Más Szemszögből - /𝓾𝓶𝓫𝓻𝓮𝓵𝓵𝓪 𝓪𝓬𝓪𝓭𝓮𝓶𝔂/ 𝓯𝓯.

4. fejezet; A világ legjobb temetése

/Pink; Sober/ - ez a zene full hangerőn szerelem xdd -·
/Imagine dragons; My life/ - nem kell sokat hozzá fűznöm, de anyum szerint szocializálódnom kéne szóval hajrá
<333 -·

- Ti is látjátok kis Ötöst vagy csak én hallucinálok?

- Ez mindent megváltoztat. - dermedten álltunk, figyeltük miképpen rég elveszett testvérünk tizenhárom éves gyerek testében tápászkodik fel a földről. Jobb kezem, idegesen bal vállamra szorítottam. Le porolta ruháját, ami történetesen egykori egyenruhák volt. Az ismerős kék blézer, hosszú zokni, rövidnadrág, nyakkendő.

- Basszus. - szólt aztán be araszolt a földszinten lévő konyhába. Egy emberként eredtünk nyomába alig tudtam felfogni, hogy Ötös tényleg itt van, vissza tért.

***

- Mi a dátum? A pontos dátum. - tevékenykedett a konyhában, két kenyeret tett előtte pihenő vágó deszka tetejére.

- Huszonnégy. - közölte Vanya halkan.

- Hónap? - kente el a mogyoróvajat a kenyéren.

- Március. - vágtam rá reflexből a választ Ötös rám nézett.

- Sokat változtál. - méregetett.

- Meg beszéljük mi történt? - kezdett bele Luther ezzel elvonva Ötös figyelmét.

- Hisz el telt tizenhét év. Azt ígérted tíz perc az egész! - túrtam idegesen hajamba.

- Annál sokkal több telt el. - tekintetét az enyémbe fúrta. Komolysága meglepett korántsem hasonlított gyermeki valójára.

- Hova mentél? - faggatta az asztal mellett ácsorogva Diego.

- A jövőbe. - teleportált keresztül immár harmadjára az előtte tornyosuló Egyesen - Ami amúgy jó szar. - pakolgatott pillecukrokat a mogyoróvajas szendvicsére.

- Én mondtam! - kapott észbe Klaus véletlenül sem adott a társalgáshoz értelmes megjegyzést. Megköszörültem a torkomat. Ötös felkapta fejét, bűzlik nekem ez a történet. Egyszerre esett le mindkettőnknek, hogy a képességem a gondolatokon alapszik. Akkor már tudtam egyre jár az agyunk, viszont csendben maradt. Furcsáltam, mert Ötös pont ellenkezőleg csinál mindent, mint ahogy szokta vagy gyerekként tette.

Való igaz említette, sokkal több év telt el, ahogy azt gondolnánk. Míg tovább bombázták kérdésekkel és testvérem rövid válaszokkal felelt addig világos lett számomra, mily egyszerű módon feledkeztek meg rólam. Nos, nem vettem magamra hiszen ők kerülnének előrébb nekem nincs energiám hallgatni, ahogy rágják a fülem. Előre látom „Kérlek Daphne áruld el mit titkol Ötös!" Kíváncsi vagyok mikor jutnak el idáig, legjobb reményeim szerint soha, bár bizonyosan be fog következni.

- Ne tölts vele sok időt, nincs rejtegetni valóm. - hagyta el a helyiséget fiatal testébe zárt öcsém, szendvicset majszolva. Kisebb korunkban is ezt tömte magába folyton apánk háta mögött természetesen. Én személy szerint ki nem állhattam, az édes fehér párnácskák össze férhetetlenek a sós mogyoró vajjal egyszerűen kárba vész a pillecukor. Az étel gondolatára elfintorodtam. Perceken belül a tekintetek rám szegeződtek.

- Felejtsétek el. - kötöttem ki ennél több kell ahhoz, hogy effajta módszerhez folyamodjak.

***