Bíborfény | ✓

|| 40. Fejezet ||

A fiú

...................................

Norton kocsija tündökölt a napfényben, ezüstösre csiszolt vázán a sugarak egymást kergetőzve próbáltak megvakítani bennünket.

Norton elszívott egy szálat, majd Dariára mosolyogva egy apró csókot nyomott annak az arcára. Fogalmam sem volt, hogy mi volt köztük, de a Daria arca csak úgy ragyogott, mosolyogva fűzte össze az ujjaikat Abbyvel. Viktor mellém verődött és megpaskolta a vállamat, nem bírtam megszólalni. Annak ellenére, hogy pontosan láttam, hogy Abby erősködött, attól még megcsókolták egymást.

- Nolan – súgta oda halkan, félszemmel felnéztem rá. – Figyelj mondtam, hogy sajnálom.

- Nem haragszom.

- Ezt higgyem is el? – röhögött fel fáradtan, majd az autóra nézett. Végigsimított rövidre nyírt frizuráján. – Komolyan úgy nézel ki mint egy durcás óvodás, bocsánatot kértem. Mit akarsz, mit tegyek még? Boruljak térdre és nyaljam le a cipődről a koszt? Nem akartam megcsókolni a barátnődet...

- Táncolni hívtad – morrantam fel és még mindig az autó sötétített üvegét bámultam.

- Mert a barátom?

- Egy baráttal nem így táncolsz. – Legszívesebben fejbe vertem volna.

- Nolan – sziszegte türelmetlenül. -, nem fogok könyörögni azért, hogy bocsáss meg azért, amit meg sem tettem! De nem akarok elbaszni egy barátságot.

Ennyivel ott hagyott az utcán és bepattant Abby mellé. Már megint azt láttam, hogy a lány arca kivirul és mosolyogva rázta meg a fejét. A vak is látta a vonzalmat, ami köztük pattogott. Ha én nem lettem volna, akkor már az első randevújuk után összejöttek volna? Mosolyogva fognák egymás kezét, és lopott csókokat váltanának?

Csupán a gondolattól kirázott a hideg, képtelen voltam elereszteni a lányt, de ugyanúgy rátekinteni is veszedelmes volt. És mi van akkor, ha megismétli? Ha akkor már nem lesz részeg és csupán a saját akaratából csókolja meg az oroszt? Akkor is csak álljak, és mosolyogva adjak áldást a kapcsolatukra? Mi lenne ha most szakítanék vele? Jót vagy rosszat teszek? Van egyáltalán jó és rossz döntés?

Lenéztem a földre és újból megkívántam egy szál cigit, de elnézve őket, ahogy mind arra várnak, hogy én is bepattanjak, nem volt szívem tovább várakozni. Megigazítottam az ingemet és egy sóhaj mellett beültem Viktor mellé, de tekintetem az üvegen túli környezetre szegeztem.

Az autó nem sokára feldorombolt és már el is indultunk Vancouver felé. Az út nem tartott sokkal több ideig, mintha simán csak Portlandbe utaztunk volna. A hatalmas hegyek fehérsipkái, és a tömött utcák látképe még inkább rádöbbentett arra, hogy milyen rég jártam már a szülővárosomba.

Észrevettem, hogy Abby egész úton a telefonját bámulja, majd lassan kifújta a levegőt és lehunyta a szemeit. Várt egy hívásra, és látva megtört arcát, hirtelen segíteni akartam neki. De nem én voltam az egyetlen, aki kiszúrta. Daria rákérdezett, de lány nem szolgált értelmes válasszal. Elnéztem róla és lehunytam a szemem.

Vancouver, Portland tökéletes mása volt, csak éppen a folyó másik oldalán helyezkedett el. A hegyek ugyanúgy körülvették a települést és egy gyönyörű oregoni város tárult elénk.

Kiskoromba sokszor lógtam itt, valamiért menőnek gondoltam azt, hogy egy másik városban vagyunk a barátainkkal. Előnyben részesítettem az itteni szórakozóhelyeket, szerettem elbolyongani a széles utcákon. Maradhattunk volna Portlandben is, de Norton folyton elráncigált és végül jobban ismertem ezt a várost, mint a szülőhelyemet.