Történetünk egy árva gyermek kalandját követi, amint saját sorsát keresi és céljait, viszont mikor megleli, közel lehetetlennek érzi azokat elsőre. Különösen nehéz, hisz célja a jelenlegi társadalomban szinte elképzelhetetlen. Rengeteg csapás, és re...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Mikor végre sikerült megfejtenie a rejtélyt, nagy volt az öröm. Azóta napról napra ismételte és gyakorolta, így minden nappal egyre magabiztosabban tudta előhívni páncélját. Arra is rájött, hogy miként tudja azt formálni, ugyanis amikor másodszor felkerült rá, a karjából kiálló tüske, aminek segítségével végzett Kanekoval, még mindig ott volt. Így arra a következtetésre jutott, hogy csak akkor tudja befolyásolni a sárkány acélt, amikor az a testén kívül is megtalálható, illetve ahogyan elrejtette, úgy fog megjelenni a következő alkalommal. Persze mindez hatalmas fájdalommal is járt, de ehhez időről időre hozzászokott. Eleve jól tűrte a kínt, még csak fel sem kiáltott a szenvedése közepette. Ennek több oka is volt, egyrészt szégyelte, másrészt pedig Sazama tanítása nagyon jól felkészítette őt minderre. "Hát ebben is igazad van." Mosolyodott el az egyik alkalommal. "A kínzásaidnak is hasznát voltam képes venni." Gondolt vissza mesterére, akinek egyetlen szavát sem akarta hinni azokon a napokon, pedig most mennyire visszavágyik oda.
A páncél eltételére is rá kellett jönnie. Szerencsére azzal közel sem voltak akkora nehézségek. Megfigyelte, hogy akkor tűnik el, amikor úgymond nincs szüksége rá. "Az ösztönnek kell leállítania is." Így amikor egyszerűen végzett a feladataival, akkor egy pár békésebb másodperc után, amit egy egy helyben álló meditálással megtámogatva de-aktiválni tudta.
-Szerencsére ezzel nem kell ennyit kínlódni. - Jegyezte meg, amikor rájött véleménye szerint mindenre, miközben csak a felszínt kapargatja. Miután a legelső alkalommal sikerült tudatosan előhívni azt, teljesen meg volt annyival elégedve. - Még csak annyi hiányzott volna, hogy rajtam ragadjon, és úgy kelljen fel alá mászkálnom.
Illetve észrevette még azt is, hogy a jobb oldalát beborító pikkelyminta a legerősebben akkor ragyog, amikor védelme aktiválódik. Így, ha nagyon nagy szüksége van a sárkányok erejére, alkalomadtán képes átvilágítani a páncélján. "Akárcsak mint mindegyik fenevadnak." Idézte fel a szurdoknál történő csatát. "Amikor harc készek voltak, és a tamachit használták, a tollaik csak úgy ragyogtak. Mondjuk ahhoz a pompához az enyém fel sem ér!" Mivel nagyon hamar rájött, hogy egy valódi sárkány erejével még mindig nem képes labdába rúgni. "Viszont ezt ellensúlyozni kell a tudással, pontosabban azzal, amennyit tudok az energia használatáról." Így volt még egy oka amelett, hogy ne szálljon el teljesen az esze új különlegesebb adottsága miatt. A cliffshorei estének eseményeinek megismétlését igyekezett elkerülni, illetve tudta jól, hogy ha nem gyakorol, csak henyél azzal az átokkal amit kapott, akkor semmire sem viszi. "Ha tökéletesítsem a tudásom, képes leszek az erő mértékével felvenni a harcot emberi mágusok ellen is." Ilyen gondolatokkal a fejében tervezette jövőjét. "Ha kell, én leszek az új rend erőembere. Nem akarok nagy szerepet, pusztán tanulatlanság miatt, mivel eleve a szerzetesek tanácsaitól függően fogok élni, nem félek attól, hogy ha ez a szerep jut majd nekem!" Már csak abban reménykedett, hogy az Anchisukiru befogadja majd. Mivel a látomásaira bízta magát, így abban hitt, hogy igenis sikerül ismételten az első közös király útján járni, mert ha nem, akkor a látomás nem lenne igaz, és az az oly sok minden más is amit látott. "Viszont mivel azok megtörténtek, így amannak is meg kell!" Szóval valamit csak tartogat az élet. Ezekkel a tervekkel képzelte el, hogyan alakul majd sorsa. Ám sajnos ezeknek se eleje, sem vége nem volt. Pusztán körbe-körbe kavarogtak, és erősítették egymást. Mintha az ember egy várat akarna építeni a tengerpartra. A sziklák jól tartják magukat, de amint a homok alatta meginog, az egész romba dől. Azonban mivel nem volt más választása, így kénytelen volt abban bízni, hogy a gondolatai sivatagában, nem támad fel a szél, amit egy külső vihar okoz, így meghiúsítva terveit.
