Dance, Football and Other Loves (magyar)

10. fejezet

Ledobtam a táskám a pad mellé, majd lehuppantam a székemre.

- Szívesen. – hajolt hozzám Scott.

Zavartan nézem rá. – Mi?

- Foglaltam neked helyet. – jelentette ki, olyan hangsúllyal, mintha egyértelmű lenne, csak én vagyok olyan ostoba, hogy nem értem. – Ha nem teszem most ülhetnél elől.

- Szeretek elől ülni. – fordultam felé. – Ott legalább senki sem zavar.

Válaszra nyitotta a száját, de a tanárnő megelőzte. – Ms. Harrington és Mr. Owens, örülnék, ha a matematikával foglalkoznának és nem egymással. Vagy valami fontos megbeszélni valójuk van? – éreztem, hogy elpirulok és lentebb csúsztam a székemen. Scott pontosan az ellenkező dolgot tette. Kihúzta magát és egy kicsit előre hajolt.

- Á, elnézést tanárnő. – legyintett, és egy elragadó mosolyt festett az arcára. – Macy csak megköszönte, hogy foglaltam neki a helyet és épp azt beszéltük meg, hogy milyen módon viszonozhatná a kedvességemet.

Hitetlenkedve meredtem rá, miközben a többiek kuncogni kezdtek. Scott rám vigyorgott és kacsintott. Direkt fogalmazott ilyen félreérthetően.

- Óra után beszélgessenek. – jelentette ki szigorúan a tanár és már folytatta is a feladatok felírását. Dühösen néztem Scottra, majd elfordultam és az óra további részében figyelmen kívül hagytam, akárhányszor próbálkozott a beszélgetéssel.

Amikor megszólalt a csengő felkaptam a cuccaim és kisiettem a teremből. Scott a nyomomba szegődött. – Macy, ne csináld már. – átkarolta a vállam, de lelöktem a kezét és gyorsítottam. – Most tényleg megsértődtél? Csak vicceltem.

Megtorpantam, de ő tovább ment, majd mikor észrevette, hogy megálltam visszasétált. – Semmi kedvem ahhoz, hogy mindenki azt találgassa, mégis miféle viszonzást kapsz, azért mert foglaltál nekem egy helyet, amit egy – itt felmutattam egy ujjamat. – nem is kértem. Kettő – már két ujjamat tartottam az orra előtt. – fogadni mernék, hogy eszedbe se jutott foglalni azt a helyet, csak senki se akart melléd ülni, Camen kívül, aki a másik oldalt ült. – elviharzottam mellette, mielőtt még megütném, vagy valami visszafordíthatatlan hülyeséget tennék mérgemben.

Nevetve jött még mindig utánam. – Engem szeretnek a többiek, népszerű vagyok. Sosem marad üresen mellettem a hely csak, ha én akarom úgy.

Felhorkantam. – Na, persze. Nálad beképzeltebb alakkal még nem találkoztam.

Megálltam a szekrényemnél és beütöttem a kódot. Scott nekidőlt a mellettem lévőnek és a fejét is neki támasztotta. – Most az a baj, hogy azt hiszik lefekszel velem, vagy valami más miatt vagy kiakadva?

Kicseréltem pár könyvet és levettem a dzsekimet, amit beakasztottam. Reggel sietősen öltöztem, ezért csak egy egyszerű fekete pólót és farmert vettem fel és a hajamat is leengedve hagytam. Most előrehullott az arcomba, így valamennyire elfedte, hogy elpirultam a kérdése miatt. – Nem vagyok kiakadva.

- Persze, mert el is hiszem. – mondta, majd kinyújtotta a kezét és a fülem mögé igazította a hajam. Elhúzódtam és mérgesen néztem rá, miközben vigyorgott.

- Vegyél vissza, Scott. – sziszegtem halkan. – Beleegyeztem, hogy elmegyek veled abba az idétlen bálba, de azt nem játszom el, hogy az alkalmi játékszered vagyok.

Ez betalált, mert elkomolyodott az arca. – Nem is kértelek rá, és ha tényleg azt hiszed, azért viselkedek veled úgy, ahogy akkor nem vagy olyan okos, mint amilyennek gondoltalak. – indulni készült és láttam, hogy tényleg megbántódott, és talán kicsit tényleg túllőttem a célon. Csak hülyéskedett, mert tudja, hogy zavarba jövök.

Elkaptam a kezét, és felnéztem rá. – Bocs, csak dühből mondtam, nem gondoltam komolyan.

Nézett egy darabig, majd bólintott és visszadőlt a szekrénynek. – Akkor azt mondod van rá még esély, hogy eljátszd? – kérdezte és felvonta a szemöldökét.

Mosolyogva taszítottam rajta egyet. – Egy barom vagy.

Két kar kulcsolódott a nyakamra és Jess arca jelent meg a fejem mellett, ahogy átkarolt. – Nocsak, nocsak. Azt beszélik, hogy együtt mentek a bálba. – nekinyomta az arcát az enyémnek, mire direkt fintorogtam. Scott mosolygott és úgy nézett minket. – El se akartam hinne, erre a folyosón is együtt mászkáltok, és beszélgettek. – hitetlenül hangsúlyozta a szvakat és kikerekítette a szemeit. – Lemaradtam valamiről?

A szememet forgattam és lefejtettem a kezét a nyakamról. – Szállj le rólam.

- Na, de most komolyan? – odaállt Scott mellé. – Tényleg elhívtad a bálba? – nézett fel rá.

- Aha. – lenézett rá, majd az ujjait összekulcsolta és Jess elé emelete, komolyan nézett rá. – Így vagyunk egymással.

- Ez azért egy kicsit túlzás. – háborodtam fel, de figyelmen kívül hagyott.

- Lelki társak lettünk. – folytatta tovább a hülyeségét. – Egy percet sem bírunk ki egymás nélkül, látod most is, hogy tapad rám Macy. Mindenhová követ.

- Te vagy az én szekrényemnél. Te vagy az, aki követ engem. – néztem rá unottan. – És fejezd be ezt a hülyeséget.

- Ez nem hülyeség, hanem az igazság. – komolyan nézett rám, de láttam rajta, hogy nem sokáig bírja és elneveti magát. – Jobban tennéd, ha elfogadnád, lelki társam.

Jess csak némán pislogott ránk. – Nektek mi a fene bajotok van?

- Nekem semmi. – vágtam rá. – De szerintem az unokatesód drogozik.

Scott hosszan sóhajtott. – Megyek inkább megkeresem Camet, mert látom ti nem veszitek komolyan, amit mondok. – csendben néztünk rá, mire a száját elhúzva megrázta a fejét és tetetett bosszúsággal elviharzott.

Jess nézte, amíg el nem tűnik a tömegben, majd hozzám fordult. – Jobb lett volna, ha a foci helyett a színjátszást választja.

Elnevettem magam. – Van hozzá tehetsége.

Jess mosolygott, majd izgatottan megkérdezte. – Akkor vele mész a bálba?

Vállat vontam. – Úgy látszik.

Lebiggyesztette a száját. – Nem örülsz neki? – válaszul csak megint vállat vontam. Sóhajtott egy nagyot, miközben elindultunk a folyosón. – Már csak nekem kéne találni valakit.

Ránéztem és hatalmas mosolyt küldtem felé. – Majd fogunk, ne aggódj.