insanity ✨ hemmings

vingt-huit

A vendégeink fél órával később érkeztek meg. Egész jól, tűrtem, hogy mindenki két puszit nyomjon az arcomra. Anya jól megnyomorgatott, Liz pedig kérdésekkel bombázott, miközben Luke mögöttem állt, amitől fojtogató érzésem támadt. Belül ordítottam, de senki nem hallotta.
Az egyetlen normális ember egyértelműen Jack volt. A szemembe nézett, és megszorította a kezem, majd tovább ment. Nem tudtam, mire véljem ezt, de valamiért sikerült egy kicsit megnyugodnom.
Ezután az egész társaság letelepedett az étkezőasztalhoz, s miután felszolgáltam a vacsorát, mindenki enni kezdett. Persze ilyenkor elmaradhatatlan a bájcsevej. Anya és Liz mindent tudni akart rólunk. Mosolyt erőltettem az arcomra (ami sokkal nehezebben ment, mint hittem), és válaszolgattam a kérdésekre.
- Mi újság az egyetemen?
- Minden remek, imádok odajárni.
Hetek óta nem nyitottam ki egy füzetemet sem. Mit is tanulok egyáltalán?
- Hogy tetszik az új ház?
- Mikor Luke megmutatta, alig tudtam elhinni. Ez minden, amire vágytam.
Gyűlölöm. Ez a ház egy börtön, el akarok innen szökni.
- Várod már az esküvőt? Mi nagyon élvezzük az előkészületeket.
- Néha még aludni sem tudok emiatt.
Nem. Pánikrohamot kapok, ha erre gondolok. Hogy állítsam meg az időt?
A hazugságok olyan egyszerűen hagyták el az ajkaimat, hogy én is majdnem elhittem őket. Majdnem.
Aztán a vacsora végeztél Liz feltett még egy kérdést, de ezúttal Luke-nak.
- Beszéltetek már a gyerekekről? Öregszem már, és unokákat szeretnék - mondta mosolyogva.
A villa, amivel a desszertett turkáltam, hangos csörömpöléssel kiesett a kezemből. Felpattantam, és hebegtem valamit arról, hogy hozok jégkrémet a sütihez, aztán kirohantam a konyhába. Meg kellett kapaszkodnom a konyhapultba, hogy össze ne essek. Reszketve kapkodtam a levegőt, páni félelem járta át a testem. Nem akartam gyereket. Luke-tól nem. Az csak örökre összekötne minket. Ez pedig nem történhet meg. De mi van, ha már...
Nem tudtam befejezni a gondolatmenetemet, mert Jack lépett be a konyhába. Annyira hasonlított Luke-ra, hogy ösztönösen megugrottam, és hátrálni kezdtem.
- April, jól vagy? - kérdezte meg aggódva.
- P-persze - dadogtam. - Csak nem találom a jégkrémet. Megyek megnézem lent a...
Jack újra félbeszakított, de most azzal, hogy magához húzott, és megölelt. Remegve kapaszkodtam belé, mert úgy éreztem, ha nem teszem meg, akkor elnyel az örvény, melynek peremén már hónapok óta egyensúlyozom, és csak idő kérdése mikor zuhanok le.
- April? - kezdte suttogva. - Bántott téged?
Megdermedten, először nem tudtam kire gondol. Aztán mikor eltávolodtam, s összetalálkozott a tekintetünk, megértettem, kiről van szó.
- Nem - vágtam rá talán kicsit feltűnően gyorsan. Jack nem tudhatta meg. Ismertem annyira, hogy tudjam azonnal Luke-nak rontana, annak pedig nem lett volna jó vége. Meg kellett őt védenem.

- April, ugye tudod, hogy...
- Mindent elmondhatok neked? - szakítottam most én félbe. - Igen, tudom. De nincs mit mondanom.
- Akkor miért rohantál ki az előbb? - vonta fel a szemöldökét.
- Anyukád kérdése eléggé... meglepett. Ezen még soha nem gondolkoztam, és kicsit megijedtem - magyaráztam. Végül is ez volt az igazság. Csak nem a teljes.
Jack fürkészve nézett engem, mint aki nem hisz nekem, de végül csak bólintott, majd visszajött velem a többiekhez. Elnézést kértem, miközben leültem Luke mellé, aki a csuklómra fonta az ujjait, és a kelleténél egy kicsit erősebben szorította meg. Tudtam, hogy vár rám egy nagyon kellemetlen beszélgetés.