Dance, Football and Other Loves (magyar)

7. fejezet

- Hogy mit csinált? – kérdeztem vissza, amikor Jessica elmesélte, hogy Sam meggondolta magát és mégsem akar vele menni a bálba.

- Jól hallottad. – elhúzta a száját. – Ott mindenki előtt, azt mondta, hogy nagyon szeretne velem menni, de Scott megfenyegette, hogy nagyon megbánja, ha nem száll le rólam.

Iszonyatosan dühös lettem. – Ezt nem hiszem el. Hogy lehet egy ekkora seggfej az unokatesód. – ráztam a fejem.

Sóhajtott egy nagyot. – Tudod mit? Nem is érdekel. – megrántotta a vállát, de láttam rajta, hogy nagyon bánja.

Neki dőltem a kocsimnak. Még volt húsz percünk a becsengőig és már az első óra előtt, így felidegesítettem magam. Ebben a pillanatban pedig megérkezett Scott is a fényes szürke BMW X6-os kocsijával. – Legszívesebben odamennék, és jól felpofoznám. – motyogtam, miközben mind a ketten a kocsit figyeltük, ahogy beáll a parkolóba.

- Tudom, de Macy... - kezdte Jess és hangosan sóhajtott, hogy felé forduljak. Kicsit tétovázott, de folytatta. – Mondanom kell neked valamit, amit nem sokan tudnak. Azért akarom elmondani, hogy értsd miért vagyok ilyen elnéző Scottal. – kezdett érdekelni a dolog, ezért teljesen felé fordultam. – Te vagy a legjobb barátnőm még mindig, hiába voltunk pár évig távol egymástól. – mosolyogva bólintottam, hogy tudja én is ugyanígy vagyok vele. – Scott pedig az unokatesóm és szeretném, ha ti is jóba lennétek, mert mind a ketten fontosak vagytok számomra. – kicsit lehunyta a szemét, mielőtt folytatta volna. – Mielőtt ideköltöztek Scottnak volt egy kishúga, aki öt évvel volt fiatalabb nála. – itt befejezte és elfordította a fejét. Láttam, ahogy szomorúan csillan a szeme és akkor megértettem.

- Mi történt vele? – kérdeztem halkan.

- Meghalt egy autóbalesetben. – újra felém fordult és letörölt egy könnycseppet a szeme sarkából. – Az anyja vezetett, de ő túlélte, viszont még azóta sem sikerült túl lépnie azon a napon, pedig már négy éve történt.

- Scott pedig most téged védelmez úgy, mintha a saját húga lennél. – mondtam halkan és átöleltem. Éreztem, ahogy bólint és visszaölel. – Sajnálom.

Jess elhúzódott és a szemembe nézett. – Ne mond el Scottnak, hogy elmeséltem ezt neked.

- Nem fogom, ne aggódj. – válaszoltam őszintén. – Basszus, Jess. – mondtam, közben egy hajgumival összefogtam a hajam és felkötöttem egy copfba. – Ezek után, hogy utáljam. – tetetett bosszúsággal dobbantottam, hogy kicsit oldjam a hangulatot. - Kénytelen leszek miattad kedves lenni vele.

Jess kuncogott és én is elmosolyodtam. – Tényleg kedves leszel vele?

Drámaian sóhajtottam. – Muszáj leszek, ha ezt akarod.

Boldogan megölelt. – Imádlak. – mondta, majd elindult befelé. A fejemet csóválva néztem utána, amikor észrevettem, hogy Scott éppen felém néz. Kis mosoly jelent meg az arcán, ahogy látta, hogy Jess boldogan lépked a barátnői felé és visszafordulva felém aprót biccentett, mintha tudná, hogy miről beszéltünk és némán megköszönné, hogy Jess kedvében járok. Vagy csak egyszerűen elment az eszem és többet képzelek a dologba, mint amit valóban jelent, ami érthető lehet az előző pár percben a számat elhagyó mondatokat figyelembe véve. De muszáj leszek összeszedni magam és normálisan viselkedni Scottal még, ha ő seggfej is lesz, mert tartozom ennyivel Jessnek. Kiskorunk óta barátnők vagyunk, Katy mindig magával hozta, amikor már nagyobb voltam és együtt játszottunk, és mivel egy évvel fiatalabb nálam, mindig megtaláltuk a közös hangot. Nekem is olyan, mintha a húgom lenne, és akaratlanul is felelősséget érzek a boldogsága miatt.
Lehajoltam a táskámért és akaratlanul is Scottra gondoltam. Tudom, milyen nehéz neki és, mivel hasonló helyzetben vagyok én is, ha akarnék sem tudnék ezek után ugyanúgy viselkedni vele, mint eddig.

***

Beraktam a szekrényembe a táskám, miután kivettem a töri könyvem és a füzetem. Ez az óra közös volt, az összes végzősnek úgy, mint a matek, az irodalom és a spanyol. Becsaptam a szekrényajtóm, majd igyekeztem nem odafigyelni a többi diákra, akik még mindig megbámultak. Igazából nem azzal volt a bajom, inkább csak nem akartam senkivel sem beszélgetni. Köztudott, ha felemelt fejjel mész végig a folyosón valaki biztos hozzád szól, ha viszont lehajtott fejjel szeded a lábad nagyobb az esélye, hogy senki olyan nem kezdeményez veled társalgást, akinek nem vágysz a társaságára. És pontosan ez nem sikerült nekem. Egy lány toppant elém, így kénytelen voltam megállni és ránézni. Velem egyforma magas, szemüveges, szőke lány állt előttem a könyveit magához szorítva.

- Szia. Macy, ugye? – kérdezte kedvesen.

- Igen. – válaszoltam és felhúztam a szemöldököm, hogy folytassa.

- Én Megan vagyok. – kinyújtotta a kezét, amit elfogadtam. – A suli újság egyik szerkesztője vagyok és szeretnék veled egy cikket. Új vagy itt és minden új diákot beszoktunk mutatni, hogy könnyebben beilleszkedjen. Nem kötelező a dolog, de azt hallottam, hogy a fociedzőnek is segíteni fogsz a félévben és ez máris fentebb dobna a népszerűségi skálán... – hadarta, de félbe szakítottam.

- Nem akarok népszerű lenni, nem azért vállaltam el az edző ajánlatát. – ráztam a fejem, de Megan akkor már nem rám figyelt, hanem nagyra nyílt szemmel a hátam mögé nézett.

- Majd később még megkereslek, addig gondolkozz a dolgon. – elhadarta a mondatot és már ott sem volt. Fejemet rázva fordultam meg és egy aprót sóhajtottam, amikor megláttam ki áll mögöttem.

- Szóval elfogadtad? – kérdezte Scott, szinte már unott arckifejezéssel. Meglepődtem, hogy tud a dologról, de nem mutattam meglepettségemet.

- El.

- Miért is? – kérdezte felvont szemöldökkel.

- Nem a te dolgod. – mondtam és folytattam az utam a történelem terem felé.

Mellém szegődött. - Én vagyok a csapatkapitány, szóval az én dolgom is.

Megtorpantam és magamban elszámoltam ötig. Nehezebb lesz kedvesnek lennem vele, mint gondoltam. Nem könnyítette meg a dolgomat, az biztos. Nem válaszoltam, csak meredtem rá szótlanul egy darabig, majd elindultam. – Láttam, hogy beszéltél Jessicával reggel, gondolom elmesélt mindent. – mondta, majd megfogta a karom és megállított. – Nem akarsz kiabálni velem, vagy elmondani mindenféle bunkónak? – most először láttam megjelenni a nevető ráncokat a szeme mellett, amitől akaratlanul is mosolyognom kellett.

Hunyorogtam, hogy ne legyen olyan feltűnő a mosolyom. – Nem, megígértem Jessnek, hogy kedves leszek.

- Szóval csak visszafogod magad? – kérdezte felvont szemöldökkel.

Megráztam a fejem. – Nem, most tényleg nem akarok veszekedni. – mondtam és komolyan is gondoltam. Ez a Scott jobban tetszett, mint akit eddig megismertem.
Többen megbámultak bennünket, ahogy elhaladtak mellettünk. Biztos valami balhéra számítottak, de csalódniuk kellett, úgy látszik most megtaláltuk a közös hangot. 

Elnézett mellettem, majd újra vissza rám. – Szóval, akkor edző segéd lettél?

Újra elindultam, ő pedig követett. Akármilyen zavarba ejtő volt a helyzet, próbáltam nyugodt maradni. – Aha, szóval kapd össze magad, mert egy-kettőre a kispadon találod magad, ha rajtam múlik. – vigyorogtam rá gonoszan, mire elnevette magát. Besétáltam a terembe, mögöttem Scottal, aki még mindig jó kedvűen kuncogott és leültem egy hátsó padba. Scott pedig a haverjaihoz ment és felém fordulva kacsintott egyet. Homlokomat ráncolva meredtem a padomra és próbáltam felfogni az előző pár percet. Most vagy álmodom, vagy Jess beszélt vele és neki is a lelkére beszélt a kiskutyaszemeit bevetve. Fura volt, számításba véve az előző pár beszélgetésünket, de talán tényleg tud normális lenni ő is. Ha így folytatja talán még barátok is lehetünk, ami talán jobb lenne, mint állandóan veszekedni vele.