- "Mindegy, mi történik, akár az egész világot is magadra uszíthatod, én továbbra is a te lovagod leszek."
- De nyálas... - fintorogtam és egy újabb adag fagylaltot kanalaztam a számba.
Pihenésképp úgy gondoltam, hogy egy régen nézett sorozat folytatásába ásom bele magam. Tavaly fejeztem be a második évadát, viszont azóta megjelent egy újabb, így jobb híján ezzel kötöttem le a figyelmem, és hideg édességgel próbáltam vérző szívem sebét is kissé befagyasztani.
Napok teltek el azóta, hogy Shoto magamra hagyott a feladatommal, én pedig az időm nagy részét dokumentumok olvasgatásával és rendszerezésével töltöm el...de időnként kénytelen vagyok szünetet tartani. Ezekben a szünetekben tovább sorvasztom az agysejtjeim bugyuta romantikus szappanoperákkal, egészségtelen kajákat tömök magamba, és próbálok erőteljesen létezni.
Eléggé elhagytam magam sajnos, de mi mást tehettem volna? Egyre inkább úgy éreztem, hogy az, hogy életben vagyok és itt kóválygok a lakosztályom falain belül, egyedül, az maga egy átok. Próbáltam azoknál a dolgoknál maradni, amik még megmaradtak nekem, nem pedig azoknál, amik már nincsenek. Ahogy egyre több idő tölt el, úgy sikerült egyre inkább kirekesztenem Shotot a gondolataim közül, és bár időszakosan vissza-visszatért, én erőszakosan eltereltem a figyelmem.
- Szóval ezért nem hallani rólad semmit az utóbbi pár napban? - hallottam meg azt a bizonyos karcos hangot a hátam mögül.
Lustán pillantottam hátra a vállam felett, habár ez is értelmetlen mozdulat volt, hiszen nagyon jól tudtam, hogy Dynamight tisztelt meg a látogatásával. A fagyis dobozt letettem magam elé az asztalra, és immár teljes testtel fordultam a férfi felé, aki kissé zavartan tekintett körbe az előszobából.
Hamar rájöttem toporgása okára, ugyanis az egész nappalim be volt terítve a fontos dokumentumokkal, mintha csak új külsőt kölcsönöztem volna a padlónak.
- Várj egy kicsit - sóhajtottam, majd rutinos mozgással megközelítettem őt.
Egy-két lapot felvettem a földről és magamhoz vettem azokat, hogy beljebb tudjon jönni, ő pedig rögtön levágta magát oda, ahol eddig én ültem. Kissé értetlenül meredt a tévémre, melyben még mindig a zsibbasztó sorozat ment, így gyorsan ki is kapcsoltam azt, egy torokköszörülés kíséretében.
- Te így depizel? - horkantott fel.
- Nem vagy vicces - forgattam meg szemeimet, majd leültem mellé. - Mit szeretnél? - érdeklődtem, ezzel is témát váltva.
- Csupán megnéztem, hogy életben vagy-e még. A felemás barommal együtt be vagytok gubózva a saját lakosztályotokba, őt sem lehet kirobbantani onnan.
- Ne beszéljünk róla, ha lehet - nyeltem nagyot, és újra a kezembe vettem a fagylaltos dobozomat.
Dynamight szabadjára engedett egy nagy sóhajt, majd nagyobb terpeszbe vágva magát lejjebb csúszott a kanapén. Én csendben fogyasztottam tovább az epres finomságot, melynek hidegségétől már teljesen elzsibbadt a nyelvem.
- Hogy állsz az olvasgatással? - hangzott el szájából a következő kérdés.
- Egész jól haladok vele - motyogtam. - Ha mindegyiket átolvastam, utána majd képességek szerint rendszerezem, illetve az alapján, hogy milyen beosztásban szolgálnak a szövetségen belül.
- Ez nem is rossz ötlet - bólintott aprót. - Akkor mi is az alapján állíthatnánk össze a csapatokat...habár nem vagyok tisztában mindenki képességével.
- Az nem gond, azt is megoldhatom én. Csak adjátok meg róluk is az adatokat - vontam meg a vállam.
A szőke lassan felém fordította a fejét és enyhén megemelte a szemöldökét. Én csupán újabb adag fagylaltot kanalaztam a számba, úgy pislogtam rá vissza.
YOU ARE READING
𝑰𝒏𝒇𝒊𝒏𝒊𝒕𝒚 | 𝑻. 𝑺𝒉𝒐𝒕𝒐 𝒙 𝑶𝑪 | ✓
Fanfiction"Mielőtt egymásra találtunk, céltalanul, haszontalanul éltem. Érzem, minden lépést, amit megtettem életemben, azért tettem, hogy rád találjak. Úgy rendelte a sors, hogy egymásra találjunk." Tomoyo Aliz élete egyik pillanatról a másikra megváltozik...
