Más Szemszögből - /𝓾𝓶𝓫𝓻𝓮𝓵𝓵𝓪 𝓪𝓬𝓪𝓭𝓮𝓶𝔂/ 𝓯𝓯.

2. évad 1. fejezet; Fussunk neki... Ismét

Egy zárt sikátorban értem földet a kemény betonon. Össze voltam zavarodva. Semmire sem emlékeztem korábbról hiába próbáltam. Hét embernek kellet volna velem együtt ide zuhanni, mégis egyedül vagyok. Dühösen ütöttem ököllel a tégla falba, fájdalmas sóhajjal nyugtáztam kezemen felrepedt bőrt. Hol vagyok egyáltalán?

10 perccel ezelőtt

- Te ki vagy? - hátráltam a földön csúszva.

- Hogy mondod? - szavaiban zavartság és rémület érzete vegyült - Én vagyok az Daphne... - nyúlt kezem után, de elhúzódtam.

- Nem ismerlek. - közöltem rémültem. Teste minden porcikája láthatóan megfeszült.

- Mi folyik itt? -.- Kérlek ne mondd ezt. - döntötte oldalra fejét, friss könny cseppek folytak végig arcán - Csak fogd meg a kezem. - szedte össze magát - Szorít az idő. - nézett ki a betört ablakon.

- Mi folyik itt? - ráncoltam homlokom.

- Később mindent elmagyarázok. - kezét megragadva igyekeztünk a színpad közepére, ami nem mellesleg törmelékkel volt tele.

- Jól vagy Daphne? - fogta meg másik kezem egy késes srác, rövid feketés hajával, furcsa cuccot viselt, mint egy kezeslábas. Kék fény villant fel, egyre erősödött. El is felejtettem válaszolni neki. Ismer engem, de én egyáltalán nem emlékszem rá. Minden készült összeomlani az utolsó másodpercben tűntünk el.

1960-as évek napjaiban

Tarkómhoz kapva éreztem mennyire fáj a fejem. Az okát, viszont nem tudtam. Nyugalmat erőltetve magamra hagytam el a zsákutcát. Több ember kalapot viselt, hosszú térd alá érő kabáttal. Olyan volt, mintha egy régi filmben lennék.

- Elnézést uram! - szólítottam le az első velem szembejövő embert - Mi a mai dátum? Milyen évet írunk? - zavartan sietett el válaszra nem méltatva. Mérgesen néztem rá muszáj tudnom, egyszer csak láttam, láttam szemeim előtt gondolatait mégis, hogy? Egymás után sorakoztak fel bennem a kérdések aztán megtudtam a dátumot.

1960/01/06/

Ez lehetetlen. Mit keresek itt? Talán csak álmodtam az imént? Nem. Kizárt. Olyan valóságosnak tűnt. Zavartam szedtem lábaimat, majd hirtelen rosszul lettem. Minden létező ember megbámult, ahogy kidobtam a taccsot az út közepén.

- Fasza kezdet. - morogtam.

- Jól érzed magad? - egy fiatal srác fogta meg vállam. Viszonylag magas, vékony testalkattal rendelkezett, szőkés barna tincsei, világos bőre és kék szeme volt.

- Tökéletesen. - sétáltam volna tovább.

- Én Dave vagyok. Dave Katz. - mosolygott zavartan, szavai elgondolkodtattak. Mi is a nevem emlegettek valamit azok az emberek. Daphne talán...

- Daphne. - vágtam rá - Örvendek.

- Merre mész? - érdeklődött, viszont erre végképp nem tudtam épkézláb választ adni látva zavarodott tekintetem látván folytatta - Egy közeli boltban melózok, tarts velem, ha gondolod.

3 évvel később

1963/11/13/

Kimerülten főztem le kávémat, azóta sem találkoztam azokkal az idegenekkel, akik miatt ide kerültem. Senkinek nem beszéltem arról, hogy több, mint valószínű, miszerint a jövőből jöttem és látok dolgokat, akaratlanul. Emberek gondolatait, emlékeit. Arról nem is beszélve, miképpen az utcán mindenki megnéz Riley-val az oldalamon. Két év alatt mondhatni nőttem valamennyit, viszont továbbra is maximum tizenhétnek néznek.