Nehezen bár, de sikerült vennem egy élénkítő zuhanyt. Szerencsémre a fürdő ajtajához is volt kulcs, így nem kellett attól tartanom, hogy valaki benyit rám. Bár a helyiség elég szegényes berendezéssel büszkélkedett, így is normálisabb és rendezettebb volt, mint amit egy magamfajta átlagos lány kinézne egy gonosztevő kuckójából. Ami pedig ráadásul Dabi kinézetét illeti...azt sem gondoltam volna, hogy fürdik egyáltalán.
A ruhák, melyeket elővarázsolt nekem, kissé nagyok voltak rám, de megállapíthattam, hogy egyik darab sem az övé. Furcsálltam bár, hogy női ruhák is vannak a szekrényében, de végső soron egyáltalán nem volt erőm gondolkodni ezen...sem semmi máson.
Megszökni őrültség lett volna úgy, hogy csak magamra számíthatok, így ez egyáltalán nem volt opció. Próbáltam ahhoz tartani magam, hogy csak sodródok az árral, és bíztam abban, hogy Shoto, vagy valaki hamar utánam jön és kiszabadít.
Óvatosan visszalépkedtem a szobába, és letettem magam az ágy szélére. Kellemetlenül éreztem magam, már csak a szervezetemben keringő szer utóhatásai miatt is.
Na meg persze lassan minden gondolat a fejembe kúszott azelőttről, hogy elraboltak volna...a felemással való veszekedésem minden pillanata lepergett előttem.
Mégis hogy várjam el tőle, hogy értem jöjjön, mikor csúnya dolgokat vágtam a fejéhez? Egyáltalán kinek fog feltűnni az eltűnésem és mikor? Kétlem, hogy sokáig kapnék ilyen kegyelmes kiszolgálást, hiszen ha nem érik el a céljukat, rám nem lesz szükségük.
Nem, most nem gondolhatok erre. Shoto és a többiek hősök, még ha haragban is váltunk el egymástól, úgymond kötelességük lenne megmenteni...ha ilyen durva szóval fogalmazok is, ez a lényeg.
A zár kattanása jelezte számomra, hogy Dabi visszatért. Izmaim ismét megfeszültek, újra összehúztam magam az ágy szélén, amikor betoppant a szobába.
- Itt senki sem egy konyhatündér, szóval ne várd el, hogy olyan flancos kajákat fogsz enni, mint az otthonodban - közölte velem szárazan, mialatt lerakta a szekrényre az ételt...ami mellesleg nem is nézett ki olyan rosszul. - Egyél.
- Majd egy kicsit később...n-nem vagyok éhes.
Ilyen helyzetben hogy is lehetne enni? Körülbelül mazsola méretű a gyomrom, aligha fogadna be bármit is jelenleg.
- Jobban tennéd, ha már most nekilátnál. Hamarabb felszívódna az a szar a szervezetedben és elmúlna a gyengeség meg az émelygés...de csak egy tipp, nem kell rám hallgatnod - vágódott le mellém, majd bekapcsolta a tévét.
- Túl kedves vagy...minden raboddal így viselkedsz? - kérdeztem tőle, miközben szigorúan az előttem elterülő szürke szőnyegre meredtem.
- A te esetedben nem kínzásról vagy vallatásról van szó. Értelmetlen lenne ártatlanul bántanom téged, elég, hogy ideiglenesen megfosztottalak a szabadságodtól. Mindenkinek az a legfontosabb, nem? - vonta fel a szemöldökét.
Eddig sem voltam szabad teljes mértékben...
- De ettől függetlenül nem ilyen ellátásban kéne részesítened...ez annyira abszurd - hitetlenkedtem.
- Most panaszkodsz? - nevette el magát. - Figyelj. Az igazság nem az, amit a tévében látsz, az idióta filmek és sorozatok által. Inkább olyan, mint egy szobor...egyetlen nézőpontból sosem láthatod a teljes valóját. Jelenleg is szenvedsz, nem értem, mit vársz el tőlem. Ennyire azt akarod, hogy megerőszakoljalak?
- N-Nem - ráztam meg hevesen a fejem, és inkább a tányérért nyúltam.
Valóban nem egy olyan ételt kaptam, mint amit eddig megszokottan juttattam a szervezetembe...sőt, egyenesen gumi íze volt. Inkább tűnt valami behűtött, félkész ételnek, amit az ember a rohanós mindennapjaiban csak belök a mikróba, és azért eszi, hogy telítve érezze magát.
YOU ARE READING
𝑰𝒏𝒇𝒊𝒏𝒊𝒕𝒚 | 𝑻. 𝑺𝒉𝒐𝒕𝒐 𝒙 𝑶𝑪 | ✓
Fanfiction"Mielőtt egymásra találtunk, céltalanul, haszontalanul éltem. Érzem, minden lépést, amit megtettem életemben, azért tettem, hogy rád találjak. Úgy rendelte a sors, hogy egymásra találjunk." Tomoyo Aliz élete egyik pillanatról a másikra megváltozik...
