A boszorkány és a fülemüle

XIV.

Serra segített. Különféle módokon. Saját vérzése sem gátolhatta meg abban, hogy Raya önkontrollját szétzúzza, és hebegő marionett-bábuvá degradálja, lenyisszantott zsinórokkal. A fülemüle ezeken a napokon még sokkal vonzóbbnak tetszett – a formás domborulatain gyöngyöző verejtékcseppek úgy csillogtak a mágiából gyúrt fénygömb halvány derengésében, hogy Serra képtelen volt levenni róluk a szemét. Vagy a kezét. Vagy a száját.

Mostanra szerfelett rutinosan kezelte a lány testét – tudta, hogy Raya a nyakának bal oldalán részesíti előnyben a csókokat, és hogy ha Serra a kulcscsontjától indulva végigcsókolta a köldökéig, a fülemüle mindig buzgón tolta magát közelebb hozzá. A mellén már saját szórakozására időzött el, no nem mintha a lánynak ellenvetései lettek volna.

Raya hasonló alapossággal térképezte fel őt – a boszorkánynak egészen eddig fogalma sem volt, hogy a gerincének vonalát követő, lágy simogatások mennyire bizsergetők. A lány nyelve pedig gyakorlatilag érinthette akárhol, Serra azonnal extázisba került tőle. Minél követelőzőbben, minél falánkabban kóstolta a testét, annál rombolóbban durrogtak a tűzijátékok a bőre alatt.

Míg Raya mélyeket sóhajtva kifújta magát, addig a boszorkány hasra fordult, és elégedetten mustrálta a fülemüle mellkasának ritmikus hullámzását. A domborulatairól leguruló izzadságcseppeket elkapta az ujjával, és körkörös mozdulatokat írva le a felhevült bőrön, a tenyere Raya keblére tévedt.

A fülemüle egyszer csak kinyitotta a szemét, és az oldalára gördülve kinyújtotta a kezét, hogy Serra meztelen hátához érjen. Serra belefúrta a fejét a párnájába.

– Ez most nem túl jó ötlet – motyogta, miközben azon fáradozott, hogy visszanyelje valahogy a fékezhetetlen vágyat.

– Túlélném – vont vállat Raya. – Különben is azt hallottam, hogy ilyenkor még inkább kívánja a szexet egy nő, szóval képzelem, mennyire lüktetsz odalent.

– Hallottad? – A boszorkány homloka ráncba szaladt. – Nincsenek tapasztalataid?

Raya összepréselte az ajkát.

– Defektesen születtem – rántotta meg ismételten a vállát. – Eleve nehezen öröklődött az alakváltó gén a családomban, szóval annyira nem meglepő. Két testben létezhetem, cserébe mindkettőben van... hiba. Klilótól tudom, hogy ez nem általános dolog, csak a mi vérvonalunkban szaródott el valami. Mivel igazából semmiben sem gátol, sosem kerítettem neki nagy feneket.

– Milyen defekt? – kérdezett rá aggodalmasan Serra. Raya nemtörődöm modora egyelőre kevésbé tűnt meggyőzőnek.

– Nincs vérzésem. De nem ovulációs problémák miatt, hanem mert a méhem egyszerűen nem fejlődött ki rendesen. A természet valószínűleg úgy akarta, hogy nálam megszakadjon a vérvonal. Hogy ne adhassam tovább az alakváltás képességét.

Serra közelebb araszolt a lányhoz, és az állánál fogva felé fordította az arcát.

– Nagyon sajnálom.

Raya megrázta a fejét.

– Igazából... azért érzem szarul magam, mert... mert örülök neki. A gyerekvállalás gondolatától a mai napig irtózom. Arról meg ne is beszéljünk, hogy sokkal bátrabban mertem beleállni az egyéjszakásokba úgy, hogy nem kellett félnem a váratlan terhességtől. – Raya sóhajtott, és mélyen a boszorkány szemébe meredt. – Önzőnek tartasz emiatt?

– Dehogy. – Serra végigsimított Raya arcán. – Egy nem kívánt terhességből született gyereknél mindig ott a lehetőség, hogy a jelenléte teher lesz. Inkább bélyegezzenek önzőnek, minthogy megkeserítsd valaki életét ezzel, és olyan embert nevelj véletlenül, aki...