Titkok és Hazugságok I. /Befejezett/

29. Hívatlan vendég

Percekig néztem a gondosan becsomagolt dobozt, de nem bírtam rá magam, hogy kinyissam. Még öltözködés közben is frusztrált, ahogy az asztalon hever, és elszomorított, egyre több bűntudatot okozott, amiért csúnyán viselkedtem a bátyámmal. Meglehet, talán kicsit túlreagáltam a dolgokat vele kapcsolatban, nem kellett volna ennyire heves reakcióban kitörnöm, elvégre csak védeni akart, mivel a húga vagyok.
Eme gondolatok vezéreltek az ajándékhoz. Óvatosan leszedtem róla a díszpapírt, amely egy tengerészkék bársonnyal borított ékszerdobozt takart, amit kissé megkönnyeztem, főleg a tartalmát, egy ezüst karláncot egy 13-as számmal ellátva. Azonnal felvettem, és hálásan vizsgáltam, ahogy a napsugarak megtörnek rajta. Hihetetlen, az elmúlt pár napban mutatott bunkó viselkedésem ellenére is képes volt egy ilyen szép ajándékot venni, sőt még reggelit is csinált.
- Ilyen nincs. - sóhajtottam, majd kirontottam a szobából, és megkerestem.
Bekopogtam a szobájába, de ott nem volt, így maradt a második lehetőség, a garázs. Bíztam benne, hogy ott lesz, hiszen ha mérges, vagy ha el akarja terelni a gondolatait, mindig a motorjait operálja. Szóval egyenesen oda mentem, épp hogy nem löktem fel anyut. Igazam volt, Marc tényleg ott volt, és keresett valamit. Nyílván egy csavarkulcsot, amit előbb megtaláltam, mint ő, így odaadtam neki.
- Kösz. - mondta rám se nézve, de a tekintete megállt a csuklómon. - Látom, felvetted a riasztóval felszerelt lábbilincsed. - jegyezte meg megbántva. - De ugye tudod, hogy maximum ötven méternyire hagyhatod el a házat?
- Figyelj, sajnálom, hogy azt mondtam! - ültem le mellé. - Csak a harag beszélt belőlem, mivel az elmúlt pár nap miatt valahogy arra tudtam következtetni.
- Megértem. - emelte rám a tekintetét egy pillanatra. - Kicsit túlzásba vittem a védelmezésed, pedig nem kellett volna.
- Kicsit? - vontam fel az egyik szemöldököm.
- Na, jó, nagyon. - mosolyodott el halványan. - Ne haragudj!
- Te se. - kértem.
- Haragudni? Rád? - kérdezte kissé szórakozottan. - Ugyan, szerintem jogosan akadtál ki.
- És te mégis megleptél ezzel. - lóbáltam meg a kezemet.
- Igen.
- Köszönöm. - mondtam hálásan.
- Szívesen. - ölelte át a derekamat, miközben ügyelt rá, hogy ne kenjen össze olajjal.
- Egyébként talán annyiban igazad van, hogy Dannynak lehetne több vér a pucájában. - ismertem el. - Legalább is veled szemben.
- Az biztos.
- De ez nem jelenti azt, hogy nem illik hozzám.
- Tudom, és azt is, hogy képes boldoggá tenni, csak valahogy nehezen szánja rá magát.
- Hát igen. - helyeseltem, mert igaza van. - Megegyezhetünk abban, hogy ha bármi probléma van, akkor azt megoldjuk és nem veszünk össze? Csak, mert pocsék érzés haragban lenni veled.
- Örülnék neki. - mondta megnyugtató hangon, majd átváltott számonkérő stílusra. - Jut eszembe, neked nem suliban kéne lenned?
- Nincs első órám. - vigyorogtam. - Úgyhogy ráérek nyolckor elindulni.
- Vagy úgy.
- Szóval még belefér egy kis csínytevés. - incselkedtem, mire Marc kérdőn nézett rám, majd nevetve megrázta a fejét. Ezek szerint értette, hogy meg akarom szívatni Alexet.
Bementem a konyhába tejszínhabért, míg Marc keresett odakint egy madártollat, majd egyenesen Alex szobájába mentünk. Szerencsére mélyen aludt, így nem vett észre, de még így is csendesen osontunk az ágyához. Belenyomtam a kezébe egy jó nagy adag tejszínhabot, majd Marctól elkértem a tollat és megcsikiztem az orrát, míg ezt a legidősebb tesóm videóra vette. Azonban legalább kétszer meg kellett ismételnem, mire Alex reagált rá, és akkor telibe találta az arcát a habos keze. Na, jó, lehet, hogy ez klasszikus szívatás, de sosem megy ki a divatból.
- Boldog szülinapot, bátyó! - pusziltam meg álmos és ragacsos képét.
- Nagyon viccesek vagytok. - dünnyögte, és az ujjával letisztította az arcát, majd lenyalta. - Desszertet? - nyújtotta felénk a habos kezét, de mi csak a fejünket ráztuk, jelezve, hogy nem kérünk. - Hát jó. - vonta meg a vállát. - Több jut nekem. - mosolyodott el pimaszul, miközben a kezét nyújtotta a sprayért.
Odaadtam neki, amit aztán felrázott, majd előbb engem, aztán Marcot fújta le. Ennyi kellett és kezdődhetett a szülinapi tejszínhab csata, ami igazán vicces volt. A végén pedig nem csak rólunk, hanem a szobában is mindenhol az folyt. A kis háborúnkat a szüleink zavarták meg, és mikor benyitottak, Alex aput találta el Marc helyett, mivel reflexszerűen elhajolt. Ettől persze kitört belőlünk a nevetés, azonban anyuék annyira nem díjazták.
- Vicky, mosakodj meg és öltözz át! - utasított anyu.
- Ti pedig rakjatok rendet! - szólt apu a fiúknak.
Kicsit lelombozva indultam a szobámba, mert jól szórakoztam, felszabadult voltam. Kár, hogy Sara kimaradt a reggeli mókázásból. Na, mindegy. A szobámba érve kerestem egy újabb szettet. A választásom egy farmer rövidnadrágos overállra esett. Ezután pedig elfoglaltam a fürdőt, és egy gyors zuhany után felöltöztem, majd elfogyasztottam a reggelimet, ami igazán finom volt. Anyu ismét kitett magáért. Ránéztem az órámra, ami nyolcat mutatott, így idejét láttam az indulásnak.
- További jó munkát, fiúk! - köszöntem el a tesóimtól, mire Alex felém dobott egy párnát, amit reflexből elkaptam. - Nem rossz. - bólintottam elismerően. - Sziasztok.
Elbúcsúztam a szüleimtől is, majd elindultam suliba. Útközben bekapcsoltam a rádiót, és az első adón éppenséggel a szülinapomat hirdették. Először azt hittem rosszul hallok, de nem. A következő pillanatban megszólalt a telefonom, meg se néztem, ki az, úgy vettem fel, aztán meghallottam a hangomat a rádióban. Igen, pont az a műsorvezető volt, aki világgá kürtölte, hogy nagykorú lettem. Mondhatom, hatalmas hír, éppen annyira, mint az, hogy Paris Hilton húga villantott. De tényleg, ki a frászt érdekel? Magánügy. Viszont muszáj volt jópofiznom a pasassal, így előbb szabadultam.
A sulihoz érve kerestem egy parkolóhelyet, ami nem volt egyszerű, mert a terület zsúfolásig tele volt kocsikkal, azonban Sara Audija mellett megtaláltam a parkolómat. Szó szerint az enyém volt, ugyanis valaki ellátta a nevemmel. De ki volt az, és miért tette? Azonban ez hamarosan kiderült, amint kiszálltam, Carlos már az autómnál volt.
- Boldog szülinapot. - mondta üdvözlésképpen.
- Kösz. - feleltem közömbösen, majd elindultam befelé.
- Várj! - kérte. - Kérlek. - állta el az utamat.
- Mit akarsz?
- Szeretnék bocsánatot kérni. - közölte némi őszinteséggel a hangjában. - Mindenért.
- Hát persze. - forgattam meg a szemem.
- Komolyan mondom. Nagyot hibáztam, amikor hagytam magam befolyásolni, amikor Austinban bántani akartalak, ahogy múltkor is.
- Carlos, hagyjuk ezt, jó? Örülök, hogy "sajnálod", de nem tudok hinni neked.
- Még akkor se, ha szeretlek? - kérdezte, mire cinikus mosolyra húztam a számat.
- És ezt mennyire jól bizonyítottad, de tudod, mi a vicces, hogy én nem érzek irántad semmit.
- Mi? Miért?
- Mert mást szeretek. - mondtam egyenesen a szemébe, és faképnél hagytam.
Már nem azért, de hogy van képe a tettei után elém állni, és közölni, mennyire sajnálja, és szeret? Nem, ezt képtelenség felfogni. Ha úgy lenne, ahogy mondja, akkor már az elején nemet mondott volna Marynek, és leállította volna, de ehelyett alávetette magát neki, annyira hogy most gyereke lesz tőle. Mindegy, nem is baj, megérdemlik egymást, csak engem hagyjanak békén egy életre. Elegem van belőlük.
Azonban Carlos egész nap a nyomomban volt, sehogy se tudtam lerázni. Esküszöm, olyan volt, mint egy testőr, de tényleg, még Maryt is képes volt elhajtani, amikor közeledni látta felém. Teljesen az őrületbe kergetett, egy percig se hagyott magamra. Egyedül a mosdó volt az egyetlen hely, ahová nem követett. Ám szerencsére ott volt Sara, aki egy alapos kioktatásban részesítette, miszerint van barátom, aki elintézi, ha nem vigyáz. Hát igen, a "barátom", aki hol van, hol nincs, de inkább nincs. Most így áll a helyzet Dannyval. Fogalmam sincs, mikor jelenthetem ki hivatalosan is, hogy járunk, mert eddig nagyon bizonytalan a dolog, sőt kilátástalan, bár a levelét nem tudom kiverni a fejemből.
Eddig még senki nem írt és még csak nem is mondott ehhez hasonlót, de jóformán mindenki csak kihasznált, így meg érthető. Danny az egyetlen, aki képes volt mélyen megérinteni az érzéseimet, általa megtanultam, mi is az az igazi belső kín, a fájdalom, emellett pedig megtapasztaltam a boldogságot is, az olyan szerelmet, ami csak a filmekben és romantikus regényekben van. Ám a mi esetünkben sokkal bonyolultabb ez a kapcsolat, mert Danny részéről nem érzem, hogy akarná. Már az is megfordult a fejemben, hogy csak nekem fontos ez az egész, neki pedig inkább egy kaland vagyok, amiben kiélheti a vágyait, majd egyszer csak hirtelen abbahagyja, engem pedig pofára ejt. Ha meg nem így van - remélem, nincs is így -, akkor jobban éreztethetné velem, hogy fontos vagyok számára, és ne szavakkal fejezze ki, mert mondani bármit lehet, miközben nem úgy gondolja.
Suli után számos diák tolongott az épület előtt, és mintha valamit vagy valakit körbe állnának. Először nem is foglalkoztam vele, aztán ahogy közelebb mentem megláttam Dannyt, akit épp két lány fogott közre. Ettől kissé féltékeny lettem, és mielőtt bármi hülyeséget csináltam volna, odasomfordáltam a kocsimhoz, és ott megvártam. Legalább is bíztam benne, hogy hozzám jött, és nem pedig a rajongóit akarta megörvendeztetni a jelenlétével. Az autómhoz érve elköszöntem Saratól, majd kinyitottam az ajtót, és betettem a táskámat. Amikor megfordultam, a brit már ott volt, és egy kisebb szívrohamot okozott.
- Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni! - kért bocsánatot, de a szemén láttam, hogy jól szórakozik.
- Aha, hogyne. - forgattam meg a szemem. - Amúgy jól mutattak melletted. - jegyeztem meg mellékesen a két lány felé biccentve.
- De nem annyira, mint te. - jött közelebb, majd egy pillanat alatt feszült lett. - Azt hol szerezted? - kérdezte, én meg automatikusan a nyakláncomhoz nyúltam, ma már ezredszer.
- Te hagytad nálam egy levéllel együtt.
- Levél? - csodálkozott. - Milyen levél? - értetlenkedett tovább, ami kicsit bántott, így előhalásztam a táskámból.
- Tessék. - adtam neki oda, és azonnal elkezdte olvasni, az arckifejezése pedig folyamatosan eltorzult.
- Nem, ezt biztos, hogy nem én írtam. - rázta meg a fejét, ami elszomorított, és már egy komplett összeesküvés elmélet kezdett kialakulni a fejemben. - Ne értsd félre! - kérte. - Nem azt mondom, hogy nem igaz a tartalma, mert az, nagyon is, de én nem vagyok ennyire romantikus.
- Értem. - mondtam lelombozva, ami egyből feltűnt neki, így átölelt. - És a nyaklánc? Mintha felismerted volna.
- Mert így is van. - húzódott el tőlem. - Ma akartam neked adni, de valaki két napja ellopta.
- Ugye, nem feltételezed, hogy én voltam?
- Nem. Viszont örülök, hogy az a valaki eljuttatta hozzád. - simította meg az arcomat. - De el kell mondanod a családodnak, hogy valaki járt nálad az éjjel. Mármint rajtam kívül.
- Ott leszel velem?
- Ott.
Danny elkérte tőlem a kocsikulcsot, amit nem akartam odaadni neki, mert nem voltam biztos benne, hogy vezethet Barcelonában, így egy csókkal elterelte a figyelmemet és elvette tőlem. Mondhatnám, hogy egy kis szemét, de nem teszem, mert ahhoz túlságosan is édes volt.
A házunkhoz érve, megláttam a tesóimat egy vadonatúj krosszmotor mellett, amin egy 73-as szám volt. Na, szép, míg Alex egy motort kap Marctól, addig én egy karláncot. Most én érzem úgy, vagy ez tényleg nem fair? Kiszálltunk a kocsiból és odamentünk hozzájuk. Egy kicsit féltem Marc reakciójától, aki nem kedveli Dannyt, mert párszor megbántott.
- No, lám, csak nem az éjszakai betörő? - üdvözölte Marc Dannyt. Remek. Kezdődik. Egyébként honnan tudja, hogy nálam járt? - Hallottam, ahogy beszélgettetek. - felelte Marc a kinemmondott kérdésemre.
- Talán gondot jelent? - kérdezte Danny.
- Nem, de máskor azért használhatnád a bejárati ajtót. - mutatott az árkád alá a bátyám. Azonban a kijelentése meglepett. Ezek szerint rájött, hogy szeretem Dannyt. - Úgy kevésbé fognak pánikolni a szomszédok.
- Igyekszem. - húzta pimasz mosolyra a száját a brit pilóta, majd komolyra váltott. - Ha már így szóba került a betörő, valaki más is járt Vickynél az éjjel.
- Mi? - kerekedett el a bátyáim szeme. - Ezt honnan veszed? - kérdezte Alex.
- Valaki ezt a levelet hagyta az éjjeli szekrényemen. - vettem elő a borítékot. - Danny azt mondta, nem ő írta.
- Hadd nézzem! - kérte el Alex, majd olvasni kezdett, és egyre szélesebb vigyor jelent meg az arcán, míg nem kitört belőle a nevetés, és odaadta Marcnak is, aki szintén jól szórakozott rajta. - Na jó, az az egy biztos, hogy ez nem Danny. - állapította meg végül. - Nála a romantikázás a pizzázásban és moziban ki is merül.
- Ez így nem igaz. - védte magát Danny. - Viszont szerintem van fontosabb dolgunk is, mint kielemezni a romantikus énem.
- Igaza van. - helyeselt Marc. - Bárki is járt Vickynél, még visszatérhet, úgyhogy minden eshetőségre fel kell készülnünk.
Marc kijelentése mindegyiküket lázbahozta. Tisztára olyanok voltak, mint a katonák, akik a hazájukért bármit megtennének, ez esetben értem, hiszen fontos vagyok nekik. Örültem, hogy legalább miattam képesek együtt dolgozni, vagyis addig, míg ki nem derül, ki járt a szobámban. Emiatt a délután nagy részét otthon Dannyval töltöttem, a tesóim pedig kimentek a pályára kipróbálni Alex új játékszerét. Egyébként vicces volt a délután, én tanultam a másfél hét múlva kezdődő vizsgáimra, Danny pedig Xboxozott, de rendes volt, mert használta a fejhallgatót, így nem zavart, viszont ha kértem, segített, például angolból és fizikából, ezért korán végeztem a magolással. Levezetésként pedig párszor elvertem a britet néhány videójátékban, mint például Fifában, meg a 2015-ös gyorsasági motoros világbajnokságban. Az utóbbi jobb volt, mert ott legalább a saját kategóriájában alázhattam meg.
A következő nap hasonlóan telt, Marc elvitt suliba, majd délután értem jött, és ez a rajongóinak hatalmas örömöt okozott. Szóval minimum húsz perc kellett, mire elindultunk a sulitól. Ilyenkor utálom, hogy híres sportoló, de a jó hír az, hogy nem szállt el, hanem ugyanaz, aki eddig volt, vagyis egy bolondos, humoros, kedves és segítőkész fiú. Ezt aputól tudom, meg abból a rengeteg videóból, amit láttam róla. Nem csoda, hogy akkor plátói szerelmet éreztem iránta. Oké, ez lehet, hogy bizarr, de akkor még nem tudtam, hogy a tesóm, viszont nem bánom, hogy így alakult.
Otthon segítettem anyunak, majd Saraval elmentünk kicsit vásárolgatni a holnapi bulinkra, ugyanis neki feltétlenül szüksége van új ruhára, pedig van neki egy sereg, meg az összes szinte még újnak számító holmimat odaadtam neki, de nem, ő mindenképp shoppingolni akar, és engem is magával rángat, mert feltétlenül szüksége van egy kívülálló véleményére. Ez pedig egyet jelent azzal, hogy egy konkrét divatbemutatót kell végignéznem. Egyébként szívesebben edzettem volna, mert az már hiányzik.
- És ez milyen? - lépett ki Sara a próbafülkéből úgy negyedszerre.
- Komolyan? Te ilyet akarsz felvenni? - mutattam a mély dekoltázzsal ellátott haspólóra.
- Nem ismered a divatot. - forgatta meg a szemeit Sara. - Biztos vagyok benne, hogy neked még jobban állna. - húzta el kicsit a száját az őszinte beismerés után.
- Szerintem ez meg a te stílusod. Te tudod úgy hordani, hogy ragyogsz benne. - magyaráztam.
- Pedig Danny szívesen látna egy ilyenben. Gondolj bele! Fehér nadrág. Ez a fekete mély dekoltázsú rövid póló, egy pántos magassarkú. És vörös ajkak. Istenem. - nézett Sara a távolba, és láttam, ahogy hatalmas beleéléssel öltöztet fel.
- Fel nem venném. - ráztam meg a fejem makacsul.
- Kettőt veszünk. Próbáld fel! - nyomott a kezembe egy a méretemnek megfelelő darabot.
- Te sem gondoltad komolyan. - akasztottam volna is vissza, de Sara elkapta a kezemet és betuszkolt egy fülkébe.
- Nincs apelláta. Holnap úgy fogsz kinézni, ahogy az előbb felvázoltam. - parancsolt rám, én meg utánoztam a függöny mögött. Esküszöm, ha kandikamerás felvételt készítettek volna, az egész világ dőlne most a röhögéstől. Azért megtettem, felpróbáltam, és a kezdeti vonakodásom ellenére megtetszett. El kell ismernem, Saranak igaza volt, tényleg jól állt.
- Na milyen? - érdeklődött a várakozó lány.
- Rövid és fekete. - feleltem, majd elhúztam a függönyt.
- Te jó ég. - tátotta el a száját. - Ez brutál. Csináljunk egy selfie-t! - ujjongott, és átkarolta a vállamat, aztán elkattintotta a telefonját. - Akkor ezt most felteszem Instára. - jelentette ki.
- Eszedbe ne jusson. - emeltem fel figyelmeztetően az ujjamat. - Nem akarok kommenteket.
- De a rajongóid imádnák.
- Pontosan, imádnák, de nem fogják. - húztam vissza a függönyt, és átöltöztem.
- Amúgy szerintem egész jófejség Marctól, hogy miattad megpróbál rendes lenni Dannyval.
- Hát, közös az érdekük. - léptem ki a fülkéből.
- Azon kívül.
- Ezt hogy érted?
- Amíg segítettél Rosernek, kihallgattam őket.
- És mit tudtál meg? - kérdeztem tettett érdeklődéssel, mert tudtam, nem bírja ki pletykálás nélkül.
- Nos, Marc elismerte, hogy tényleg túlzásba vitte a védelmezést, mivel közel tizonnyolc évig nem kellett vigyáznia a húgára, vagyis rám. - mondta. - Aztán visszakapta a vérszerinti testvérét, aki érzelmileg nem mindig erős, emiatt félt téged, de tudja, hogy...
- Hogy Danny boldoggá tudna tenni, de nehezen szánja rá magát. - fejeztem be helyette Marc szavaival. - Tudom.
- Igen, de ad egy esélyt Dannynak.
- Mi? - kaptam a kezemet a szám elé.
- Jól hallottad. Bízik az angolban, és benned is. Reméli, hogy hosszúidejű lesz a kapcsolatotok, Danny pedig megígérte, hogy nem fog több csalódást okozni, se neked, se Marcnak. - tette a vállamra a kezét. - Szóval megkaptátok a zöld jelzést. - vigyorodott el, ahogy én is. - Na, akkor megveszed a felsőt?
- Meg. - bólintottam rá.
- Ez a beszéd. Akkor menjünk a fehérnemű osztályra.
Őrület, miket össze nem válogatott, de nem is az, hogy magának, hanem nekem, és mindig Dannyval érvelt, hogy szerinte szívesen látna azokban, de ami sok, az sok. Sara nem gondolhatja komolyan, hogy Christian Grey női alteregóját faragja belőlem, mert nem fogom hagyni, se azt, hogy rám erőltesse a stílusát, inkább maradok a sajátomnál.
Hazaérve csak a három fiút találtuk otthon, ami kissé fura volt, de meg tudnám szokni azt a látványt, ahogy fifáznak, emiatt nem is akartuk zavarni őket, így szép csendben felsunnyogtunk a szobánkba, hogy kiválasszuk a ruhánkat a holnapi bulira. Ám Sara beváltotta az ígerétét, és az újonnan vásárolt felsőmhöz egy magas derekú fehér rövidnadrágot tett félre, illetve egy fekete magassarkú szandált. Ebbe viszont csak az volt a gáz, hogy semmi beleszólásom nem volt. Ezután következett az ő szettje, ami több időt vett igénybe, mert mindent felpróbált, ami csak a kezébe akadt. Szóval egy félóra elteltével a szobánk kész csatatérré változott, de meg lett az eredménye, mert a legutolsó darab, ami a szekrényben maradt az volt a nyerő, méghozzá egy fekete rövidnadrágos overáll. Hurrá.
Szombat reggel korán keltem, mivel kimentünk edzeni a pályára, négyen (Danny is csatlakozott hozzánk, aminek örültem, mert így közelről láthatta, mire vagyok képes). Emiatt élvezetesebb volt a tesztelés, főleg, mert egyikük se kímélt, bár volt hogy Danny úriember módjára viselkedett, ám feleslegesen, mivel párszor durván, kíméletlenül zúgtam el mellette, ahogy Marc és Alex mellett is, aminek az lett a következménye, hogy az előbbivel egy kisebb kakaskodás alakult ki köztünk és kiejtettük egymást, vagyis ő engem, mert megcsúszott a motorja és eltalálta az enyémet. Persze rendes volt, mert azonnal elnézést kért, és felsegített. Azonban rá kellett jönnöm, ha így folytatom, akkor előbb-utóbb komolyabban meg fog sérülni a vállam. Marcnak viszont a lába bánta. Szóval ilyen apróbb zúzódásokkal tértünk vissza a bokszba, ahol lekezeltük a másikat. Mondhatom, elég érdekesen festettünk Marc-kal, míg a vállamat ápolta, Dannynak meg szinte leesett az álla a testem láttán.
- Tetszik, amit látsz? - kérdeztem játékos vigyorral az arcomon miközben felvettem a védőruha felső részét.
- Nagyon is. - felelte, Marc pedig szúrós pillantást vetett rá, majd lemondóan megrázta a fejét. Hát ez van.
Mire hazaértünk, szinte már minden kész volt az esti bulira, pusztán csak takarítani kellett, meg rendbetenni az udvart, az utóbbit a fiúk elvállalták, addig mi Saraval bent intézkedtünk, úgyhogy hamar végeztünk. Ezután már csak a készülődés volt hátra, ami Saranál órákat jelentett, így jobbnak láttam, ha előbb én megyek zuhanyozni. Bezártam a fürdő ajtaját, nehogy "véletlenül" bárki is benyisson, itt leginkább Dannyra célzok, és a lehető leggyorsabban letusoltam, majd felvettem a fehérnemű szettemet, végül magamra tekeretem egy törölközőt és átadtam Saranak a terepet. A szobában megszárítottam a hajamat, és hagytam, hogy hullámokban a vállamra omoljon, ezután hozzáláttam a sminkeléshez. Feltettem egy enyhén füstös szemhéjpúdert, majd tussal kihúztam a szemem és ráadásként egy igazán vörös rúzst, ahogy Sara kérte. Na, ha a ruhámról nem derülne ki, akkor majd a számról fog, mennyire tüzes is vagyok. Mázli, hogy csókálló a rúzs. Ezt követően pedig jöhetett az öltözés, amivel tényleg hamar elkészültem. A kérdés az, hogy reagál majd a családom rá, különösen Marc.
- Mondtam, hogy dögös leszel. - lépett be a szobába Sara. - Megcsinálod a hajam?
- Persze.
Miután elkészítettem a frizuráját, lementünk a többiekhez, és örömmel nyugtáztam, hogy a vendégek egy része már megérkezett, mint például Luis Salom, Alex Rins, Tito Rabat, Dani Pedrosa, a két yamahás Valentino és Jorge, Efren és persze Danny. Jöttünkre mindenki felfigyelt, és szinte mindenkinek tátva maradt a szája. Azt nem tudom, hogy azért-e, mert jól néztünk ki, vagy mert mindenkire hatással voltak az idomaim, amiket jóformán kiraktam, bár az igazat megvallva annyira nem volt vészes. Szerencse, hogy anyu nem küldött vissza átöltözni, így nyugodt szívvel odamehettem a barátomhoz, aki egy forró csókkal köszöntött.
- Gyönyörű vagy. - jegyezte meg mosolyogva, amitől elpirultam.
- Az nem kifejezés. - helyeselt Efren is miközben a melleimet stírölte. - Ha később ráérsz, kipolírozhatnád a sebváltómat? - kacsintott rám.
- Ahhoz keress egy jobb kasznit, ugyanis én foglalt vagyok. - fogtam meg Danny kezét, aki igazán jól szórakozott azon, ahogy leoltottam a csapattársát, akinek arckifejezése minden pénzt megért. Kicsit szívenütötte a dolog. - Nincs hozzászokva, hogy kikosarazzák, ugye? - kérdeztem Dannyt, mikor kicsit eltávolodtunk Efrentől.
- Nem, ő ahhoz van hozzászokva, hogy ő kosarazza ki a lányokat. Szóval ez most meglepte.
- Így járt. - ültem az ölébe, ő pedig átölelte a derekamat, amitől libabőrös lettem. - Azért látom rajtad, hogy tetszett.
- Nagyon is. - nyomott egy puszit az arcomra, ami jól esett, és az is, hogy ezt most már bármikor megteheti. - Viszont az elgondolkodtat, hogy ha én kérdezném ugyanezt tőled, nekem is ezt mondanád? - vette elmélkedőre a figurát, amin nevetve megráztam a fejem.
Az este további része igazán szuperül telt. Rengeteget táncoltunk, legalább is én, Sara főként a fiúkat fűzögette... kisebb-nagyobb sikerrel, volt akinél bejött a Dr. Szöszikben látott "hajat dob és int" flörtölés, vagy épp a Dr. Szösziben megfigyelhető "leejtek valamit, lehajolok érte és feszítek" dolog, mert a pasik egy részének tetszett, hogy így produkálja magát. A másik része viszont engem figyelt, ahogy önfeledten ritmusra ringatom a csípőmet Danny karjai közt, emiatt irigyelték is a britet. A bátyáimnak csak a stílus nem tetszett, szerintük közönséges voltam, pedig szerintem nem. Aztán felcsendült a Little Mixtől a Salute, mire Sara megragadta a karom, mondván táncoljuk el. Na, igen, nem hiába gyakorultuk el kismilliószor. Persze a fűben és magassarkúban élvezet volt eltáncolni. Csoda, hogy nem estünk el, viszont hatalmas sikere volt, különösen a pilóták körében.
Vacsora közben rengeteget beszélgettünk, leginkább a jövőheti versenyről, és az azt követő érettségi szezonról, amire már alaposan felkészültem, és bízom benne, hogy jól fog sikerülni, valamint azt is, hogy felvesznek a műszaki egyetemre, mert úgy talán könnyebben segíthetem majd a bátyáimat. Ellenben Saranak rengeteget kell még tanulnia, minimum öt tételt, ami nem kevés anyag. Vacsora után a szüleim behozták a tortákat. Az egyik kétemeletes fekete és rózsaszín volt, a tetején egy cukormasszából készült magassarkúval. Arról sütött, hogy Saraé. Az enyém valamivel letisztultabb volt. Szintén kétemeletes fehér és naracssárga minták díszítették, amiket a logóm és a rajtszámom tört meg, a tetejét pedig a 18-as szám ékesítette. Alex tortája meg csupa csoki volt. Kétemeletes barna négyszögletű és aranyozott minták szépítették, és helyet kapott rajta az 1-es szám is, ami a világbajnoki címét jelezte, a tetején meg ott villogott, hogy 19 éves. Az első gondolatom az volt, mihez fogunk kezdeni hat emeletnyi tortával, de ez azonnal elszállt, amikor megláttam Efrent, Luist és a két Alexet, amint degeszre eszik magukat sütivel.
Nem sokkal később csengettek, így kinyitottam az ajtót. Meglepetésemre Rebecca, Richard és Christina álltak ott kezükben három ajándékkal. Christina odaadta az enyémet, és hálásan megköszönte a meghívást. Igen, szerettem volna, ha ők is velünk ünnepelnék meg a szülinapunkat, valamint azt is, ha megbeszélik Saraval a dolgokat és kibékülnek, hiszen neki is szüksége van a szüleire és a húgára, még ha nem is mondja, de tudom, hogy így van. Emiatt titokban meghívtam őket. Tisztában voltam azzal, hogy Sara ki fog akadni rám, számítottam rá, ám ehelyett boldogan ment a családjához, és az este folyamán nem is lehetett elszakítani tőlük. Rossék érkezése után pár perccel ismét csengettek, így újra kinyitottam az ajtót. Bár ne tettem volna.
- Mit keresel itt?
- Csak boldog szülinapot akartam kívánni neked. - mondta álkedvességgel Mary. - Valamint tudni szerettem volna, hogy megkaptad-e az ajándékomat, de ahogy elnézem, igen. - fogta meg a nyakláncomat, mire elkerekedett a szemem.
- Te voltál?
- "Mikor megláttalak, tudtam te vagy ki mellett boldog leszek..." - idézte a levél tartalmát, amitől felfordult a gyomrom. Hogy lehet valaki ennyire gerinctelen? - Hát nem csodás?
- Nem. - hallottam meg Danny hangját.
- Szerelmem. - ragyogott fel Mary szeme. Kijelentésétől a hányinger kerülgetett. - Nem tudtam, hogy te is itt leszel.
- Először is ne hívj így, mert pontosan tudod, mennyire írtózom az ilyen becenevektől. Másodszor pedig örülnék, ha leszállnál végre rólunk, különösen Vickyről.
- Nem, amíg nem kapom meg, amit akarok. - közölte elszántan a lány. - És szerintem tisztában vagy vele, mi az, amit szeretnék. - simította meg Danny karját. Nem is zavartatta magát, simán rámozdult a barátomra.
- Bocs, de már foglalt vagyok, és az is maradok. - ölelte át a derekamat és szorosan tartott. - Nem fogom hagyni, hogy holmi őrült kiscsaj szétválasszon minket.
- Ahogy mi se. - jelent meg Alex és Marc is. - Mondd, neked nincs más hobbid, vagy esetleg magánéleted, amivel igazán foglalkoznod kéne, és nem pedig tönkretenni a húgunkét? - folytatta Marc.
- Igaza van. Törődj inkább a gyerekeddel és azzal a Carlosszal, őket pedig hagyd békén! - utasította erélyesen Alex, ami meglepett, mert még sose láttam így, majd becsapta az ajtót. - Na, ez is megvolt. - dörzsölte össze a tenyerét. - Menjünk vissza bulizni!