Summertime Sadness

Chapter 13.

April Booker Routledge

-Ha Rafe és Barry tudnak rólunk, hamarosan... - mondta Kie

-Mindenki tudja - folytatta Pope

-Mondtam, hogy menjünk délre - mondta JJ

-Ne már! - sóhajtott John B

-Miért nem hallgattok rám? - kérdezte JJ

-Értem. Vágom - mondta John B

-Van egy ötletem - mondta Sarah - visszatértem, így apának döntenie kell. Én vagy Rafe.

-Sarah....

-Engem választ - vágott a szavába

-Hallgassatok végig! Ward folyton átver, Sarah

-Nem fog belemenni - mondta Kie

-Nem. Tudom, őrültségnek hangzik...

-Igy van - emelte fel a hangját Kie

-Tudom! De ő az apám, és ismerem őt. Tudom, hogy szeret. Csak két órát kérek - nézett ránk, majd felállt s elment

-Sarah! - ment utána John B - biztos?

-Igen - bólintott

-Rendben - engedte el, majd Sarah csónakba szállt s elment

Sarah Cameron

-Ahh nee - hátráltam meg a kikötőnél - menni fog - indultam el

-Sarah - hallottam meg apa hangját - Sarah? Sarah! Istenem, kicsikém! - szaladt felém - te jó ég!

-Ne közelíts! - fenyegettem meg

-Oké. Én csak.... - magyarázta

-Ne!

-Csak.... - emelte fel a kezét - itt maradok. Én csak...

-Istenemre mondom...

-Annyira örülök. Sajnálom - mondta folyamatosan

-Hol van Rafe? - kérdeztem

-Nem tudom. Nincs itthon.... - nézett a sebemre - jól vagy?

-De hogyis vagyok jól! Láttad mit tett, Rafe - vágtam hozzá

-Nem akarta, drágám. Baleset volt. Tényleg - magyarázkodott - azt hittem, soha többé nem látlak, de most itt vagy. Itt...itt vagy a kertünkben - mosolygott

-Nem jövök haza - jelentettem ki

-Macikám, itt vagy.....

-Ne közelíts! - kiabáltam rá

-Nem közelítek. Itt maradok - állt vissza - de...fáj igy látni téged, és....csak meg akarlak óvni, de nem tehetem, ha vele vagy... - gondolt John Bre - és magávsk rángat mindenbe. Fogalmad sincs, milyen érzés volt. Azt hittem....halottnak hittelek

-Emlékszel a viharra? - kérdeztem

-Igen - helyeselt

-A rádióban megigérted, hogy ha visszajövök, elmondod az igazat. Emlékszel? - nem válaszolt csak nézett - tanúskodni fogok ellened. Elmondom, hogy hazudtál akárcsak Rafe és Rose.

-Édesem....

-Rafe adja fel magát! - mondtam ki

-Nem kérek tőle ilyet - rázta a fejét

-Miért? - kérdeztem - nem John B lőtte le Peterkint!

-Nem ő ölte meg Peterkint, de miatta halt meg..

-Tessék? - kérdeztem vissza

-Segítettem volna neki, egy kis részesedésért abból, ami járt  nekem, de nemet mondott. Tudod, miért? - kérdezte - mert épp olyan kapzsi mint az apja volt. Annyira megőrjítette az arany gondolata, hogy nem osztizna azzal aki segíthetne rajta. Annyira bolondja, hogy a gépünk elé áll a furgonnal, és majdnem megölt minket. Ezért voltunk ott. Ezért volt ott Peterkin. Ezért történt minden. Miatta

-Nem. - ellenkeztem - Rafe volt az. És elfogják kapni, és titeket is magával fog rántani.

-Drágám, nem így lesz - nézett rám - mert nem hagyom, hogy ez történjen. Még mindig nem érted. Sarah ez a család, mindez.....nekem nem volt megadatva ilyesmi. Ha szerinted bármi is megakadályozhat abba, hogy összetartsa a családot, akkor nagyon naiv vagy, drágám.

-Ha nem mondod el az igazat, nem látsz többé.. - fenyegettem meg

-Csak blöffölsz - húzta össze a szemét - te vagy a kedvencem, Sarah. Ezt Rafe is tudja. De nem. Nem fogok választani a lányom és a fiam között. Nem megy....de elmondom, hogy végül minden rendben lesz. Mind megússzuk, és itt leszünk. Együtt leszünk, és egy család leszünk - jelentette ki

-Mi történt veled? - mentem közelebb, majd vissza fordulva mentem vissza s hajó felé egyenesen John Békhez