Dance, Football and Other Loves (magyar)

22. fejezet

- Még jó, hogy kifogod, ez nem kérdés. – megvetően végigmérte. – Ha egyáltalán van rá pénzed.

Jenna zavartan lesütötte a szemét, és elpirult.

- Nem mindenki lehet olyan elkényeztetett liba, mint te, Bianca. – szólaltam meg Jenna mellé állva, aki akaratlanul is kicsit mögém került. – Hagyd békén, Jent.

Bianca úgy húzta el a száját, mintha valami nagyon savanyút evett volna. – Na, kit látnak szemeim, csak nem a kis árva próbálja meg megmondani nekem, hogy mit csináljak? – gúnyos hangjára a barátnői felnevettek, mire én csak felhúztam a szemöldököm. Lepergett rólam a sértése.

- Nálam nem mész semmire sem a sértegetéssel, Bianca. – néztem rá kifejezéstelen arccal. – A tisztíttatást pedig fizesd ki magadnak, úgy is van rá pénzed, nem? – megfogtam Jenna karját és elkezdtem húzni az asztalunk felé.

- Nevetséges vagy, ha azt hiszed Scott sokáig lesz veled. – megtorpantam a hangjára, csak pár lépés választott el minket egymástól. Az előbbi sértegetés igaz, hogy lepergett rólam, de most ezzel betalált. Az egyetlen gyenge pontommal próbál legyőzni. Félek attól, hogy elhagynak. Elsőnek a szüleim, aztán a nagyi és most attól félek, hogy Scottal is így járok. Beleszeretek, aztán elhagy. Igaz, hogy különböző okok miatt, de általában mindig ez történik. – Amint megkapja, amit akar, te sem leszel más neki, mint az egyik trófeája. – Bianca fagyos hangja áttört a gondolataimon. Elengedtem Jenna kezét és magam elé meredtem. – Elég naiv vagy, ahhoz, hogy bedőlj neki, aztán pedig a földön koppanj. Nem azért van veled, mert hű de szerelmes beléd, hanem mert sajnál és... - nem tudta befejezni a mondatot, mert sarkon fordultam, lendítettem a jobb kezem és a tenyerem hatalmasat csattant az arcán.

- Baszódj meg! – vetettem oda neki, majd a döbbent tekintetek kereszttüzében kisiettem az ebédlőből.

Meg sem álltam egészen a focipályáig, ahol leültem a lelátóra és a kezembe temettem az arcom. Nem sírtam, mert nem akartam megadni neki az örömöt, hogy miatta sírjak. A homlokomhoz szorítottam a tenyerem és próbáltam lenyugtatni a szívverésem.

Pár perc múlva valaki leült mellém, és amikor átkarolta a vállam és magához húzott egyből felismert Scott ismerős illatát.

- Ne sírj. – suttogta a hajamba, ahogy mind a két kezével ölelt. – Nem éri meg, egy szavát se hidd el akármit mondott, csak meg akart bántani szándékosan.

- Nem sírok. – válaszoltam halkan és elhúzódtam tőle. A pálya zöld füvére meredtem és egy kézzel hátra túrtam leengedett hajam. – Volt tanár a közelben?

- Nem, senki nem látta, egyedül Bianca márthat be az igazgatónál, de nem hiszem, hogy megteszi. – mondta az arcomat fürkészve. Próbálta eldönteni mi is zajlik le bennem. – Miért pofoztad meg?

Egy darabig nem válaszoltam, majd egy sóhajt követően beszélni kezdtem. – Azt mondta naiv vagyok és csak azért vagy velem, mert sajnálsz és egy menetet akarsz tőlem. – nem néztem rá, mert nem akartam látni az arcát.

Felnevetett, de nem volt ebben a nevetésben semmi jó kedv. – És te ezt elhiszed neki? – nem válaszoltam, mert nem tudtam mit is hiszek. – Hát ez jó. Látom nagyon bízol bennem. – keserű hangja minden szóval egyre jobban összeszorította a szívem.

- Nem tudom mit higgyek, oké? – fordultam felé, és éreztem, hogy már nem sokáig bírom ki sírás nélkül. – Mióta ismerjük egymást? Talán két hete, vagy még annyi sincs. Két napja járunk. Ők ismernek téged már évek óta, és azt hiszik sajnálatból jársz velem. Szerinted mégis mit kellene hinnem? – a végére már kicsit felemeltem a hangom és az első könnycseppek kiszöktek a szememből.

Scott felállt és a hajába túrt, majd mind a kezét a csípőjére tette és a pályára meredt. – Nincs igazad. – mikor nem szólaltam meg folytatta. – Nem ismernek engem. Nem tudják milyen vagyok, csak azt az oldalamat ismerik, amit mutatok nekik és az nem az igazi lényem. – felém fordult, majd letérdelt elém, hogy ne kelljen felnéznem rá. Megfogta az ölemben tartott kezem és megpuszilta. – Csak bízz bennem. Vagy, ha még nem megy neked, bízz Jessben. Szerinted nem akadályozta volna meg, hogy összejöjjünk, ha mindaz, amit Bianca mondott igaz lenne? – megráztam a fejem és lehunytam a szemem. – Már mondtam, Macy, kedvellek és igaz, hogy nem régóta ismerjük egymást, de  még nem volt olyan lány, akit annyira kedveltem volna, mint téged. – kisimította a hajam, az arcomból és felállt magával húzva engem, majd magához húzott és szorosan átölelt.

- É-én csak nem akarok még egy embert elveszíteni, akit közel engedek magamhoz. – mondtam és a végére kitört belőlem a sírás. Scott mellkasába bújva zokogtam és próbáltam minden bánatomat kiadni magamból erős karjai között. Nem régóta ismertük egymást, de valami kialakult kettőnk között, és csak remélhettem, hogy a szárnyalás, ami ebből adódott nem fog a végén a földbe döngölni.

--------------------------------------------------------------------------

Halihó!

Ez lett volna az új rész. Tudom, hogy tegnapra ígértem, de nem volt olyan állapotban a fejezet, amit szívesen osztottam volna meg veletek. 

Ui.: Boldog új évet mindenkinek! ;)

Puszi,
Julie 

2016.12.29.