Madárcsicsergés hangja ébresztett, annak ellenére is, hogy a szobámban sötétség honolt. Mély levegőt vettem, majd nagyot nyújtózkodtam, és ekkor realizáltam, hogy egyedül fekszem az ágyban. Bágyadtan túrtam tincseim közé, próbáltam magamhoz térni.
Furcsa érzés költözött a mellkasomba.
Ajkamba harapva elevenítettem fel a tegnapi beszélgetésünket Shotoval. Egyszerűen nem értettem, miért akarná ezt abbahagyni velem...egyáltalán mit is akar abbahagyni? Tény, hogy kétszer csókolóztunk, de mivel nem egy bőbeszédű férfiről van szó, aligha tudom, hogy tettei mögé milyen érzelmek tartoznak.
Egek, nemrég nyitottam ki a szemem, de máris rajta agyalok!
Szenvedve nyögtem fel és inkább kimásztam az ágyból, hogy a redőnyt felhúzva világosságot eresszek a szobába. A hirtelen jött erős fényt nem díjazta a szemem, kómásan dörzsöltem meg azt kezeimmel. Szekrényemhez lépve úgy döntöttem, hogy a régen hordott ruháimból választok magamra valamit, majd miután ezzel megvoltam, kimentem, hogy ránézzek a szüleimre.
Anya szokásához híven már a konyhában tevékenykedett. Az órára pillantottam és meglepődve tapasztaltam, hogy már fél tíz is elmúlt.
- Jó reggelt! - köszöntött széles mosollyal. - Csináljak valami reggelit, vagy megvárod az ebédet? - kérdezte kedvesen.
- Megvárom az ebédet...nem vagyok éhes - támaszkodtam a konyhapultnak.
- A barátodat kint találod apáddal...befogta egy kicsit dolgozni - kuncogott.
- H-Hogy mit csinált? - kerekedtek el a szemeim.
- Nézz rájuk és meglátod!
Anya csakugyan nem hazudott.
Shoto és apa együtt tevékenykedtek a műhelyben. Tisztes távolságban álltam meg, hogy ne keltsek feltűnést, így lehetőségem nyílt arra, ahogyan az idősebb férfi az asztalosság művészetére okítja a felemást. Lelkesen magyarázott neki, a fiatalabb pedig bár kissé unott arccal, de odafigyelve követte az utasításokat. Egészen szórakoztató volt őket így látni, és örültem, hogy örökre emlékezni fogok erre.
- Habcsók, csak nem méltóztattál felkelni? - szúrt ki apa, mire mosolyogva közelebb sétáltam hozzájuk.
- Bocsi apu, kicsit elaludtam - dőltem az ajtófélfának, de ő csak kedvesen megsimogatta a fejem.
- Remélem nem gond, hogy befogtam a fiút dolgozni. Azt mondtátok, hogy szeretné megismerni a falusi életet, hát itt a remek alkalom rá! - nevette el magát.
- Nem gond, ráfér - kuncogtam én is, de Shoto ekkor megajándékozott egy csúnya pillantással.
- Akkor neked nem ártana beállni főzni - vetette oda kicsit gúnyosan, viszont én csak megvontam a vállam.
- Hagyd fiam, az anyja nem engedné. Már kiskorában is túlságosan elkényeztette, hiába állt volna be neki segíteni - legyintett az idősebb, helyettem is válaszolva.
A felemás meglepetten pislogott kettőnkre.
- Hát igen, engem csak leültettek, hogy olvasgassam a könyveim, nem lettem túlzottan bevonva a házimunkába. A saját szobám rendbe tartottam, a többit anya megoldotta - magyaráztam.
- Menj vissza Habcsók, még a végén eltereled a fiú figyelmét - hessegetett ki a műhelyből. - Ebédre visszamegyünk.
Még egy utolsó pillantást vetettem a felemásra, de ő csak elmélyülten folytatta tovább a rá kiszabott feladatot. Bántam ugyan, hogy nem nézhettem őket végig, de eszembe jutott, hogy van más dolgom is.
YOU ARE READING
𝑰𝒏𝒇𝒊𝒏𝒊𝒕𝒚 | 𝑻. 𝑺𝒉𝒐𝒕𝒐 𝒙 𝑶𝑪 | ✓
Fanfiction"Mielőtt egymásra találtunk, céltalanul, haszontalanul éltem. Érzem, minden lépést, amit megtettem életemben, azért tettem, hogy rád találjak. Úgy rendelte a sors, hogy egymásra találjunk." Tomoyo Aliz élete egyik pillanatról a másikra megváltozik...
