Történetünk egy árva gyermek kalandját követi, amint saját sorsát keresi és céljait, viszont mikor megleli, közel lehetetlennek érzi azokat elsőre. Különösen nehéz, hisz célja a jelenlegi társadalomban szinte elképzelhetetlen. Rengeteg csapás, és re...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Másnap Shishido reggeli teendői után, egyenesen a fegyvertárba bent. Boldogan és büszkén ment végig a hosszú folyosón, mely megannyi nemes dolognak őrzi az emlékét. Ez a tudat, és az, hogy őt érte egy olyan megtiszteltetés, hogy részese lehet mindennek, erőt adott neki napról napra. Tisztában volt sorsával, hogy egyszer valószínűleg minden most jelen lévő társa itt fogja hagyni. Ahogy a folyosón sétált, hirtelen elgondolkozott. "Ha egyszer mindenki itt hagy, és én nem leszek képes megőrizni az Anchisukiru emlékét, értékeit, vajon mit is fogok csinálni? Egész eddig azt terveztem, hogy amikor ott leszek, hogy én maradok az utolsó, újraindítom a rendet. Kezdetként egy árvaháznak álcázva, ahol a sok ártatlan gyereknek nem kell szenvednie, és ott pedig azok az értékrendeknek megfelelően nevelem őket, ahogy ők is itt engem. Így egy egész új generációt is lehet képes leszek felnevelni, akik belülről változtatják meg az emberek társadalmát. Viszont mit fogok tenni, ha ez kudarcba fullad? Erre még sosem gondoltam. Élek egy átlagos polgári életet? Úgy teszek, mintha az elmúlt kilenc év meg sem történt volna, és csak úgy vissza sétálok a társadalomba?" Cikáztak a fejében a gondolatok. Annyira elhivatott volt eredeti céljával, hogy eddig bele se gondolt, hogy vajon mit fog tenni, ha nem úgy alakulnak a tervek, ahogy tervezte. "Akár indíthatnék egy cirkuszt, és felléphetnék a tamachi használatával. Annyit gyakoroltam a fémek manipulálását, már kisujjból megy." Jutott eszébe egy vicces gondolat. "Nem, ez a tudás többet ér annál, hogy ily módon használjam." Beszélte le saját magát róla.
A fegyvertárhoz érve, bekopogott és így szólt:
-Jó reggelt Minami, én vagyok az Shishido! - Kiáltott be.
-Shishio, 'reggelt neked is. Gyere be bátran. - Hívta be az mester, aki amikor a tanítvány benyitott, éppen egy furcsa fémdarabon munkálkodott.
-Az meg mégis mi? - Kérdezte.
-Ez kérlek egy sárkány toll! - Vágta rá.
-Toll? Egy sárkánynak? És miért néz ki így? - Kérdezett mindjárt hármat is, igen meglepődve.
-Igen, igen. - Mondta, azzal magyarázni kezdett. - Lehet meglepő, hiszen mindenhol ahol ábrázolják őket, ott tollak helyett, a denevérekéhez hasonló szárnnyal ábrázolják őket. Még a mi címerünkön is. Pedig ha belegondolsz, jobban hasonlítanak a hüllők a madarakra, mintsem az emlősökre.
"Így jobban belegondolva igaza van, de akkor is. Ez csak több kérdést vet föl!" Azzal a jókedvű fegyvernök így folytatta:
-Azért ábrázolják őket úgy ahogy, mert az emberek a sárkányok egyik alfaját, a pusztákban élő rokonaikat ismerik leginkább, mivel velük találkoznak a legtöbbször. A pásztorokra támadnak rá, nagy csatákba szoktak közbeavatkozni, és úgy általában is, egy pusztában nagyobb eséllyel lehet őket kiszúrni. - Magyarázta. - Kevésbé intelligensek, mint a hegyekben és barlangokban élő rokonaik, és ebből kifolyólag elsősorba a fizikai erejükre támaszkodnak. Szinte nem is használják a belső energiájukat!
