- Nem nézek ki úgy, mint egy vénasszony, igaz? - fordultam kétségbeesetten Shoto felé, aki éppen a tükör előtt állva igazgatta nyakkendőjét.
Mint ahogy azt már annyiszor vallottam, a fekete egyáltalán nem az én színem, nem mutat jól rajtam, vagyis én nem érzem így. Viszont egy temetésre mégsem vehettem fel fehéret, vagy más világos színt. Ebben a helyzetben persze még inkább oda kellett figyelnem arra is, hogy ne legyen túl hivalkodó a ruhám, hogy kellő tiszteletet adhassak legjobb barátomnak.
Bezzeg velem ellentétben a felemás úgy nézett ki abban az öltönyben, mint valami félisten...egyenesen rászabták azt az anyagot, és hirtelen bánni kezdtem, hogy nem láthatom őt többször így...
- Dehogy! Elbűvölő vagy - lépett hozzám, majd gyengéden megcirógatta az arcom.
Még mindig nem szoktam hozzá a bókjaihoz, így halványan elpirulva vezettem tekintetem a padlóra. A szívem folyamatosan gyors tempóban dolgozott bennem, a félelem érzése hullámokban ért el. Még mindig nem voltam felkészülve arra, ami az elkövetkező órákban vár rám. Hiába terelték el gondolataim eddig más tényezők, most már elkerülhetetlenül a küszöbön várt rám ez az időpont.
- Szerintem nem sminkelek...nem lenne értelme, úgyis csak lesírnám - motyogtam halkan.
- Szép vagy így is, úgy is - csókolta meg a homlokom. - Segítsek megcsinálni a hajad?
- Boldoggá tennél vele! - mosolyodtam el.
Shoto velem ellentétben próbálta erősnek mutatni magát...és egész jól ment neki. Talán ő is szánt szándékkal terelte el gondolatait más irányokba, de eredményképp még ő támogatott engem, és segített mindenben...és ezt nem tartottam fairnek.
Azok után, amik történtek velünk és amiket tett velem, ő érdemelné meg ezt a fajta törődést és támogatást. Bűntudatom van, amiért én ezt képtelen vagyok megadni neki.
Arra az emlékre is összeszorul a mellkasom, amikor visszagondolok rá, hogy hogyan is viselkedtem és beszéltem vele régen, pedig nem is voltam tisztában a hátterével. Ha tehetném, mindent visszacsinálnék és elölről kezdeném az egészet.
Leültem a kisszékbe, amíg ő kezébe vette a hajvasalót. A tükörben szemeztünk egymással, amíg vártuk, hogy a készülék felmelegedjen.
- Már most mondom, hogy nincs nagy gyakorlatom az ilyesmiben...szóval ha leég a hajad, veszek neked egy parókát - húzta el a száját, én pedig a mai nap először nevettem el magam.
- Olyan nagy kárt nem tudsz bennem tenni - válaszoltam neki, mialatt ő a kezébe vette az első tincsem.
Gondos odafigyeléssel, lelkiismeretesen próbált minden tincsemen végigmenni, én pedig szinte olvadoztam látványától. Annyira édesen koncentrált, hogy újabb okot adott nekem a hálára, amiért ő a párom.
Míg be nem fejezte a munkát, nem nagyon szóltunk egymáshoz, cserébe én is segítettem megigazítani tincseit, illetve a rajta feszülő öltönyt. Még bőven volt időnk, ezért úgy döntöttünk, benézünk a barátainkhoz, hogy addig se legyünk magunkban.
Várható volt, hogy nekik sem lesz jókedvük, azonban arra nem számítottam, hogy Dynamight már most a könnyeivel fog küszködni, az előkészületek alatt.
- N-Ne nézz rám, barom! - szólt elcsukló hangon. - Majd te is fogsz bőgni, ha nem, akkor pedig teszek róla!
- Most fenyegetsz? - emeltem meg a szemöldököm, de Shoto csak a vállamra tette a kezét.
- Hagyd most inkább...itt mindannyiunk közül talán neki fáj ez a legjobban. Középiskola óta legjobb barátok voltak - suttogta, mire elnyitottam a szám az új információ hallatán.
YOU ARE READING
𝑰𝒏𝒇𝒊𝒏𝒊𝒕𝒚 | 𝑻. 𝑺𝒉𝒐𝒕𝒐 𝒙 𝑶𝑪 | ✓
Fanfiction"Mielőtt egymásra találtunk, céltalanul, haszontalanul éltem. Érzem, minden lépést, amit megtettem életemben, azért tettem, hogy rád találjak. Úgy rendelte a sors, hogy egymásra találjunk." Tomoyo Aliz élete egyik pillanatról a másikra megváltozik...
