Szeretnélek utálni (omegaverse)(Jikook)(Befejezett)

Part 13.

Jimin egy ismeretlen illatra ébredt. Megrántotta az orrát, és lassan kinyitotta a szemét, alkalmazkodva az ablakon kívülről érkező erős fényhez.

Tegnap este érzelmi összeomlása után elájult. Valószínűleg Jungkook hozta az ágyhoz.

Egy ágyban aludtak?

Ettől a gondolattól Jimin orcája mély rózsaszín árnyalatúvá változott. Őrület, hogy még azután is, hogy annyiszor alszik különféle Alfákkal, a puszta gondolattól, hogy Jungkookkal ágyban feküdjön, elpirul?

Jungkook mindig más volt, mint a többi alfa. Mindig édes, gyengéd és puha. Semmi olyan, mint azok az alfák, akik mindig megmutatták ezt a durva és uralkodó személyiséget, hogy kielégítsék alfa-egójukat.

Lehet, hogy Jimin ezért akart távolságot tartani Jungkooktól. Lehet, hogy Jimin ezért akarta elhinni a tényt, hogy eleve nem szereti az Alfát. Mindig meg akarta győzni magát, hogy az Alfát olyan szánalmasnak... olyan gyengének találta...

Mert Jimin tudta... ő volt a gyenge.

Jimin mindig gyenge volt, amikor az Alfa körülötte volt... a közelében.

Azok a tiszta őzikeszemek, az a gyengéd mosoly, az az édes hang, amely a lehető legkedvesebb módon mondja „Hyung"-ot... Hogy lehet, hogy Jimin nem érzi magát gyengének?

Azon a napon, amikor Jimin megváltoztatta a világhoz való hozzáállását, a világ megváltoztatta a hozzáállását Jiminhez. Jimin úgy viselkedett, mint egy kurva, így a világ is úgy viselkedett, mint egy kurva.

Pedig elkerülhetetlen volt, nem?

Tudta, hogy ez fog történni. A világon mindenki gyűlölné őt, mert mindenkit gyűlölt a világon. Így hát készen állt erre a gyűlöletre. Erre a gyűlöletre számított.

Nem számított arra, hogy ez az édes alfa egy cseppet sem változik.

Jungkook ugyanaz a Jungkookie volt, aki a 10 éves Jiminie hyungja volt.

Nem változott semmi...

Semmi, kivéve, hogy Jungkook még édesebb lett, mint korábban? Jiminre nézve azokkal a gyengéd, mégis bántott szemekkel? És ami Jimint még jobban feldühítette, az az a tény, hogy az Alfa szemében a sérelem nem saját magát érte, hanem Jiminért... Mindig Jiminért...

Jimin valóban áldott volt, nem?

És mit csinált? Ezt az áldást mindig természetesnek vette. Mindig...

De már nem.

A durva valóság, amire Jimin előző nap rájött, amikor Jungkook magára hagyta azon a kórházi úton, hogy... senkije nem volt... senkije sem volt Jungkookon kívül... De volt neki Jungkook... Szóval megtenné. bármit, hogy mindig magával tartsa Jungkookot... hogy minden rendbe jöjjön... Ugyanazt a szeretetet adja Jungkooknak, mint ő feltétel nélkül az omegát...

Jimin gondolatait hangos szipogó hang szakította meg. Felnézett, és eszébe jutott az az ismeretlen illat, amely néhány perccel ezelőtt felébresztette.

Jimin lassan felkelt, és odament, ahol a legerősebb volt az illat: a hálószobán kívüli fürdőszobába.

Hallotta, hogy valaki dúdol a fürdőszobából, de biztosan nem Jungkook volt az. Jimin lassan kinyitotta az ajtót, és egy gyönyörű omegát talált ott, aki Jungkook ruháit vizsgálgatta és szagolgatta, kezében egy kosárral.

Várjon...

Jungkook ruháit szimatolni..?

Már a gondolat is elég volt ahhoz, hogy Jimin felmorduljon.