- Kurva jó volt a buli, nem vágom, miért léptél le olyan hamar - vágta hozzám Dynamight, mialatt éppen helyet foglalt a beszélgetésünk megkezdéséhez. - Akkor indultam be úgy igazán, csak szusszantam egyet. Azt hittem, majd veled is táncolhatok.
- Elhiszem, hogy jó volt, és örülök, hogy jól érezted magad. De fáradt voltam, én addigra már kellőképpen kiélveztem a saját részem - magyaráztam.
- Hát jó, te tudod. Haladtál valamire a felemás barommal? - kérdezte, mire először csak egy sóhajt adtam válaszul.
Mióta elhagyta a házam, nem beszéltünk, a fejem pedig csak vele van tele...kezd nagyon idegesítő lenni.
- Beszéltem vele, minden jó köztünk - próbáltam letudni ennyivel.
- Oszt? Dugtatok?
- B-BAKUGOU!!! - kiáltottam rá csodálkozva, de csak egy bárgyú vigyor terült el az arcán.
- Mi van? Miután elmentél nem bírt megülni a seggén miattad, úgyhogy elküldtem hozzád. Akkor már csak volt valami akció - dörzsölte össze tenyereit.
- Ha lett volna se tartozna rád! - rivalltam rá megint sértetten.
Habár nem állt messze a ténytől, hiszen megint úgy alakult, hogy egy ágyban aludtunk...
- Olyan unalmasak vagytok! Meddig tartogatjátok még magatokat?
- Hozzam megint a lapokat? - mutattam a szekrény felé, melyben ott lapultak a kérdéskártyák.
- Jaj bármit, csak azt ne! - szörnyülködött el, mire eleresztettem egy győztes vigyort.
Kezdett nagyon elegem lenni már, hogy mindenhol Shoto arcát látom, és ha Fuyumival vagy Dynamight-tal beszélek, mindenképpen felmerül a neve. Újra és újra felzaklatnak, és megint több az elvarratlan szál, mint a valódi válasz a problémáimra.
Úgy döntöttem, hogy tilosban bár, de levegőzök egy kicsit.
Hétfőn, mint a hét első napján egyedül a szőkével volt egy egyórás beszélgetésem, egy másik páciensem új időpontot kért. Ezáltal szabaddá vált a délutánom, én pedig biztosan nem bírtam volna tovább a négy fal közt maradni.
Fekete melegítő szettet aggattam magamra, hogy a pulcsi kapucnija jól takarjon. Hajamat kontyba fogtam fel, hogy az se hívja fel rám a figyelmet, és egy szintén fekete kis hátizsákba pakoltam a legszükségesebb apró cuccaimat. Nevetséges volt, hogy felnőtt létemre meg voltam fosztva a szabadságomtól, ezek után a hetek után szükségét láttam egy sétának, csupán az épület körül.
Mégis ki támadna pont rám fényes nappal, Japán legnagyobb hőscége szájában?
Apró lábaim kapkodva pakoltam egymás elé, ahogy már a földszinten közelítettem meg a bejárati ajtót. Azon voltam, hogy minél kevesebben vegyenek észre és hogy minél kisebb feltűnést keltsek. Csupán egy fél órára akartam kiszabadulni, elmenni egy közeli boltba szétnézni, vagy valami ilyesmi...bármi, amit ilyenkor tenni lehet.
De az ajtóban álló őröknek muszáj volt megmutatnom az arcom és csak reménykedtem benne, hogy ki fognak engedni. Ezek a reményeim lassan szertefoszlottak, amikor az egyik az ajtó elé állt, így eddigi sietős tempómból kénytelen voltam vissza venni, magamban felkészülni a lehetséges kimenetelekre.
De nem az történt, amit vártam.
Az őr elmosolyodott, amikor felismert, és kedvesen ajtót nyitott nekem, mire odaértem. Még érdeklődött is, hogy hova tartok, viselkedéséből pedig sikerült kikövetkeztetnem, hogy akkor valószínűleg ők nem tudnak erről a láthatatlan szabályról.
YOU ARE READING
𝑰𝒏𝒇𝒊𝒏𝒊𝒕𝒚 | 𝑻. 𝑺𝒉𝒐𝒕𝒐 𝒙 𝑶𝑪 | ✓
ספרות חובבים"Mielőtt egymásra találtunk, céltalanul, haszontalanul éltem. Érzem, minden lépést, amit megtettem életemben, azért tettem, hogy rád találjak. Úgy rendelte a sors, hogy egymásra találjunk." Tomoyo Aliz élete egyik pillanatról a másikra megváltozik...
