A boszorkány és a fülemüle

XX.

Késő délután körül járt az idő, amikor Serra megdermedt az egykor konyhaként berendezett helyiségben. Izomzata megfeszült, és lélegzetét visszafojtva azonosította be a vibrációt. Titkon azért reménykedett benne, hogy csak kishitű volt, amikor úgy döntött, nem von be senkit, mert most mégis válaszolnak a hívására, de kétség sem fért hozzá – aki a rezgéseket küldte, az nem más volt, mint Rowan Silas.

Raya rögtön vigyázzállásba vágta magát. Az arcából kifutott a vér, és a tekintetére hártyaként húzódott rá a félelem.

– Akarod, hogy végigvegyük a forgatókönyveket újra? – kérdezte tőle finoman Serra, de a fülemüle megrázta a fejét.

– Mi van, ha mégsem sikerül?

Serra szívverése gyorsabb ütemre váltott.

– A saját egója is ellene játszik.

– Oké, én hoztam ezt fel, de azért... jogosan tartja olyan nagyra magát. – Raya vonásai megkeményedtek. – Engem nem könnyű manipulálni, Serra. Rowannek sikerült.

A boszorkány torka összeszorult. Közelebb lépett a fülemüléhez, hogy mélyen a szemébe nézhessen – hogy túllásson a kételyen, ami a fakókék íriszeire ereszkedett.

– Én most már nem hátrálhatok meg. Te ellenben kiszállhatsz. Egy szavadba kerül, és átjárót nyitok neked.

Egy pillanatra úgy tűnt, hogy Raya valóban fontolóra veszi, de aztán ismételten megrázta a fejét.

– Egy hibát nem követek el kétszer.

Serra gyomra görcsbe rándult, de fenntartotta a szemkontaktust. Akkor is, amikor véráztatta képek tolultak a fejébe a fülemüléről. A torka átvágva, a mellkasa felhasítva. Egy átfagyott test a hóban, gőzölgő belsőségektől bűzölögve. Figyelemelterelés. Talán tényleg el kellene küldenie innen, mielőtt...

Késő. Nem bírta rábeszélni magát, a rezgések a levegőben pedig felerősödtek...

– Helyes – biccentett a lánynak inkább, ügyelve a stabil hanghordozásra. – Rowan ugyanis itt van.

Már akkor megérezte az autó érkezését, amikor a mágia még épphogy csak vibrált. Végül a jármű motorhangja is felsejlett a távolban, Serra pedig – Rayához hasonlóan – mély lélegzetvételekkel próbálta csendesíteni zakatoló szívét. Hát persze, hogy Rowan nem fog feleslegesen átjárókat nyitni. Minden csepp erejét neki tartogatja. A boszorkány szinte megtiszteltetésként élte meg, hogy a mágus ekkora jelentőséget tulajdonít neki.

Gyors pillantást váltva a bedeszkázott ablakokhoz húzódtak leskelődni.

Két sötét pont tűnt fel a végtelen fehérségben. Lassan közeledtek, de egyenletes tempót diktáltak. Serra könnyedén megállapította, hogy a bal oldali Rowan – érezte a magabiztosságát, a feltörni kész adrenalint a bőre alatt.

Ez az. Gyere közelebb. Közelebb. Közelebb.

Raya hirtelen felszisszent mellette.

– Mi a baj? – Serra légcsövében megszorult a levegő.

– Az a fickó, aki vele van... Ő a vadőr...

A boszorkány korlátait feszegetve kinyúlt, hogy a mágiával körbetapogassa az idegent.

– Csak egy ember. Nem lesz vele bajunk.

– Akkor Rowan miért hozta magával?

Serra a saját bőrén érezte Raya rémületét. Még mélyebbeket kellett sóhajtania, hogy lerázza válláról az ingert.