Az utolsó őrző: a kezdetek

Kilencedik fejezet: Egy új barát

Megannyi fájdalommal járt Shishidonak, hogy amint ismét társaságra volt képes lelni ebben a számára barátságtalan világban, szinte azonnal búcsúzkodni kellett. Ráadásul amíg itt voltak, úgy érezte, hogy jó úton jár. Azon amit társai kijelöltek neki. Viszont azóta, a sok megüresedett órájában folyamatosan gyakorlatozik. Magányos, bánatos, de leginkább mérges. Az egyetlen embert, akit mindenért okol, viszont saját maga. Amikor ott állta mészáros előtt, teljesen tehetetlennek érezte magát és soha többé nem akarja ezt. Nap, mint nap edz, erősíti legerősebb technikáját, a fémek manipulációját. Bár már soha nem fogjuk megtudni, de úgy érzi Asa Nobu, a nagymester szintjét még meg sem közelíti, így megállás nélkül gyakorol. Továbbá sohase akar az energia túláradásától rémképeket látni, és minden nap, órákon át meditál, és élesíti az elméjét. Már amennyire tudja, hisz még mindig csak egy egyszerű diák, és meglehet, hogy eddig lovagnak mutatkozott be, hivatalosan még nem az. Ugyanis minden lovag beleegyezésének a fele kell ahhoz, hogy valakit hivatalosan is elismerjenek az Anchisukiru törvényei szerint. Hosszú ideje tervezgeti, hogy felfedezi a nagyvilágot, és felkeresi a rend többi megmaradt tagját.

A mai napja azonban Shishidonak furcsán indult. Volt egy álma, ahol Asa sensei tanította és amikor felébredt, akkor jött rá, hogy nem is álom volt. "Ez megtörtént, egyszer nagyon régen." Emlékeztette magát. "Nem is értem, hogy mit akart ezzel a nagymester mondani." Majd felidézte, mi is történt pontosan.

Törökülésben, ő és a mestere. Békésen beszélgetnek, a még nagyon-nagyon kicsi Shishidoval. Asa éppen arról kérdezgeti őt, hogy mégis mit szeretne tenni, mivel fogja magának a boldogságot elérni?

-Természetesen veletek, itt az Anchisukiruval! - Vágta rá gyermeki ártatlansággal.

-Nem erre gondoltam, - magyarázta - bár örömmel hallom.

-Akkor mire gondolt mester? - Kérdezte.

-Mi a szíved vágya? Nem arra gondolok, hogy mire kötelezted el magadat. Hanem arra, mivel fogod azt az időt tölteni, amikor nem ezen munkálkodsz. Ami nem a te, hanem a lelked vágya.

-Ami a lelkem vágya? - Kérdezte értetlenkedve.

-Tudod, az sokkal inkább egy munka. - Magyarázta. - Mivel ütnéd el szabad óráidat.

-Tudom! - Kurjantott fel örömében. - Felfedezni a világot, és sok embert megismerni. - Mondta magabiztosan.

-Hát nem csodálatos a gyermeki lét egyszerűsége? - Kérdezte saját magától halkan a mester.

-És egyszer szeretnék sárkányokkal is találkozni! - Tette hozzá.

-Legalább van ízlése. - Szólt halkan, majd enyhén bólogatott, hogy tudassa: megértette amit mondott.

Amikor ezeket a gondolatokat Shishido felidézte, elgondolkodott rajtuk a napi edzése közben.

Miután megmosakodott, kiment az udvarra, ahol egy nagy adag fémlemez hever, össze vissza. Kezdésnek nemes egyszerűséggel, egy karjával parancsokat adva, a rengeteg fémlapból egyetlen vastömböt csinált. Majd egy rövid idő után, megemelte azt kizárólag a tamachi erejével. "Sokat segített a sok fizikai edzés, és a leegyszerűsítő metódusok tanulása. Egy-két hónapja, amikor itt voltak ők is, ez a mozdulat teljesen kifárasztott volna." Azzal fogta, és megolvasztás nélkül, olyan könnyűszerrel és sokoldalúan mozgatta azt, mintha csak víz lenne. "És a sok gyakorlás miatt, már nagyon kifinomultan is tudom mozgatni. Szinte bármilyen általam kívánt formát fel képes venni." Azzal fogta, és egy az egyben elkészítette a rendi lovagok páncélzatának közel tökéletes mását. "Ugyanúgy néz ki, bár strapabírósága megkérdőjelezhető." Gondolta magában. "Elsősorban az anyaga miatt, és azért, mert nem volt rendesen megedzve az acél." Azzal készítményét magára vette, ami tökéletesen passzolt rá, és kezdőthetett is a gyakorlatok. Az ősi tanítások alapján, rengeteg módon, és rengetegszer ismételte el a különböző gyakorlatokat karddal és lándzsával. A könyvekben fellelhető illusztrációk hatalmas segítségére voltak.