Az utolsó őrző: a kezdetek

Tizenötödik fejezet: Sors

Másnap reggel, kihűlve és nyakig átázva ébred, pontosan azon a hullahegyen, ahol tegnap este nyugovóra tért. Ahogy ismételten végignézett a pusztításán, már nem is akart hinni annak, hogy mindezt ő tette, pedig nagyon is. Szakadt ruhája mindenütt csupa sár volt, a páncélja pedig teljesen eltűnt. Ahogy feltápázkodott onnan, belenyilal a fájdalom az izületeibe, és az üres szemüregébe. "Ez volna a böjtje." Gondolta magában, majd egy sétára indult, azon az útvonalon, amelyiken oda jutott ahol most is van.

Ahogy ment, azon töprengett, hogy vajon képesek lesznek-e befogadni mindez után őt, az Anchisukiru megmaradt tagjai. Vajon van-e bármi joga saját magát lovagnak hívni ezek után? "Elvesztettem az eszem." A végzetes éjszaka óta, egyre csak szürkébben látta a világot. Nagyjából addig, amíg meg nem ismerkedett Nakamával, viszont az sem tartott sokáig sajnos. "Ahelyett, hogy megoldottam volna a problémáimat csak elnyomtam őket, így minden bosszú vágyamat rajtuk vezettem le." Ismerte el magában. "Azokat amiket rajtuk éltem ki, annak a felét sem érdemelték." Nem akart a rend érdekeivel védekezni, mert bármennyire is pontosan az ellenkezőjét cselekedte annak amire az Anchisukiru felesküdött, lehet hogy megtört, de akkor is máshogy kellett volna kezelni a helyzetet. "És most hogyan tovább?" Tette fel a kérdést saját magának. "Egyetlen megoldás az, hogy ha megkeresem a megmaradt szerzeteseket, és tőlük kérdezem meg, hogy mindez után van-e jogom, legalább megpróbálni." Úgyhogy megindult, hogy amellett, hogy teljes értékű lovaggá váljon, megtudja, egyáltalán folytathatja-e útját?

Azzal fogta magát, és bement az épületbe. Folytatni szerette volna hosszú utazást, de ehhez nem ártott volna egy kis felszerelés, mivel még mindig nagyon messze van céljától. Odabent vett magához élelmet, eszközöket, és mindezt egy hátizsákba betömve, elindult. Kifelé menet, még talált egy rongyot, amit szemkendő gyanánt magával vitt, mert nem ártana, hogyha nem rettene el tőle minden ember, amint rájuk néz. Ahogy kiért az épület elé, látott néhány embert, ahogy végigmérik a romba dőlt villát. Ő igyekezett feltűnésmentesen elkerülni őket, és kijutni a városból. Felmászott a tetőkre, és ott kereste a kiutat. Hamar észre is vette a város körbevevő falat, úgyhogy meg is volt, merre haladjon. Mikor odaért, átmászott rajta, és leugrott arról, hiába volt közel tíz méter magas, az a zuhanás után, amit túlélt a sárkányok fészkénél, itt megsérülni szégyenteljes lett volna. Amint kijutott a lakott területekről, egyből a fák közé, az erdőbe menekült. Nem mintha üldöznék, pusztán minden lehetőségét el akarta kerülni, hogy emberekkel találkozzon. Valahogy a szégyenérzete kényszerítette erre, illetve úgy érezte, hogy fogalma arról, mégis miként beszéljen az emberekkel. "Olyan, mint az első néhány, nem is! Az összes beszélgetésem Nakamával. Csak most egy erősen negatív dolog miatt érzem ezt, mintsem az izgalom miatt" Gondolta magában, miközben sietve futott be a rengetegbe. Ahogy eszébe jutott a leány, nem értette, miért nem tudja kiverni a fejéből. "Mióta eljöttem, időről időre eszembe jut. Talán a megbánás, és a vele járó fájdalom, viszont Masa és Makoto esetén ilyen nem fordul elő." Elmélkedett, majd Ohashi Masa miatt eszébe jutottak a látomásai amikor beteg volt. "Valóra vált!" Nézett le jobb karjára. "Hallottam ugyebár arról, hogy az 'Omen flu' által megfertőzött emberek, sokszor megjósolták a jövőjüket egy-egy rémkép alkalmával!" Ahogy haladt előre, céltalanul, egyszer csak felkiáltott.

-Hiába mindez, láttam a jövőmet! Itt és most nincs vége semminek! - Biztatta magát, elkeseredésében, mert rettegett attól, hogy ezek után a maradék szerzetesek el fogják utasítani. Hiszen nem tudott magának más jövőt elképzelni.

"Amit tettem megbocsáthatatlan, és visszafordíthatatlan. Viszont láttam magamat, mindez után! Szóval kell lennie valaminek, valamit tartogatni kell a jövőnek." Erősírgette saját magát, ám ezzel is valójában csak elodázta a valódi problémáit. A hibáink feldolgozása, és a fájdalom feldolgozása különösen nehéz lehet az embereknek, főleg ha teljesen egyedül vannak, mint jelen esetben Shishido.