Bíborfény | ✓

|| 51. fejezet ||

A lány

........................................

Éreztem, hogy Nolan szorítása egyre csak erősödött a derekamon. Ujjai a húsomba martak, arcát a nyakamba fúrta, de tekintete ködösen meredt a többiekre. Felszisszentem, mire hirtelen mindenki felém kapta a tekintetét. Nolan azonnal eleresztett. Arca rémült volt.

- Minden rendben? – mosolyodott el kényszeredetten Daria és egy gyilkos pillantást vetett a fiúra, aki csak némán bólintva visszadugta a fejét a nyakamba és próbált nedves csókokkal vigasztalni, nem mintha annyira haragudtam volna rá.

- Bocsáss meg.

Nem válaszoltam, egyszerűen a tenyerére simítottam az ujjaimat, és egy apró csókot nyomva az ajkaira tovább figyeltem a többiek szavait.

A gyilkos egyre több nyilvánvaló jelet hagyott. Egyre inkább úgy éreztem, hogy az életem veszélyben van. Már, hogy is ne éreztem volna, mikor alig egy napja végighúzott egy pengét a torkomon? Amikor nyers, de mégis lágy hangja a fülembe csusszant? Éreztem finom rózsaparfümjének illatát, ismerős volt, így visszagondolva.

- A gyilkos egy nő.

Viktor azonnal elfelejtette a szavait, felém kapta a fejét. Lassan kezdett visszanőni párcentisre nyírt haja, arca komor volt.

- Hogy mondod?

- Egy nő az – néztem fel rájuk. – Egy meleg nő.

- És ezt honnan is szűrted le? – fűzte hozzá Norton. Érződött a hangján, hogy nem hisz nekem. Nolan megfeszült, de próbáltam egy ütemes, körkörös simogatással elűzni belőle a feszültséget. Felpillantottam rájuk és a nyakam lévő gézkötésre mutattam.

- Tegnap rám támadt az a nő, a nyakamhoz szegezett egy pengét, de gondolom ezt ti is tudtátok. A gyilkos volt az – a hangom megremegett az emlékre. Éreztem, ahogy hosszúkás, csontos ujjaival a seggemet markolászta, halk zihálását, hallottam a fülembe csöppenő nyálát, ahogy éppen valamit a fülembe súgott. Megfeszültem. Lehunyt szemekkel próbáltam elűzni a gondolatokat, de egyre csak erősödött bennem a pánik. Mindent hallottam, mindent éreztem. Olyan volt mintha most is itt lenne, olyan volt mintha kemény ujjaival még mindig a bőrömet sértené. Nehéz súlya a testemen, fenyegető szavai. Mind-mind körülöttem forogtak. A reggelim a torkomban volt.

Kitéptem magamat Nolan szorításából és a kérdések zápora elől menekülve a fürdőszobába futottam, ahol kiadtam magamból mindent.

Öklendeztem.

Gyomrom kavargott, akár egy óceán örvénye. Könnyek csípték a szememet, de nem akartam sírni. Nem akartam gyengévé válni.

- Abby?

Daria összefűzte a tincseimet és nyugtatóan simogatta a hátamat. Észre se vettem, hogy ziháltam, ajkaim reszkettek, de barátnőm kedves pillantása nyugalmat árasztott. Reszketve felsírtam. Nem bírtam tovább.

Gyengének éreztem magamat, mint fizikailag, mint szellemileg. A szüleimmel való viták, a gyilkos minden hozzájárult ahhoz, hogy a mai reggelemen végleg kiakadjak, mikor alig pár órája nem is lehettem volna boldogabb Nolan karjai között. De a fiúval sem volt minden rendben. Éreztem rajta a feszültséget, mind feszültek voltunk.

Daria a hátamat simogatta és az ölelésébe vonva szorított magához, mintha egy esetlen csecsemő lettem volna, ám képtelenség volt kiszakadni a karjai közül. Egy idő óta most éreztem először úgy, hogy rászorulok valakire.