Bíborfény | ✓

|| 31. Fejezet ||

A lány

......................................

Nolan az ujjaimat szorította

Arca egészen közel volt az enyémhez, éreztem forró leheletét, nem akart itt maradni éjszakára, de amint leült a puha matracra hirtelen elragadta az álom és kegyetlenségnek éreztem kiűzni onnan.

Ahogy elnéztem tökéletes vonásait, melyek az alvás hatására teljesen kisimultak. Olyan nyugodt volt! Ajkai elváltak egymástól, óvatosan meglazítottam a nyakkendőjét és kigombolva ingjének felső gombjait rásimítottam a takarót. Egyszer sem rezdült meg.

Kis idő múlva, mikor már pizsamában ülve pötyögtem a telefonomon az ajtó kitárult és barátnőm rontott be. Arca sápadt volt, szépséges ruhája időközben lekerült róla és egy hatalmas mackónadrág és egy abba betűrt szürke póló volt rajta, mögötte Viktor lépegetett. Arca megnyúzott, mintha fájdalmai lettek volna. Szomorúan sóhajtottam egyet és a puha köntösömet a testemre húzva eltakartam előlük meztelen lábaimat.

Barátnőm felcsapta a villanyt és hisztérikus hangokat hallatva a hajába temette az ujjait.

- Az istenibe is! – mennydörögte. Az ajtó újból kinyílt és Norton vágtatott be. – Hogy... mondjátok meg hogy lehet, hogy Ellie meghalt?

Letörölt egy kósza könnycseppet és kitárta a szobánk ablakát. A levegő azonnal beáramlott, de egyikünk sem ellenkezett, bár testemen végigfutkosott a libabőr. Nolan hatalmasokat pislogva tornázta fel magát és körbe kémlelte az összegyűlt társaságot.

- Mi történt?

- Hogy mi történt? – ordított fel Daria. – Végül is csak annyi, hogy Ellire rohadtul kipurcant és egy kibaszott sorozatgyilkos lézeng ebben az elcseszett városban!

Hirtelen zuttyant le a földre és a tenyereibe temette az arcát. Viktor tehetetlenül rogyott mellé, de munkát Nortonra hagyta, aki viszonylag nyugodt arccal húzta magához a lány remegő testét. Daria felvisított, sírva kezdett rángatózni, ki akart törni a fiú kezei közül, de az erősen tartotta.

Fájdalmasan elfordítottam a fejemet és az ablakhoz sétálva kidugtam a fejemet. Dermesztő hideg volt kint, szétfagyott az arcom, de ahogy a csökönyös szél végül az arcomba sózta a levegőt kissé frissebbnek éreztem magamat. A csiklandozó ujjai táncoltak a bőrömön, akárcsak a kergetőző fények, miközben mögöttem Daria sóhajai egyre csak gyengültek, míg végül halk szipogásba torkollott minden.

- Bocsáss meg – dadogta reszkető hangszálakkal és felpüffedt szemekkel meredt Nolanre. A fiú megrázta a fejét és összehúzta magán az öltönyét. Beletúrt a tincseibe és barátjára pillantott.

Viktor arca közönyös volt, nem volt rajta egyetlen érzelem sem. Szemei üvegesen meredtek az előtte húzódó fehér falra, amin a legérdekesebb dolog egy keresztben húzódó hosszú pókháló volt. Pók nélkül.

Szemei fáradtan csukódtak össze egy-egy pislantásra. Teste elernyedt, de végül ebből a közönyből egy kegyetlenül őszinte sírássá vált. Viktor sírt.

Mindannyian értetlenül néztünk egymásra. A halál közelsége, a félelem, ami körülvett. Összeszorított minket. Itt ült néhány fiatal, akik attól rettegtek, hogy a sorozatgyilkos errefelé lézeng, és ha nem állítják meg egyre több-és több ember fog a csapdájába esni.

Összeszorítottam az ajkaimat és Viktorral szembe ülve, érdes tenyerét magamhoz húztam és követve példáját én is szabadjára eresztettem a könnyeket, melyek már túl sok ideje csípték a szemeimet. Gejzírként törtek elő belőlem.