Az utolsó őrző: a kezdetek

Tizenharmadik fejezet: Fogságban

Mikor kinyitotta a szemét, nem látott mást, csak sötétséget. A hőmérséklet kínzó volt, és azon tanakodott, vajon mennyi levegő maradhatott odabent. Végül arra a következtetésre jutott, hogy csak gyújtana egy kis fényt, így hirtelen sok hatalmas fénysor jelent meg a plafonon. Ahogy felnézett, látta az öreg Kameonosit és azt, hogy miként kövült meg a teste miközben őt védelmezte. Amikor megmozdult, csontjaiban kínzó fájdalom hasított végig. Nem tudta, hogy mégis mi történhetett vele, de fájdalmában alig bírt mozdulni. Mikor letekintett jobb karjára, az nemcsak valahogy megmaradt, de pontosan úgy is nézett ki, mint ahogy az álomban látta. Amikor nagy nehezen felállt, nagyon nehezen vette a lépéseket, nem kizárólag a fájdalom miatt, hanem nagyon nehéznek érezte végtagjait. "Kimerültség." Gondolta magában, nem is sejtve, mi is történt valójában. Amikor szétnézett, nem találta semmilyen holmiját, mert minden szénné égett, majd észrevette, ahogy Akami köré csavarodva halt meg, miközben védelmezte őt.

-Sajnálom. - Suttogta. - Sajnálom, hogy nem bírtam többet tenni.

Azzal meginult, hogy kitörjön a börtönéből, mert félő volt, hogy fogytán van a levegőnek.

Amint odaért az egy falhoz, ami a kőtörmelékből és az öreg sárkány holttestéből állt, magához hívta azt a kevéske megmaradt nirvanai acélt, amit talált. Faragott egy csákánt belőle, és szépen lassan elkezdte bontani a falat, miközben azon gondolkodott, hogy mi is történt vele. Mi ez a kínzó fájdalom, és miért van meg még mindig a jobb karja. Ahogy azon tanakodott, egyszer csak áttörte a falat. Sikerült egy apró lyukat ütnie a külvilágra, így többé már nem kellett aggódnia amitt, hogy esetleg megfullad. Hirtelen azonban hangokat hallott.

-Srácok, itt valami még él! - Szólt valaki, egy ismeretlen hangon.

Nem nagyon foglalkozott vele, mert azt hitte csupán képzelődik. Ám nagyot tévedett.

-Főnök, itt még valami mozgolódik. - Szólalt meg még valaki.

Teljesen lefagyott ijedtében. Fogalma se volt arról, kik lehetnek azok, de a legjobb tippje az volt, hogy a sárkányvadászok jöttek összegyűjteni a zsákmányukat. Futni akart, de nem volt hová, és amikor egy nagyobbat lépett, a csontjai nagyot sajdultak és összeesett.

Mikor feltörték menedékét, egyenesen a barbár vezérrel nézett farkasszemet. Az alaposan végigmérte őt, majd felnézett a plafonra. Látta, ahogy a két fenevad halálukban is védelmezték őt, és ez segített abban, hogy azonosítsa, úgyhogy megszólította.

-Nos, sárkányszülte. - Mondta neki gúnyosan. - Mégis mit keresel te idelent a fenevadakkal?

Shishido mélyen a szemébe nézett, majd teljes gyűlöletből azt mondta:

-Rátok vártam. Felelt elszántan, mélyen a szemébe nézve, annak ellenére, hogy teljesen tehtetlenül feküdt ott.

Ezen a válaszon nagyon meglepődött a vezetőjük. Hirtelen egy kaján vigyor kerekedett a szájára, majd így szólt:

-Ahogy akarod. Ez esetben ellenségként kezelünk. - Azzal intett egyet az embereinek. - Hozzatok egy kötelet és kötözzétek meg a senkiházit!

Shishido mozdulni akart, de végtagjai nehezebbek voltak, mint valaha. Végül az utolsó emléke annyi maradt, hogy jól fejbe verték, mielőtt elkezdték volna megkötözni. Mikor végeztek, feltették őt a kocsikra amikkel a halott sárkányokat is szállították, és egy hosszú út vette kezdetét, egészen Cliffshearbe.

Mikor végre megérkeztek, Shishido még mindig ki volt ütve. A vezetőjük intett beosztottjainak, hogy kövessék őt és hozzák a fiút. Mikor Shishido magához tért, megkötözve egy sötét teremben találta magát. Háta mögött volt megbéklyózva a keze és a lábai, miközben féloldalasan feküdt a földön, a bejárattal szembe. A pihenés jót tett neki, és bár még mindig furcsamód érezte az ízületeit, komolyabb baja nem volt. "Mégis hogyan?" Értetlenkedett. Körbenézett, de a félhomályban nem látott senkit.