𝑰𝒏𝒇𝒊𝒏𝒊𝒕𝒚 | 𝑻. 𝑺𝒉𝒐𝒕𝒐 𝒙 𝑶𝑪 | ✓

🩶E L S Ő❤️

- Mi az élet zenéje? - szegezte a kérdést nekem az előttem ülő férfi.

Soha nem voltam annak a híve, hogy kérdés-felelet módjában töltsem el az időt a pácienseimmel. Jobban preferáltam egy átlagos, baráti beszélgetést, amivel őket is ki tudom kicsit rántani a rohanó életmódjuk karmai közül.

- A csend - válaszoltam szemrebbenés nélkül.

Régen mindenem feláldoztam volna azért, hogy olyan legyek, mint ez az ember. Én is életeket akartam menteni, rosszfiúkkal elbánni. Sajnos azonban hamar kiderült, hogy az én képességem erre nem alkalmas. A háttérbe szorultam, mint örökös lelki támogató.

- Mit meg nem adnék egy olyan napért, amikor csak a csendet hallgatom - mosolyodott el halványan. - Csak egyetlen nap nyugalmat akarok.

Ó, én szívesen cserélnék veled, mindketten jól járnánk.

- Én azt mondom neked, hogy ne kertelj. Egy problémára általában a legegyszerűbb a legjobb megoldás. Állj a főnököd elé és kérj tőle pár nap szabadságot.

Igazából semmi bajom nem volt ezzel a melóval, ha azt vesszük alapul, hogy a képességem itt is igénybe tudom venni, akkor még hasznos is. De hiányzott egy kis akció, egy kis adrenalin, ami folyton hajtja az embert.

- Ha az olyan egyszerű lenne! Nem enged ki a karmai közül, most különösen nagy a hajtás, rám pedig szükség van az erőm miatt - sóhajtott.

- Ez esetben, írok neki egy levelet - vontam meg a vállam, mialatt egy papírért és egy tollért nyúltam. - Nem írok rá dátumot, szóval akkor adod be, amikor már tényleg nem bírsz talpon állni. Viszont javaslom, hogy idegileg ne terheld túl magad, árt a sármodnak - mosolyogtam rá, mire ő is felnevetett.

- Egy angyal vagy, Tomoyo! - pattant fel, majd amint aláírtam a lapot és átnyújtottam neki, kiszaladt a szobából.

Még jó, hogy hátra van húsz perc...

Spontán szünetemmel igyekeztem jól élni és átnéztem a naptáram. A mai napom nem bizonyult nagyon sűrűnek, de a délután folyamán akadt egy érdekesnek kinéző megbeszélésem a régi első számú hőssel, Endeavorral. Még a múlt hét folyamán keresett meg azzal, hogy egy visszautasíthatatlan ajánlata van számomra, habár azóta nem érkeztem ezen az ajánlaton kattogni.

Nem szeretek "előre izgulni". Teljesen felesleges idő- és erőpocsékolás, én pedig nem akarom felesleges dolgokkal terhelni az agyam. Éppen elég megterhelő az, hogy a születésem pillanatától kezdve minden egyes apró részletre emlékszem az életemből. De tényleg.

Az összes ember arcát fel tudom sorolni, aki eddig elhaladt mellettem az utcán. Minden autó rendszámát képes lennék elmondani, amin eddig átfutott a tekintetem. Pácienseim nevét és személyes problémáját is hiba nélkül idézhetném, ha pedig valaki megpróbálna kihívás elé állítani, azt is elmondanám, hogy mikor milyen ruha volt rajtuk.

Nem csoda, hogy idő előtt kijártam minden iskolát. Nem volt számomra akadály a tanulás, arról nem is beszélve, hogy egy több száz oldalas könyvel is perceken belül végzek úgy, hogy tökéletesen visszatudom adni a tartalmát, ezt pedig életem végéig megjegyzem.

Az orvosok, akikhez fordultam ezzel a képességgel, kivétel nélkül kutatónak akartak küldeni, azonban nekem egyáltalán nem volt kedvem ilyesmihez. Szüleim figyelembe vették, hogy én mit szeretnék kezdeni az életemmel, azonban ezzel a végtelen tudással járt az, hogy nagyon gyenge a fizikumom. Törpe is vagyok, hiszen pont a másfél métert ütöm meg, és gyenge is vagyok, mert egy befőttesüveg teteje kifog rajtam. De semmi baj, legalább rohadt okos vagyok!