Az utolsó őrző: a kezdetek

Tizenkettedik fejezet: Sárkányok

Eszméletlenül, kiszolgáltatva. Nagyon rég érezte magát így Shisihdo, és nagyon nem szerette volna valaha is újra átélni ezt. Azonban most mégsem érezte magát dühösnek. Büszkének érezte magát, hogy egy rövid időre ugyan, de képes volt kiállni egy sárkány ellen. Akik mind fizikailag, mind belső energia erejével túlteljesítenek minden más fajon. "Ez már valami." Jegyezte meg magában, miközben a fenevad karmai között vitte, vitte valahová. Fogalma sem volt hova és miért, de most csak örült annak, hogy egy kis szünetet képes tartani. Nagyon ki volt fáradva, és már így is sokszor ájulás közelben volt, úgyhogy nem csoda az, hogy kidőlt. Viszont nagyon hamar, egy szörnyű rémálom kínozta. Egészen pontosan, látta saját magát szenvedni az 'Omen flu' által kínozva. Kívülről látta saját magát, és eszébe jutottak a rémképek amiket akkor látott. Eszébe jutott az, amikor látja magát égni, egy sárkánnyal a háttérben. Ekkor eszébe jutott, hogy ő jelenleg egy sárkány fogja. Ez annyira sokkolta, hogy azonnal felriadt álmából.

Amikor magához tért, a fenevad egy hegyoldalon berepült egy hatalmas mélyedésbe. Hosszú alagúton repültek keresztül, mire elérték a célállomást. Egy hatalmas terem a föld alatt, melyben rengeteg sárkány tartózkodott. Shishidot teljesen lenyűgözte a látvány. A mennyezeten minden fajta és féle mintázatok voltak, rengeteg gazdag drágakövekkel együtt. Az egész plafon csak úgy csillogott. Alattuk és a falakon megkapaszkodva pedig rengeteg másik sárkány, köztük kisebbek és nagyobbak. Mikor felnézett arra, amelyik vitte, látta, hogy milyen hatalmas a szárnyfesztávolsága. Meg Lehetett az is vagy húsz méteres, pont akkora amekkora volta fejétől farkáig. Annak ellenére, hogy elképzelhetetlennek tartotta a sárkányokat tollakat repülni, látta, hogy mekkora hatalmas területet fed le vele. Amikor pedig maga alá nézett, látta a barlang különböző szintjeit, és azt, hogy mennyivel nagyobb a többi példány, vagy éppen mennyivel kisebb. Egyesek meg lehettek harminc vagy harmincöt méter hosszúak, és mindegyik egyedi színekben pompázott. Maga előtt, pedig a hatalmas hasadéknak a távoli végét. "Egy ekkora helyen, egy kisebb kolónia nagyon kényelmesen elfér és megél." Jegyezte meg magában. Amikor a szörnyeteg ereszkedni kezdett, látta, hogy egy üres területet vettek célba. Az kényelmesen lehejezte őt a földre, majd leszállt mellé. A fogadtatás persze nem maradt el. Sok fenevad kutakodó tekintete szegeződött rá, és jöttek hozzá egyre közelebb. Amikor ránéztek arra, amelyik hozta magával az egy morgással válaszolt csak nekik. "Olvastam valahol, valamikor, hogy a testbeszéd mellett képesek egymással telepatikusan kommunikálni." Emlékezett vissza. "Vajon mit mondhatnak egymásnak?" Azonban nem sok ideje volt töprengeni. Egyszer csak hozzászólt az a vörös bestia ami odavitte.

-Gyere, most! - Parancsolt rá azon a mély, lassú hangon.

Shishido követte az utasításait, elsősorban nyilván azért, mert féltette az életet, másrészt viszont iszonyatosan izgatott volt. Az elkísérte őt, egy kisebb terembe a hatalmas csarnokból.

Amikor beértek, ott volt kettő óriási sárkány, a falakból kiálló perembe kapaszkodva. A teremnek egyébként hasonló díszítése volt, de ezzel nem nagyon zavartatta magát. Mindegyik példány vagy kétszer akkora volt, mint az a szörnyeteg ami idehozta. Amikor meglátták őt, az egyikük lemászott a pihenő helyéről, és fejjel előre a falon kapaszkodás közben egészen közel vitte a fejét, hogy jobban lássa azt az apró valamit, ami a társa mellett volt.

-Mutasd! - Parancsolt rá egy hasonlóan mély, és lassú nyelvjárással. Azonban a lény termete miatt, egészen fülsüketítő volt.

-Mégis mit? - Kérdezett vissza.

-Azt! - Vágta rá az, aki nemrég még az életére tört.

Hamar rá is jött, mire gondolnak. Levette a rend köpenyét, és felmutatta a rajta lévő jelvényt. Erre a hatalmas égszínkék tollakkal rendelkező sárkány egy nagyot mordult, majd vissza fáradt társához. Ekkor hirtelen nagyon megijedt, ugyanis mintha földindulás következett volna be. A terem egyik távolabbi végén ugyanis egy hegyomlás méretű fenevad volt. "Mégis meddig élt, ahhoz, hogy ekkora legyen?" Tette fel a kérdést magában. A békés óriás másfélszer akkora volt, mint az akinek nemrég megmutatta az Anchisukiru rend jelét. Annak az óriási feje, kétszer akkora volt, mint amibe kényelmesen belefért volna ő, és a rend összes szerzetese. Azonban nagy meglepetésére, ő volt az, aki mind közül a legbeszédesebb volt, és a legérthetőbben beszélt.