy boldog matek órát töltsek el Mrs. Bennett társaságában.

Az ajtón belépve egy hegybe ütköztem, aki nem más volt, mint Jason Cooper. Na már csak ez hiányzott. Már épp ki akartam nyögni, hogy „bocsi", de megelőzött.

- Nézz a lábad elé, cica. – nézett le rám és felvonta a szemöldökét. Ránéztem és láttam a szemem sarkából, hogy Thomas áll mellette, akivel eszerint beszélgettek.

A cica megnevezéstől morcosan néztem vissza rá. – Te állsz útban, barom. – mondtam és kikerültem, de elkapta a csuklóm és visszarántott. Szólásra nyitotta a száját, de egy fülsüketítő székcsikorgás félbe szakította. Kirázott a hideg. A zaj felé pillantottam és meg sem lepődtem, amikor Scottot láttam a padjára támaszkodva, dühös arckifejezéssel.

Jason horkantott egyet, majd szinte ellökte a kezem, és gúnyos vigyorral nézett rám, de nem szólt többet.

------------------------------------------------------------------

Hali! :)

Igazából ez csak egy fél fejezet, mint ahogy fent is láttátok (21/1), de mindenféleképpen meg akartam osztani veletek, mert régen volt már új rész. Lehet, hogy ez most nem olyan lett, mint amilyen szokott lenni, valahogy másnak érzem, de remélem tetszett! :)

Puszi,
Julie
2016.12.13.

Dance, Football and Other Loves (magyar)Where stories live. Discover now