Szemhéjaimra mázsás súlyok telepedtek, egyszerűen képtelen voltam őket kinyitni. Mindenem zsibbadt, nem éreztem a saját testem, ahogy arra sem volt erőm, hogy legalább csak a kisujjam megmozdítsam.
Körülöttem csend volt. Egyedül víz csöpögést hallottam a bal oldalam felől, azt is nagyon ritkán és halkan...mintha nagyon messze lett volna tőlem.
Tudtam, hogy nem otthon vagyok. Nem egy olyan helyen küszködök a létezéssel, mely számomra ismerős lenne. Tisztán emlékeztem az ájulásom előtti pillanatokra...ahogy a lány arcára is, aki ide juttatott. Szerettem volna körbenézni, hogy mégis hova kerültem, de egyszerűen képtelen voltam rá...túl gyenge voltam hozzá, erőtlenül lebegtem a semmiben.
Az agyam már felébredt, de a testem minden porcikája annyira élettelen volt, hogy csukott szemeimmel azt sem tudtam megállapítani, hogy vajon most fekszek, ülök, vagy ki vagyok-e kötözve valahová.
Hamarosan azonban beszélgetés hangja ütötte meg a fülem. Tompán bár, de hallottam, hogy egy férfi és egy nő társalog...talán egy ajtó túloldaláról? A hangok nem voltak ismerősek, és alig tudtam először értelmes szavakat kivenni belőle.
- Látod, az élet megéri, hogy megéld! - szólt a női hang. - Minden a kezünkre játszik! Ilyen szerencsénk rég nem volt már.
- Igen, ez valóban a sors bástyája - válaszolt mély hangon a férfi. - Egy pillanatig nem gondoskodnak a tökéletességről, és itt az eredmény.
- De vajon mikor fog felébredni? Szeretnék vele beszélgetni és játszani!
- Őt nem azért hoztuk ide, hogy kedvedre szórakozz vele. Más terveink vannak a lánnyal kapcsolatban, szóval ne tekints rá úgy, mint a saját prédádra - dorgálta meg a férfi a nőt.
- Azt mondtad, játszhatok vele! Ez így nem ér!
- Majd ha már nem lesz szükségünk rá. Viszont addig egy ujjal sem érhetsz hozzá, érthető voltam?
Hirtelen kinyitották az ajtót, de viszont még mindig nem tudtam irányítani a testem. A szívem egyre gyorsabb tempóban dübörgött a mellkasomban, de az ijedtségtől összerezzenni sem voltam képes...legalább nem tudják, hogy már félig ébren vagyok.
- Uncsii! Mikor ébred már fel? - nyávogott újra a női hang, ami már közvetlen közelről hangzott.
- Olyan altatót adtál neki, ami egy lovat is kiütne. Csodálkozol? - dünnyögött a társa.
Hallottam, amint megnyitnak egy csapot a hátam mögött. A víz egy fémszerű dologba érkezhetett, a hangjából legalábbis ezt szűrtem le. A nő elfojtott kuncogásba kezdett, habár mivel nem láttam, nem tudtam pontosan, hogy miért.
Pár pillanat múlva viszont jéghideg víz zúdult a nyakamba. Az inger hatására sikerült hangomra találnom, ijedten kiáltottam fel, mialatt a szemeim is kipattantak. Igaz, sikerült visszanyernem az irányítást a testem felett, de mindenemet fájdalmasan rázta ki a hideg.
- Jó reggelt, Drágám! - vigyorgott az arcomba az a nő, akinek eddig is hallottam a hangját.
Egy világos, csinos arcú lánnyal szemeztem közvetlen közelről. Szemei, ijesztő mosolya és szemfogai miatt egy macskához tudtam volna hasonlítani. Hamvasszőke haja két rendezetlen kontyba volt fogva, de abból is kilógott több tincs. Két állig érő frufru keresztezte arcát, és amint teljesen kitisztult a látásom, felismertem, ki ő.
Toga Himiko...a gonosztevők szövetségének egyik tagja, és a Paranormális Felszabadítási Front kilenc hadnagyának egyike...Japán legerősebb és legveszélyesebb gonosztevői között van számontartva.
YOU ARE READING
𝑰𝒏𝒇𝒊𝒏𝒊𝒕𝒚 | 𝑻. 𝑺𝒉𝒐𝒕𝒐 𝒙 𝑶𝑪 | ✓
Fanfiction"Mielőtt egymásra találtunk, céltalanul, haszontalanul éltem. Érzem, minden lépést, amit megtettem életemben, azért tettem, hogy rád találjak. Úgy rendelte a sors, hogy egymásra találjunk." Tomoyo Aliz élete egyik pillanatról a másikra megváltozik...
