Bíborfény | ✓

|| 20. Fejezet ||

A Fiú
..........................................

Idegesen néztem fel a koleszra, ahol még láttam Abby elsuhanó árnyékát, majd elveszett a folyosók között. Annyira utáltam magamat, főleg amiatt, mert egy beszari pöcs voltam. Kedveltem a lányt és ezt a tudtára is akartam adni, de akárhányszor elhatároztam magamat egy apró sziréna azonnal vészjelzésbe kezdett. Mégis miért rángassam bele a saját elcseszett életembe? Addig jó neki, míg távol marad a Lee családtól, de lassanként egyre jobban belegabalyodott azokba a bizonyos szálakba.

A hajamba túrva fékeztem le a suli előtt. Nem bírtam volna most bemenni a szobámba és szembe nézni a többiekkel. Becsaptam magam mögött az ajtót és zsebeimbe süllyesztve a kulcsokat, a suli felé vettem az irányt. Még mindig szörnyen hideg volt, ami következtében a nappal lassan olvadásnak induló pocsolyák méretes jég darabokat alkottak. Kiskoromban imádtam ezeken csúszkálni, egy apró mosoly mellett belétem. Roger sehol sem volt, még azt az apró kis táblácskát sem helyezte el, miszerint kiment cigizni.

Megforgattam a szemeimet és belépve leakasztottam a pince kulcsait és futó léptek mellett megközelítettem az iskola alá vezető lépcsőt. A kémia labor mellett elhaladva úrrá lett rajtam egy keserű érzés, a testemben, a csontjaimban éreztem azt a szorító hűvösséget, mely belülről fagyasztott szét. Kirázott a hideg. Dideregve nyitottam fel az ajtót, zseblámpa hiányába egyedül a sötétségre bírtam hagyatkozni.

A nyekergő lépcső minden egyes lépésem után fájdalmasan felvisított. Összehúztam magamon a kabátot és leérve azonnal a lámpákhoz szaladtam, nem bírtam ezt a helyet, valamiért mégis lefelé húzott egy érzés. Ledobtam a táskámat a földre és beléptem az első terembe, ami szemet szúrt nekem. Mindenhol vastag pókhálók keretezték a plafont, vagy magát a falakat. Méteres porréteg szertefoszlott a lépteim nyomán, köhögve bámultam a szétszóródott iratokat. Rengeteg mappa és még annál is több füzet feküdt a betonon. A terem elején egy egyszerű fekete tábla helyezkedett el, tövében talán még találhattunk volna megkövesedett krétákat is, de inkább kihagytam ezt az örömöt.

Óvatosan átléptem a különböző tárgyakat és tanári asztal felé vettem az irányt. Ezeket a termeket még a megelőző generáció is használta, Norton elmondása szerint ők még első évben lejártak ide matekozni, de az idő múlásával veszélyessé vált idehozni a gyerekeket, ezért inkább bezárták és az éves koszt ide dobták be.

Szemeim előtt hirtelen villant fel egy vöröskötésű kis füzetecske, teljesen kirítt a többiből, meglehetősen megviselt volt, mégis látszott rajta, hogy igenis foglalkoztak vele.

Finoman megragadtam és a kezeimbe fektetve szétnyitottam a sercegő lapokat. Az első oldalon ismerős kék tollal írt monogram szerepelt.

M.W.L. füzete

A táskámhoz rohantam és előhúztam a megsárgult papírdarabot, aminek színe pontosan megegyezett a tenyereimben lapuló naplóéval. Szemeim felcsillantak és egy szakadt oldalt keresgéltem, nem sokára rá is találtam.

Pontosan odaillet, az oldal maradék része ugyanúgy az elfolyt tintától volt homályos. A többi lapon viszont a betűk megegyeztek a lap másik oldalán lévő kacskaringós, dőlt írással. Szívem hevesen dobogott.

Leheveredtem a fal tövébe és felcsaptam a naplót. Az egész egy hatalmas kuszaság volt, alig lehetett kivenni a szavakat, minden harmadik betű átvolt satírozva és különböző nyilakkal próbált egy ágrajzot kreálni, fogalmam sem volt róla, hogy mit akart ábrázolni. Tovább lapoztam, pillantásomat megragadta egy kisebb szösszenet.