Titkok és Hazugságok I. /Befejezett/

2. Út Katarba

Nagyon boldogan értem haza, ami különösen ritka, ugyanis általában nyúzott fejjel lépek be az ajtón és a cuccaimat egyből ledobálom, de most egyből felrohantam a szobámba és elkezdtem pakolni, amikor Rebecca megjelent az ajtóban.
- Készülsz valahova? - kérdezte.
- Igen, Katarba megyek. - tettem bele egy újabb adag ruhát a bőröndömbe.
- Minek?
- Interjút kell készítenem Marc Marquezzel.
- Az meg ki? - huppant le az egyik puffomra, én pedig a falamon lévő plakátra mutattam, ami a bajnokot ábrázolta. - Szóval ő.
- Aha.
- De miért te csinálod? Hiszen te egy ilyen beszélgetéshez túlságosan is félős vagy.
- Ez nem igaz. - cáfoltam meg azonnal, bár igazat kellett adnom neki. Még sose beszéltem hírességgel, sőt még a fiúkkal se tudok normálisan. Olyankor mindig össze-vissza dadogok és zagyvaságokat mondok. Tudom, ez úgy hangzik, mintha szerelmes lennék, de nem. Pusztán csak ilyen a természetem, egy gyáva kukac vagyok.
- Hát, persze, hogy nem. - mondta gúnyosan, miközben megveregette a vállam, majd kiment a szobámból. Bárcsak tudnám, miért olyan jó a húgomnak, hogy állandóan kigúnyol és leolt! Szomorúan ültem le az ágyamra és magamhoz öleltem a párnámat.
Átgondoltam az eddigi életemet, ami cseppet sem volt fényes. A suliban sose tartoztam a menő diákok közé, akik minden hétvégén buliznak, kiváló barátikörük van, és nekik mindent elnéznek. Ez nem én vagyok. Én inkább a másik végletet erősítem, a lúzereket, akiket minden egyes nap szívatnak, a strébereket, akiket folyton kihasználnak a leckével kapcsolatban, azokat, akik csak minimális számú baráttal rendelkeznek, olyannal, akik ugyanebbe a kategóriába tartoznak. De elhatároztam, hogy ezen változtatok, és nem hagyom magam elnyomni. Ez az interjú pedig nagy áttörést jelentene számomra, hiszen a suliban is akad egy-két Marquez rajongó, akik szívesen elolvasnának egy ilyen beszélgetést. Szerintem érdekelné őket, mivel egy világbajnokról van szó. Ezzel a lendülettel tértem vissza a csomagoláshoz, amivel röpke fél óra alatt el is készültem. Mondjuk, nem értettem, mire ez a nagy siettség, hiszen még csak dél múlt.
Lementem ebédelni, közben pedig hagytam a szüleimnek egy-egy üzenetet, hogy hívjanak fel, mert beszélni akarok velük. Ezután a nap további része lassan és unalmasan telt. A jó idő miatt egész délután a kertben dolgoztam ki a kérdéseket az interjúra, átnéztem Marc pályafutását, hogy jobban felkészült legyek, és igyekeztem ehhez igazítani a szempontokat is. Ezzel jó pár órán át elvoltam, aztán estig olvastam, pontosabban a szüleim hívásáig, így bekapcsoltam a konferencia hívást a Skype-on. Mindkettejüknek elmeséltem az új feladatomat, ami igazán lázba hozott. Apu velem együtt örült, és azt mondta, ez egy kiváló lehetőség, hogy megismerjem a... de itt elhallgatott, anyu pedig hirtelen felkapta a fejét és kinyomott. Ez enyhén szólva fura volt. Kicsit olyan érzésem támadt, mintha nem akarnának elmondani valamit, de lehet, hogy csak képzelődöm. Mindegy, azért apu megengedte, hogy elmenjek, viszont a lelkemre kötötte, hogy legyek nagyon óvatos, majd letette a telefont, mert tárgyalásra ment. Néha úgy utálok elfoglalt szülők gyereke lenni.
Másnap reggel korán keltem és szinte kipattantam az ágyból. Az utam egyenesen a fürdőbe vezetett, ahol lezuhanyoztam, megmostam a hajam, majd megszárítkoztam, feltettem egy natúr sminket, ezután pedig felöltöztem. Egy farmert, fehér pólót és a fehér Converse-emet vettem fel. Miután elkészültem, Pablo, a sofőrünk, levitte a csomagomat a kocsiba, én pedig megreggeliztem. Marta amerikai palacsintát készített gyümölcsökkel és áfonyaszósszall, ami az egyik kedvencem.
- Köszönöm. - mondtam, miután befejeztem. - Igazán finom volt.
- Örülök, hogy ízlett, kisasszony. - emelte fel a tányéromat.
- Marta. - vontam fel a szemöldökömet, jelezve, hogy nem tetszik a megszólítás. Sose szerettem, ha Marta vagy Pablo kisasszonynak hív.
- Elnézést, a szokás hatalma. - nevette el magát, majd elvitte a tányért. Hiányozni fog ez a kedves nő, akit anyám helyett anyámként szeretek. Elbúcsúztam tőle, majd kimentem Pablohoz, aki már ki is nyitotta a fekete Audi hátsó ajtaját.
- Köszönöm. - mondtam és beszálltam a kocsiba, a sofőr pedig bepattant a vezetőülésre, és már el is indultunk a reptérre, ahol a magángépem várt, amit még a tizenhatodik szülinapomra kaptam. Természetesen útközben rengeteget beszélgettem Pabloval, aki szintén nagyon hiányozni fog. Igazából ő és Marta azok, akik felneveltek, így nem is kétség, hogy számomra igazi családtagot jelentenek. Ők azok, akikre mindig mindenben számíthattam, és most itt kell hagynom őket egy kis időre. Fájó szívvel búcsúztam el a kedvenc sofőrömtől, és beszálltam a gépbe, ami öt perccel később el is indult. Durván tizenkét óra, ami eléggé hosszú útnak ígérkezik. Helyi idő szerint éjfél lesz, mikor leszáll a gép. Elég hosszú idő ahhoz, hogy áttanulmányozzam a helyet, a kérdéseimet és Marc pályafutását, amit már úgyis kívülről fújok. Ezek után pedig jöhet egy vagy két film és egy "kiadós" alvás, majd a leszállás.

Éjfél is elmúlt mire Dohában leszállt a gép. Fáradtan és nyúzottan hagytam el a légi járművet és azonnal belefogtam egy taxi keresésébe, ami elvisz a szállodához, de ez nem volt egyszerű. Amint bementem az épületbe, csak úgy hemzsegtek az emberek. Ki a gépre sietett, ki pedig minél előbb igyekezett egy szabad taxihoz jutni. Az utóbbi neccesebb volt, ám ekkor megláttam egy számomra ismeretlen férfit, aki egy a nevemmel ellátott táblát tartott a kezében, így odamentem hozzá.
- Ön Victoria Ross? - kérdezte barátságosan.
- Igen, én. - mosolyogtam rá viszonozva kedvességét.
- Üdvözlöm, kisasszony! Mauro vagyok. - nyújtotta a kezét, amit kézségesen elfogadtam, majd megfogta a csomagomat. - Az édesapja bízott meg, hogy elvigyem a szállodába.
- Értem. - mondtam. - Köszönöm.
Elindultunk kifelé. Amikor kiértünk, kis híján lehidaltam, egy hatalmas limuzin állt a bejárat előtt. Azt hittem, csak álmodom. Félve indultam el felé, miközben Mauro betette hátra a bőröndömet, majd kinyitotta a hátsó ajtót. Beszálltam és csodálkozva néztem körül. Mindenhol bőrülések, minibár egy sereg itallal és üdítővel, telefon, tv, sőt még hifi is. Elképesztő volt, de valahogy úgy éreztem, ez kicsit túlzás, mivel nem rajongok az ekkora felhajtásért és ezt apunak is elmondtam. Ő persze azzal indokolta, hogy csak szerette volna, ha kényelmesen utazom. Apu és a kényelem. Őrület.
Húsz perc múlva megérkeztünk a Zubarah Boutique-hoz, aminek már a látványa is lenyűgözött. Egyszerűen fantasztikus volt, hát még belül. Az előcsarnokban főként a világos színek domináltak a recepciónál pedig a sötétbarna. Ez az összeállítás tökéletesen kiegészítette egymást. A plafonról pedig egy hatalmas csillár lógott le, ezzel is fokozva az emberek ámulatát. Mondanom se kell, mennyire zseniális volt.
A recepción elintéztem a bejelentkezést, de meglepett, hogy már tudták, jövök. Elmondták, mindezt apu intézte nekem, majd megkaptam a szobám kulcsát, és egy londíner vezetésével fel is mentem. Mauro közben pedig odaadta a számát, hogy hívjam fel, ha el akarok menni valahova. Ez rendes volt tőle.
A londíner kinyitotta a szobát, és bevitte a bőröndömet, míg én álmélkodva lépkedtem utána. Itt is, csak úgy, mint az előcsarnokban, a világos színek dominálnak helyenkét sötét faburkolattal. Az egyes helyiségek falakkal vannak egymástól elválasztva, így kialakítva egy nappalit, egy hálót és egy fürdőszobát. A nappaliban található egy kanapé, egy kisasztal mellette egy fotellal és egy sötétkék puffal ezzel szemben egy sminktükör van, az ablakot pedig egy fehér és kék függöny borítja. Aztán átmentem a hálórészbe, ahol egy franciaágyat találtam fehér és kék takaróval, mellette két éjjeliszekrénnyel, előtte meg egy felnyitható ülőrészt, az ággyal szemben pedig egy tv lógott a falon. Kimentem az erkélyre, ahol a város esti fényeivel találtam szemben magam. Lélegzetelállító volt. Azonnal csináltam is néhány képet, hogy megörökítsem ezt az élményt. Végül bementem a fürdőbe, ami igencsak tágas volt. A bejárattal szemben egy óriási zuhanykabin állt, mellette volt a mosdókagyló és egy nagy tükör, a másik felén meg a wc. Az egész szobáról rögtön csináltam pár képet, majd megköszöntem a csomaghordó srácnak a segítséget és adtam neki egy kis borravalót, amit kézségesen elfogadott. Miután magamra maradtam, lezuhanyoztam, majd lefeküdtem, hiszen reggeltől sok dolgom lesz, egy városnézés és egy interjú Marc Marquezzel.