Más Szemszögből - /𝓾𝓶𝓫𝓻𝓮𝓵𝓵𝓪 𝓪𝓬𝓪𝓭𝓮𝓶𝔂/ 𝓯𝓯.

14. fejezet: Ár és következmény

- Luther! - hallottam Diego kiáltását. Oda érve láttam, miszerint lába bent ragadt a traktor súlyos kereke alatt.

- Jézusom. - szörnyülködtem tudtam, hogy én képtelen lennék segíteni rajta. Klaus toppant hozzánk Luther-el és Alison-nal együtt.

- Kalus jól vagy? Nem esett bajod? - álltam elé végig mérve minden porcikáját, ami szerencsére egy darabban volt.

- A szellemeim elkaptak. - veregette meg vállam. Klaus ez alkalommal tényleg nem került halálközeli állapotba? A dolgok érezhetően változnak. Egyes könnyedén emelte a magasba Diego-t fogva tartó közlekedési járművet. - Ott is hagyhattad volna. - fűzte hozzá Négyes kalapját igazítva.

- Apropó a csajod mindent tud, amit mi is. - vetettem szemére.

- Rá vett, hogy ne lélegezzek. - tanúsította Alison.

- Konkrétan egy kézzel hajított át a falon, úgy teleportálgat, mint Ötös és Vanya lökés hullámait használja. - taglalta hosszasan Egyes.

- Nem valami eredeti. - horkantott fel Klaus - Fontos, hogy egyszerre csak egyet tud tükrözni.

- Biztos vagy ebben? -  kételkedett megalapításában Alison.

- Akkor egy közülünk? - tette szóvá az engem is foglalkoztató kérdést az idő közben érkezett Vanya.

- Végülis nem lepne meg, ha apa ezt is eltitkolta volna. - forgattam szememet unottan.

- De nem vérszerinti testvérünk ugye? - érdeklődött Diego ódzkodva válaszunktól. Vicces nem is gondoltam még erre mióta Ötös és én...

- Nem. Biztosan nem. - vágtam rá kapásból.

- Te már csak tudod. - vigyorgott Klaus, mire szívélyes grimaszt vágva löktem vállba.

- Hol van Ötös? - nézett körül Diego. Kinyírja a csajod nem, mintha jobbat érdemelne. Mondjuk lehet ez kicsit nyers megfogamazás. Fintorogtam Lila gondolatára.

- Biztos itt van valahol. - hazudtam a lehető legfeltűnőbben, kezemet sem tudtam hova tenni, ellenben nem esett le nekik, bár ezt már megszokhattam volna.

***

- Sosem értettem miben sántikál az intéző. - távolodott Ötös folyamatosan Lila-tól.

- Ne, még maradj. - állítottam meg Diego-t annak ellenére, hogy minden porcikám oda akart menni.

- Nem a szüleid érdekelték. - magyarázta - Téged keresett. - arcára véres foltok tapadtak.

- Miért? - nézett értetlenül Lila Ötösre, szemei kételyt sugalltak.

- Most. - adtam engedélyt Diego-nak, holott nem igazán volt rá szüksége.

- Mert közülünk való vagy. - szólt Kettes - Az intéző elrabolt csak, mit a faszfej apánk tette velünk. - közelített lassan.  Szorosan vontam magamhoz Ötöst.

- Ez a te véred? - töröltem le arcáról a még kevésbé alvadt vörös foltot.

- Nem vészes. - nyomott puszit homlokomra, kezét derekam köré fonva.

- Figyelj Lila. 1989. Október első napján születtél csak úgy, mint mi. - nyújtotta ki kezeit Diego védekezően.

- Nem ez nem ugyan az. - szorongatta továbbra is tőrjét.