insanity ✨ hemmings

trente-six

A tenyeremmel valami puhát tapintottam meg. Az elmém még túl ködös volt ahhoz, hogy felfogjam, hol vagyok. Amikor végre kinyitottam a szemem, a hálószobában találtam magam, amit elárasztott a fény. A könyökömre támaszkodva értetlenül néztem körbe, mivel fogalmam sem volt, hogy kerütem oda. Az utolsó emlékem az volt, hogy el akarok menekülni, de Luke elkapott, és a hajamnál fogva a pincébe ráncigált. Akkor mégis mit keresek itt? És hol van Luke?
Megölt a kiváncsiság, ezért feltápászkodtam az ágyból, s csak akkor vettem észre, hogy egy halvány kék színű ing van rajtam. Mióta van nekem ilyenem? Ez még jobban összezavart.
Összeráncolt szemöldökkel indultam a konyhába, mert hallottam, hogy zaj szűrődik ki onnan. Félve lépkedtem a helyiség felé, mert nem tudtam mi vár rám. Legnagyobb meglepetésemre az asztal meg volt terítve, és még egy váza is ott pihent rajta, amibe valaki friss orgonát tett. Az orromat megtöltötte a kellemes illata, miközben végig simítottam a fa burkolaton, majd a sütő felé fordultam, ahol Luke ácsorgott egy szál alsónadrágban, miközben palacsintát sütött. Mikor találkozott a tekintetünk, széles vigyorra húzta száját, és rögtön odalépett hozzám, hogy megcsókoljon.
- Jó reggelt, hercegnő - suttogta. - Jól aludtál?
- Luke, mégis mi ez? - kérdeztem tőle, mert nem fért a fejembe ez az egész. Pár óraval ezelőtt még képes lettem volna meglőni, erre palacsintát süt nekem?
- Szerinted minek néz ez ki? - mondta mosolyogva. - Reggelit készítek neked. Ma van a nagy napod.
- Milyen nagy nap? - ráncoltam a szemöldököm, mire Luke elnevette magát. - Komolyan miről beszélsz?
Luke furán nézett rám, miközben megsimította a hajam.
- Tényleg nem tudod? Ma visszük el a kéziratot a kiadónak!
Sejtelmem sem volt, hogy miről beszél, de inkább úgy tettem, mintha eszembe jutott volna. Ki kellett derítenem, hogy mi folyik itt, így leültem Luke mellé, és hagytam, hogy megetessen, miközben megőrjített a tudat, hogy valami itt nagyon nincs rendben.
- Nem vagy dühös rám? - kérdeztem, mikor befejeztük az evést.
- Miért lennék dühös? - értetlenkedett Luke mialatt eltakarította a reggelink maradványait.
- Elég csúnyán összevesztünk tegnap - szépítettem a dolgokon. Idegesen vártam, mit reagál erre, azt hittem, hogy majd eszébe jut minden, és lerángat a pincébe, de legnagyobb meglepetésemre aggódó tekintettel megállt előttem, és megsimította az arcom.
- Nem vesztünk össze - csóválta meg a fejét. - Igazából még soha nem vitatkoztunk úgy ténylegesen. Eddig minden rendben volt köztünk - magyarázta, nekem pedig elkerekedett a szemem. Ez egyáltalán nem egyezik az emlékeimmel. Kezdek megőrülni?
Mikor Luke neki állt, hogy elmosogasson, én rövid gondolkodás után felálltam, azonban mielőtt elhagytam volna a konyhát, ő utánam szólt.
- Hová mész?
- Csak meg akarok nézni valamit a pincében - mondtam legyintve, mire Luke kezében megállt a rongy, majd elzárta a vizet, és odajött hozzám.
- April, nekünk nincs pincénk.
Nagyot nyeltem, majd a homlokomra csaptam, s elnevettem magam, ami egy kicsit hisztérikusra sikeredett.
- Jaj, hát persze! Sajnálom, csak elég stresszes volt az elmúlt időszak számomra, kimerültem - feleltem, és reméltem, hogy nem mondtam nagy hülyeséget.
Luke megértően bólogatott, majd gyengéden végig simítottam az arcomon, és megcsókolt. Ajkaink lassú táncot jártak, majd a mozdulataink egyre hevesebbek és mohóbbak lettek. Én beletúrtam a hajába, ő pedig a fenekemre csúsztatta a kezét, majd felkapott a konyhapultra. A nyakamat kezdte el csókolgatni, majd a gombokkal mit sem törődve széttépte az ingem. Csukott szemmel hátradöntöttem a fejem, és egy pillanatig hagytam, hogy magával sodorjon az ár, de a következő pillanatban egy hang megszólalt a fejemben, ami azt mondogatta egyre hangosabban, hogy ez így nincs rendben.
Ellöktem magamtól Luke-ot, aki hátratántorodott, aztán leugrottam a pultról. Akkor vettem észre, hogy a falak vibrálnak. Néhány helyen apró lyukon fény szűrödött át. Odarohantam a falhoz, majd őrült módjára tépkedni kezdtem a tapétát. A lyukak egyre nagyobbak lettek, a fény kezdett megvakítani. Csak téptem, téptem, téptem. A világos tapéta egy idő után vörös lett. Az ujjaimról csöpögött a vér. Ott álltam, a tapétát tépve, hisztérikusan, sikítva, míg a világ szétesett körülöttem.
És akkor hirtelen újra a pince hideg kövén találtam magam. Zihálva felültem, miközben próbáltam magamhoz térni. Ez egy álom volt. Egy álom mindarról, amim meg lehetett volna.
A sötétséget csak néhány helyen törte meg a hold sápadt fénye, nagyon hideg volt, és én a felhúzott térdeimen könyökölve zokogni kezdtem.