Más Szemszögből - /𝓾𝓶𝓫𝓻𝓮𝓵𝓵𝓪 𝓪𝓬𝓪𝓭𝓮𝓶𝔂/ 𝓯𝓯.

2. fejezet; 10 nap

- Anyu! - kiabálta Riley utánam kutatva. Le rohantam a konyhába. Mellkasomhoz kaptam ijedtemben. Egyből arra asszociáciáltam, hogy baj van.

- Itt vagyok. - vettem gyorsabban a levegőt - Minden oké?

- Igen, de ezt nem kérem. - lökte el maga elől tányérját rajta az utolsó falat kenyérrel.

- Riley? - tátotta el száját mellém állva Ötös.

- Meg ismétlem. - sóhajtottam mire elvigyorodott -  Lefeküdtem veled? - húztam el mielőtt Riley meglátja. Majdnem egyforma magasak voltunk ő mégis lekörözött négy centivel.

- Nos, - válogatta szavait - Igen. - mormolta alig érthetően.

- Igen? - kérdeztem vissza bizonytalanul, nem hittem a fülemnek, erre Ötös hevesen bólogatni kezdett. - Basszus... - kaptam fejemhez.

- Merem állítani, hogy talán kicsit lemaradtam. - lépett hozzám közel. Nagyon közel.

- Apa vagy. - húztam össze komolyan szemöldököm.

- Mi? - hangja rettenetesen magas lett - Az kizárt. - ingatta fejét végül.

- Tudod mi „kizárt”? - mutattam macskakörmöt ujjaimmal - A tény, miszerint három éve semmit nem öregedtem, időt utaztunk, beléd szerettem, örökbe fogadtak, mások fejébe látok és az ég egy adta világon semmire sem emlékszem belőle.

- Valamit elfelejtettem. - köszörülte meg torkát - Jön a világvége tíz nap múlva. - kikerekedett szemeimre önelégült vigyor terült el képén.

- Riley! - szólítottam nevén - Alvás van. - utasítottam lágy hangon - Vendég szoba, második emelet, remélhetőleg rövid időn belül. - soroltam Ötösnek mit tegyen - Nem láthat meg. - kezét ökölbe szorította aztán engedelmesen eltűnt. Bele tellett két percbe meg felfogtam, miszerint ténylegesen teleportál. Az egyik mondatán agyaltam immár Riley-val oldalamon. „Feláldoztam kettőnket a világ ért.” Itt van a házamban. Riley édes apja és ugyanolyan gyerek, akárcsak én. Amennyire emlékszem három évvel ezelőtt történtekre kevésbé voltak komoly vonásai sokkal inkább néztem akkoriban tizenháromnak most, viszont inkább tizenhatnak becsülném, pedig elvileg neki sem szabadna öregednie. Hamar ágyba dugtam kislányom szinte azonnal álomba merült annak ellenére, hogy általában nem szokása az ilyen.

Kimerülten kullogtam át hozzá. Egyszerűen lehetetlenség leállnom a folyamatos kattogással. Az agyam csak pörög és pörög tovább.

- Itt vagy? - nyitottam be az ajtón, amit utána reflex szerűen csuktam vissza. Ingjét kigombolta, zakója az ágyra dobva hevert, ha jól láttam a sötétben megsérült - Bocsi... Kopognom kellet volna... - vetettem hátamat idegesen a falnak. Éreztem, hogy megint vigyorog.

- Gyere nyugodtan. - szólt alig érthetően. Szobába belépve láttam, ahogy hasán elég mély karcolás éktelenkedik.

- Jézusom. Ezt mégis hol szerezted? - döbbentem le.

- Lényegtelen. - vont vállat - Akad fontosabb dolgunk is.

- Hozok kötszert. - igyekeztem a konyhába, próbáltam néma csendben vissza jutni, nehogy véletlenül fel ébredjen a szobámban mélyen alvó Riley.

- Akár hiszed akár nem, ez egy eléggé ismerős helyzet. - ült le közben lefertőtlenítettem vágását. Néha arcára pillantottam - Valahogy mindig így jártam és te... - mosolyodott el emlékén - ... Betegre aggódtad magad. Mindig, pedig sokkal rosszabbat is átvészeltem azelőtt.

- Komolyan szeretnék emlékezni. - nyitottam szólásra számat - De nem megy. - mennyezetet bámulva harapott ajkára.

- Majd szerzünk újakat. - fogta közre államat ujjaival. Paradicsom vörös arccal kaptam el tekintetem.