Az utolsó őrző: a kezdetek

Huszonnegyedik fejezet: Visszatérés, második rész

Már a nap is lement, amikor Yori kilépett a bál kültéri részére. Az egész esemény a családjának kastélyában, azon belül is a kinti óriás terasz és a nagyterem területén volt, egy olyan negyven méterrel magasabban, mint az átlag városi lakosok épületei. Ez úgy lehetséges, hogy az évek alatt ide épült várak romjaira és azok maradványaiból egy igazán égbe magasodó épülethalmazt alkottak meg. Természetesen ez, nem egyezett meg azzal a házzal ahol hétköznapjaikban a család tartózkodott, de attól még közvetlen közel volt ez a kettő egymáshoz, így nem volt sok idő egyikből a másikba eljutni. Amikor odaért a terem ajtóhoz, vett egy mély levegőt és benyitott. Odabent az ételekkel telerakott asztalok, a díszített falak, a sok varázslattal örökké égő fáklya fénye és a rengeteg ember látványa elvarázsolta. Egy pillanatra el is felejtette, hogy miként is állt hozzá mindehhez, de hamar észbe kapott. Viszont ez a pillanatnyi lefagyás alatt is alig lehetett valami változást észrevenni az arcán. Hamar kiszúrta a ház urát, amint nagyban beszélgetett néhány fontosabb emberrel. Vetett még egy pillantást apjára, akivel egy másodperc erejéig összeakadt a tekintetük, de nem állt meg ott sokáig, hanem elindult az ellentétes irányba, a teraszra. Mikor kilépett a szabad ég alá, rögtön észrevette a változást a társaságban. Míg odabent felnőttek, idekint a fiatalok gyűltek össze elsősorban. Odakint sok fiatal nemesember megpróbálta megkörnyékezni és egy egyszerű beszélgetéstől elkezdve, még táncra is felkérték. Ő azonban kedvesen elutasított mindenkit, látszólag különösebb ok nélkül. Azonban legbelül jól tudta, hogy miről is szól ez az egész. Akár elszegényedett, akár az egyik leggazdagabb, de amelyik nemesember fia mellett is köt ki, jó eséllyel tudhat magának egy szép nagy részt a Nakama család birtokaiból.

Az épület széléhez szaladt és a korlátnak támaszkodva meredt a semmibe. Egyetlen egy dolgon kattogott az agya, hogy mégis miféle sors is fog várni rá. "Vajon milyen is lesz majd ezek után egy olyan életben, egy olyan világban amire soha nem számítottam volna." Ahogy ezen agyalt, váratlanul lépteket hallott a háta mögött. Nem egy ember volt az, de pontosan nem tudta megmondani mennyi, amire a bál hangzavara csak jobban rájátszott. Mikor megfordul, az apja állt mögötte és az öreg úr mellett pedig egy fiatal ember fehér öltönyben és azalatt bordó ingben. Mivel a fiatalok legtöbbször világos, de még mindig elegáns színeket hordanak az idősebbekkel ellentétben, akik sötét és komor öltözékben mutatkoznak, ezért ezek a színek nem voltak ritkák egy ilyen korú ember esetén. Mégis szinte egy dolog jutott eszébe a látványa láttán: "ez csakis a királyi család tagja lehet". Nem is lőtt nagyon mellé, mert apja ekkor megszólította.

-Drága lányom, hadd mutassam be Ikehara Gorot, Zenerith egyik hercegét. - Mondta kedvesen és mosolyogva.

-Ugyan kérem - szólalt meg a herceg - ugyan nem közvetlen trónörökös, de még arra is van esélyem. - Magyarázta, hogy jobb színben tüntesse fel magát.

-Nos, ahhoz elég sok mindenhez kell összejönnie. - Mormogta az öreg, majd egy kínos nevetésben törtek ki.

Egy lélegzetvétel erejéig senki meg sem szólalt. Csak meredten bámultak maguk elé és a két férfi az italát szorongatta, míg Yori ölbe tett kézzel várt.

-És magát hogy is hívják kedves? - Kérdezte udvariasan váratlanul a herceg, aminek hallatán egy darabig nem tudott mit reagálni és csak annyit felelt, hogy:

-Nakama Yori. - Mondta kedves mosollyal.

-Szóval igen, ő volna a lányom - folytatta - rendkívül eredményes és tüneményes. - Mesélt róla apja. - A Legnerra akadémia kiváló tanulója, ahol az első három diákok között volt.

-Csak öt. - Vágott közbe halkan Yori.

-Emelett a munkámban is rendkívül segítőkész. - Fejezte be a bemutatást.