Titkok és Hazugságok I. /Befejezett/

11. Exszel szemben

Miután végeztem a rendrakással, alaposan elfáradtam, de még hátra volt egy része, méghozzá ki kellett válogatnom, hogy mit akarok magammal vinni a síelésre. Előhalásztam a bőröndömet és előszedtem a téli holmijaimat, de tényleg, az összeset, ami csak a szekrényemben volt. Snowboardos dzsekiket a hozzájuk illő nadrágokkal, a szövetkabátokat, a pulcsijaimat, sapkákat, kesztyűket, a hosszujjú felsőimet, nadrágokat, csizmákat és végül a két deszkámat. Állítom nagyobb kupit csináltam, mint ezelőtt volt, azonban rájöttem, hogy mindezt feleslegesen, mivel pár perc alatt kiválasztottam a megfelelő darabokat, majd betettem őket a bőröndömbe, és kezdődhetett a szobám újbóli rendbetétele. Hurrá. Ezért utálom, hogy ennyi cuccom van, sőt a nagy része még nem is volt rajtam. Francba anyu állandó vásárlási mániájával, ami sokszor az idegeimre megy.
Egy órán belül elkészültem, így elhatároztam, hogy elmegyek futni, egyrészt azért, mert már jó pár napja elmaradt és fontos a kiváló erőlét a motorozásnál, másrészt pedig azért, mert késő délután a legjobb, ugyanis akkor nincs annyira meleg, ami március végén Barcelonában nagyon is jellemző. Mivel alapból sportos ruha volt rajtam, így felhúztam az egyik futócipőm, fogtam a ruhára csatolható mini iPodomat, és elindultam.
Utamat a park felé vettem, amit kezdetben jó ötletnek tartottam, de hamar kiderült, hogy rosszul döntöttem. Pár percig még minden rendben volt, az emberek jöttek-mentek mellettem, némelyik sétált, voltak, akik a kutyájukkal játszottak, mások meg hozzám hasonlóan futottak.
Az egyik pillanatban észrevettem, hogy kioldódott a cipőfűzőm, így odasétáltam egy padhoz, és bekötöttem. Míg a madzaggal bajlódtam egy srác jött oda hozzám, megkérdezte, segíthet-e. Abban a pillanatban megállt bennem az ütő, mert a hangja túlságosan is mély nyomot hagyott bennem, ahogy a szavaival édesgetett, majd elcsábított, végül szépen kihasznált. Akkor megfogadtam, hogy soha többé nem akarom látni, amit eddig a pillanatig sikerült is betartani, de most újra találkoztunk, és az emlékek sorra megrohamoztak, így hatalmas erőt kellett magamon vennem, hogy szembenézzek vele.
- Kösz nem, Carlos, már eleget segítettél. - húztam megvető mosolyra a számat.
- Hű, micsoda ellenséges valaki. - állapította meg némi gúnnyal a hangjában.
- Ne csodálkozz, mert csak magadnak köszönheted. - mondtam.
- Kíváncsi volnék, hány lánynak tetted vagy teszed a szépet, hogy aztán gerincre vágd őket. - morfondíroztam.
- Ha tudni akarod, egynek se, mert rájöttem, hogy hatalmas baromságot csináltam.
- Hát persze. - forgattam meg a szemem jelezve, hogy nem hiszek neki.
- Tudom, nem hiszed el, de tényleg így van. - próbálkozott őszintének hatni, aminek simán bedőltem volna, ha nem ismerném.
- Ezt inkább másnak add be, mert nálam hatástalan. - veregettem meg a vállát és otthagytam, de ő elkapta a kezem és visszarántott, így a mellkasának ütköztem.
Különös érzés fogott el, ahogy a karjaiba zárt. Nem értettem, mi ez az egész, egyszerre volt megnyugtató és vészjósló. Az eszem azt súgta, hogy lökjem el magamtól és meneküljek, mert ebből nem származik semmi jó, a szívem pedig az ellenkezőjét állította, hogy maradjak vele, mert Carlos volt az egyetlen, aki boldoggá tett, aki megtalálta a kulcsot a szívemhez vezető zárt ajtóhoz. Ebben igazat adtam neki, mert előtte tényleg soha senki nem érintette meg úgy a lelkemet, mint ő, ezért is fájt annyira, amikor átvert, most pedig ugyanazt éreztem, mint régen. Egyszerűen megszűnt a külvilág és a vele járó problémák, csak mi ketten voltunk. Senki más.
- Fogalmad sincs, milyen pocsékul éreztem magam, amiért belementem az egész fogadásba. - kezdte. - Miután elhagytál, semmi életkedvem nem volt, egy cseppnyi örömet se találtam semmiben, mert mindet magaddal vitted. Te voltál az egyetlen olyan lány, akire mindig számíthattam, aki mindig felvidított már a puszta jelenlétével. Te voltál az egyetlen, aki megmutattad, miért érdemes küzdeni, akinek megmutattam a valódi énem, ami tudom, hogy végül rosszul sült el. Ha megtehetném, visszaforgatnám az időt, és nem hagynálak elmenni. - Szavai mélyen meghatottak, akármennyire próbáltam erősnek és dühösnek mutatni magam, egyszerűen nem ment. Éreztem, ahogy a szemem megtelik könnyel és kicsordul, így lehajtottam a fejem, hogy ne lássa, de ő azonnal felemelte kényszerítve, hogy a szemébe nézzek. - Azóta tudom, milyen, ha az ember üresnek érzi magát, és kitépték volna a szívét. A baromságommal pedig elveszítettem valakit, aki teljessé tette a mindennapjaimat, a lénymet, ez pedig te voltál, és most, hogy újra találkoztunk végre elmondhatom, ami már három és fél hónapja a szívemet nyomja, méghozzá egyetlen szó... Szeretlek. - mondta ki végül, majd letörölte a könnyeimet, amik már szabályszerűen folytak. Aggódva nézett a szemembe, mert nem tudta, hogyan reagálok, amit magam se tudtam. Teljesen össze voltam zavarodva, nem tudtam, hogy hihetek-e neki, ahhoz hatalmas fájdalmat okozott. Éjszakákat sírtam át miatta, és csak is azért, mert szerettem, összetörte a szívemet és azóta nem tudok megbízni egyetlen fiúban sem. Ezek után pedig képes azt mondani, hogy szeret, ami tényleg nagyon őszintének hangzott, de még mindig ott volt bennem a kétely, és a szavai is megnémítottak. Csoda, hogy megtaláltam a hangomat.
- Ha ez... megint... valami... átverés... - szipogtam.
- Nincs okom rá, hogy átverjelek, annál fontosabb vagy nekem, és nem akarlak még egyszer elveszíteni, főleg most, hogy elmondtam, mit érzek irántad. - simította meg az arcomat, amitől kellemes melegség járta át a testemet, jelezve, hogy megbízhatok benne. - Adj egy esélyt, hogy helyrehozzam, kérlek! - hajolt közelebb hozzám, így érezhettem forró leheletét, amelytől mindig is elszédültem, ajkaink pedig alig pár centire voltak egymástól, szinte már vágytam a csókjára, de józaneszem egy pillanatra sem hagyott el, így hátráltam egy lépést.
- Sajnálom, de nem tudok megbízni benned. Ne haragudj! - kértem bocsánatot, majd elindultam haza.
Amint a házban voltam, egyenesen a szobámba mentem. Előszedtem a közös a képeinket, és azokat nézegetve lassan álomba sírtam magam.

A képen Carlos látható.