Bíborfény | ✓

|| 28. Fejezet ||

A fiú

.................................

A karácsony a szüleimmel egyenlő volt a pokollal, amit mindenki messziről el akart kerülni. Unottan tömtem a számba a különböző, méregdrága lakomákat és figyeltem, ahogy apám a sétabotjára támaszkodva csapja a szelet az egyik fiatalabb kollégájának. Anya kihúzott háttal mosolygott, úgy tett, mintha nem látta volna azt, hogy apám szemei vágytól éhesen mérik fel a lányt. Megfeszítette az ujjait és elnézett a másik irányba.

A dúsan megrakott asztaloknál megannyi ember eszegetett, míg a hatalmas bálteremben hemzsegtek a gyönyörűen felöltözött, arrogáns mosollyal díszített emberek. Abbyt akartam és egy jó erős italt, ami segít elfelejteni ezt a sok irritáló lényt.

Norton mellém huppant és lehúzva a pezsgőjét vihogva az asztalra támasztotta a könyökét, egyáltalán nem illettünk bele ebbe a képbe, még fivérem se. Szürke szemei homályosan meredtek a vendégseregre, megigazította a nyakkendőjét és egy apró fogpiszkálóra tűzött falatkát tömött a szájába.

- Vöröske?

Gúnyosan elmosolyodtam a név hallatán. Amint megjelent előttem a vörös lány képe megéreztem a szívemben azt a fránya nyúzó érzést. Felejteni akartam, szóval az előttünk elsprintelő pincér ezüsttányérjáról, lekaptam egy aranylóan bugyborékoló poharat és az ajkaimhoz illesztve lehúztam az egészet. Meg se kottyant.

- Mi van vele?

- Azt hittem elhozod és a táncparketten keringőzve megkéred a kezét – hangosan felröhögött. Apánk felénk pillantott, szemei összeszűkültek. Megköszörülte a torkát és visszanézett a szőke asszisztensére.

- Haha.

Norton gúnyosan mosolygott tovább, mintha elhitte volna, hogy az előbb egy tisztaszívű nevetést hallattam. Korgógyomorral én is megfordultam és egy kis szendvicset elkobozva – ami mellesleg az egytized gyomromra se elég – gyorsan bekaptam. Egy újabb pohár pezsgővel nyeltem le.

- Lekoptatott?

- Mi mást tehet egy lány? – szúrtam közbe és tovább bámészkodtam.

A pufók alakok közt kiszúrtam pár, délceg alkatú, hamis mosollyal díszített fiatal pofát. Szüleik mellett szobrozva szorongatták, elfehéredett ujjakkal az aranyló pezsgős poharat. Arcuk kedves mimikába olvadt, hajuk rendesen hátra volt zselézve, akárcsak Viktornak, és egy méregdrága kosztümben, vagy tehetősebbek frakkban bomlasztották a népet.

Mind-mind milliókkal megrakodott, vastag tálcájú sznobok, akik abban lelik örömüket, hogy szanaszét költekeznek és a szegényebbek előtt mutatják fel végtelen vagyonukat.

Gyűlöltem őket.

Hirtelen egy lány bukkant fel mellettem. Vörös haja, vállát verdeste, páfrányzöld szemeit rám majd fivéremre akasztotta és a ruháját igazgatva lehuppant mellénk. A kezében tartott pohárból kiitta az utolsó korty pezsgőt és unottan kisöpörte a szeméből a haját.

- Messziről nem tűntetek annyira műnek, igazam van vagy nincs? – vörös ajkaiba harapott és közömbösen lebámult zöldre festett körmeire. Hajának színe emlékeztetett Abbyre.

- Dehogy Bri, ilyennek ismersz? – kotyogta közbe Norton szemeit le sem vezetve a lány mély dekoltázsáról.

- Nem is ismerlek, szóval – vonta össze ívesre szedett szemöldökét, nem az a kócos, ami Abby szemöldökét jellemezte. – Amúgy, Brisa vagyok.