Ahogy elnéztem az előttem sétáló Harmadik legnagyobb hőst, meg kellett állapítsam, hogy elég...érdekes figura. Számtalanszor láttam már őt a híradókban, újságokban, az utcák kivetítőin, de már akkor is sikerült észrevennem, hogy ő kicsit eltér a többi "megszokott" hősöktől.
Minden fotóján érzelemmentesen nézett a kamerába, aminek először elég titokzatos hatása van, de most, hogy lehetőségem nyílt szót váltani vele rájöttem, hogy valójában ez az ő alap feje. Komolyabban belegondolva elég vicces, hogy Japán lányainak kilencven százaléka oda van ezért a férfiért, és nem is sejtik, hogy a helyes külső alatt egy rothadó belső bújik meg.
Mert el kell ismerni, Todoroki Shoto külseje tökéletes, az arcán elhelyezkedő égési seb ellenére is. Persze ezzel nem azt mondom, hogy én is annyira oda és vissza vagyok érte, mint a fanjai, de külsőre beillik az általam megálmodott férfi sablonjába.
De hogy ő és én miért nem leszünk soha egy lapon említve, az a következő jelenetekből kiderül...
- Egy kicsit lassíthatnál! Nekem nincsenek olyan hosszú lábaim, mint neked, nem tudok gyorsan sétálni! - szóltam rá lihegve.
- Szokj hozzá akkor. Itt mindig rohanni kell, ha pedig huzamosabb ideig itt akarsz maradni, jobb lesz, ha megtanulsz futni - válaszolt hátra sem nézve, gyors tempóját továbbra is tartva.
- Kérlek, legalább akkor álljunk meg egy kicsit! Az agyamnak rengeteg információt kell befogadnia így is.
Drámaian felsóhajtva állt meg, de ez olyan hirtelen ért, hogy nekiütköztem a hátának. Megszeppenve pislogtam fel a felém tornyosuló felemásra, akinek tekintetében idegesség csillogott.
- Egek, mennyi baj van veled már most! Ne hidd azt, hogy veled kivételezni fogunk, csak mert apám nyalja a talpad. Szedd össze magad! - parancsolt rám, amitől elborult az agyam.
- Nem tudnál egy kicsit együttérzőbb lenni? Nem olyan megerőltető, mint ahogy gondolod. Amióta itt vagyok, állandóan beszólogatsz nekem és lenézel. Mond, tettem ellened valamit? - kiabáltam rá, amitől a körülöttünk elhaladó emberek ránk kapták a fejüket.
- Ez is ennek a része. Fogadd el, hogy nem mindenki fog babusgatni téged, itt nem apuci-anyuci pici kislánya leszel, hanem csak egy a többi szürke egér közül. Azt hiszed, bekerülsz ide és máris különleges bánásmódban fogsz részesülni? Mert akkor ki kell, hogy ábrándítsalak, nem! A normális viselkedést ki kell érdemelni, nem csak sírni érte - nézett le rám érzelemmentesen.
Látszólag el sem jut a tudatáig a mondanivalóm lényege, és minden újabb szóval, mely kiesik a szájából, jobban felhúz. Arcom színe kezdett hasonlítani hajunk bal oldali részéhez, a dühtől szinte már füstölt a fülem. Még hogy kiérdemelni? Tőle? Mintha különb lenne itt mindenkitől.
- Kirishimát akarom! - dobbantottam mérgesen. - Tudod mit? Ha ennyire nem szívlelsz, inkább vissza megyek a szobámba, és megvárom őt. Nem szeretném tovább rabolni a drága időd, ne fecséreld egy olyan szennyre, mint én - hangsúlyoztam olyan gúnyosan, ahogy csak tudtam.
- Felőlem azt csinálsz, amit akarsz. De aztán ne sírj, hogy én vagyok a rosszfiú - vonta meg a vállát közömbösen.
- Talán képes lennél ezek után nyugodt szívvel körbevezetni? - hökkentem meg.
- Ezt a feladatot kaptam.
- T-Te...! Hihetetlen, mekkora felfuvalkodott hólyag vagy!
- Ne merészelj így beszélni velem - mondta ijesztően nyugodt hangon, elsötétült tekintettel.
- Ó, megbocsáss, nem tudtam, hogy nekem nem szabad. Ha felséged megengedi, inkább visszatérnék a saját mocsaramba, a többi ogréhez.
Pillanatokig néztünk egymás szemébe, de én szakítottam meg ezt. Még csak most kerültem ide, de már elegem volt mindenből.
YOU ARE READING
𝑰𝒏𝒇𝒊𝒏𝒊𝒕𝒚 | 𝑻. 𝑺𝒉𝒐𝒕𝒐 𝒙 𝑶𝑪 | ✓
Fanfiction"Mielőtt egymásra találtunk, céltalanul, haszontalanul éltem. Érzem, minden lépést, amit megtettem életemben, azért tettem, hogy rád találjak. Úgy rendelte a sors, hogy egymásra találjunk." Tomoyo Aliz élete egyik pillanatról a másikra megváltozik...
