Bíborfény | ✓

|| 13. Fejezet ||

A lány

................................................

Nolan mosolya minden egyes szó kiejtése után egyre csak szélesedett, míg végül az egész arcát beterítette az a gyönyörű, boldogító vigyor, amivel oly ritkán ajándékozta meg az embereket. Széles, íves és szépséges. Bárki, aki a fiúra tekintett kuncogva fordult el, hisz maga az egész srác látványa túlontúl tökéletes volt. Valamiért, amikor mellette voltam nem gondoltam semmire, egyszerűen a jelenben lubickoltam, engedve az árnak, hogy taszigáljon arra amerre akar és úgy látszott ez nem csak velem van így.

Nolan ígéretéhez tartva magát, egy jó nagy adag forrócsokit rendelt nekem, hatalmas tejszínhab réteggel a tetején. Korgógyomorral estem neki, de mintha meghallotta volna a gyomrom kiáltásait még egy vacsorára is meghívott, bár ő elmondása szerint már evett otthon.

Mikor végeztem az evéssel, teljesen mértékben a forró csokira összpontosítottam és a kint még mindig erősen havazó tájra. Gyönyörű volt Portland télen, főleg a karácsonyi pompában, ami minket így december elején fogadott. Hirtelen az eszembe fészkelte magát Stacy, akárhogy akartam nem tudtam megszabadulni holtestének látványától. Megborzongtam, amit Nolan azonnal kiszúrt.

- Baj van?

- Stacy... nem tudom, hogy fogom megemészteni ezt az egészet, mert akárhányszor próbálok nem rá gondolni végül mindig ugyanott kötök ki, a lány holteste mellett.

Egy apró könny csordult ki a szememből. Nolan finoman arrébb tolt és mellém ült, karjait átvetette a vállamon és a mellkasára húzott. Enyhén abroncs illata volt, egy kis pézsmával fűszerezve, ez a keverék az orromba kúszott, édeskés vágyakozással töltve meg a szerveimet. Szusszantva burkolóztam az ölelésébe.

- Tudom milyen, egyszer én is láttam egy holttestet, az volt az első alkalom, hogy láttam valakit meghalni, máig magamon érzem üres tekintetét – duruzsolta a fülembe jellegzetes mély hangján. Forró lehelete miatt vigyázba vágták magukat az apró pelyhek az egész testemen. – Minden este rémálmom volt, ha jobban belegondolok még ma is szoktam rettenetes dolgokra ébredni, de egy idő után már könnyebb lesz.

Erősen összeszorítottam a szemeimet.

- Csak sajnálom Stacyt, olyan fiatal volt... és az istenibe is túl sok esély volt még előtte, de őt elragadta a halál!

Nolan lepillantott rám. Sötétszürke szemei titkokat húztak maguk mögött, sötét és veszedelmes dolgokat, mégsem rettentem vissza. Ujjaimat selymes bőrére simítottam, a levegőt reszketve fújta ki, ami emiatt összekeveredett az enyémmel, forrongott a bensőm.

Orrunk összeért, már-már túlságosan is közel voltunk egymáshoz, szemeimet lehunytam és valamiért egy meleg csókban reménykedtem ehelyett, viszont egy hideg huzatot kaptam. Szemeim kitágultak és arra a férfira néztem, kinek kezében egy alvó kislány csücsült. Ő tette tönkre a pillanatunkat. Talán jól is tette. Fogalmam sem volt arról, hogy mi ütött belénk. Meg akartam csókolni egy mondhatni idegen srácot? Kezdtem megrémülni saját magamtól. Nolan sóhajtva hátradőlt, de karját nem hámozta le rólam, gondolom ő hozzá volt szokva, hogy idegen csajokat csókolgasson. Hirtelen lett úrrá rajtam a harag és a féltékenység furcsa egyvelege. Kimásztam az öleléséből és makacsul felkaptam magamra a kabátomat. Ki mondta meg nekem, hogy Nolan nem csak kihasználni akar? Egy fiúnak mi más célja is lehetne a megfektetésen kívül? Gondolom még egy aranyos történetet kitalált a sikere érdekében.

Elcsodálkoztam a naivságomon, engedtem, hogy egy ilyen gazdag ficsúr teljesen behálózza az agyamat? Anyáméknak igaza volt, bár a szülőknek mikor nincs? Nolan felnézett, kérdő tekintete az egyik szememről a másikra ugrált, ledobott egy marék pénzt az asztalra és a pincér felé sem nézve kiszaladt utánam, még időben kapott a csuklóm után.