Ha pár évvel ezelőtt megkerdezték volna Harry-től, hogy hol van az a hely, ahol igazán boldognak érzi magát, nem tudott volna konkrét választ adni. Soha nem volt az életében egy hely, amely az otthont jelentette volna neki. Az apja munkája miatt sokat utaztak egyik városból a másikba. Megtanult nem ragaszkodni a dolgokhoz, és gyorsan összepakolni mindent, hogy aztán másnap felszálljon az apja egyik repülőgépére maga mögött hagyva a sok elkezdett, de soha be nem fejezett dolgot. Harry, fiatalkora ellenére szinte már az egész világot bejárta. Sokat utazott, de annál többet tanult. Szeretett új dolgokat kipróbálni, kísérletezni. Szerette a zenét, a sportot, sőt még jógázni is szeretett, amellett, hogy rendszeresen sportolt is. De, mégis az építészet volt az, ami leginkább érdekelte. Ez volt az egyik ok, amiért annyira ragaszkodott London-hoz. Itt járt egyetemre, és itt volt a két legjobb barátja, akiket egy utazása során sem felejtett. Niall, és Zayn jóban-rosszban mellette voltak. Nélkülük soha nem érezte teljesnek az életét, amikor pedig édesapja két évvel ezelőtt elhunyt, a két fiú mentőövként szolgált neki. Visszahúzták, amikor a gödör legalján volt, amikor az öngyilkosság tűnt a legegyszerűbb megoldásnak. Soha nem hitte, hogy az élete egyszer értelmet is nyerhet. Hogy az apja halála után, végre megismerheti a boldogság fogalmát is. Hogy van kiút a sötétségből, van még remény a világban, ő pedig egyszer még boldog is lehet. Aztán megismerte őt. Az ő kékszemű, törött szárnyú, aprócska angyalkáját, aki egyetlen mosolyával újra elhozta a Napot az életébe.
Louis hangosan nevetése olyan volt Harry számára, mint a legcsodálatosabb dallam. Egy dallam, amit újra, és újra meghallgat az ember anélkül, hogy megunná. Mint a drog, Harry pedig a függő, aki többet, minél többet szeretett volna kapni a fiú mosolyából. Egyszerűen nem tudta abbahagyni a vigyorgást. Boldognak érezte magát, Louis mosolya, nevetése boldoggá tette őt. A szíve túlcsordult szeretettel, ahogy hatalmas tenyerével megérintette a kékszemű kerek pocakját, kisfia pedig azonnal reagált is a mozdulatra. Már több, mint fél órája játszotta ezt, de nem tudta megunni az arcát, a száját, valamint a tenyerét erő rúgásokat. Élvezte, hogy a fia táncot lejt a pocakban, mintha élvezné azt a sok csókot, amit az édesapjától kaphat.
-Harry!
-Hmm?-kérdezett vissza az idősebbik, miközben arcát Louis pocakjába fúrta. Egy másodperce sem nézett fel, de tudta, hogy a kékszemű fél óra elteltével is mosolyogva figyeli őt, holott a tudtára hozta már, hogy mennyire csiklandozza a bőrét Harry borostája.
-Nem unod még?-túrt bele a göndör fürtök közé. Harry jólesően morogva hunyta le a szemét, újabb puszit nyomva oda, ahol másodpercekkel ezelőtt mozgolódást észlelt.
-Ezt meg lehet unni?-vonta fel a szemöldökét vigyorogva, aztán lehajolva átölelte Louis hasát.-Itt akarok maradni egész éjjel!-hangja tompán hallatszott, de Louis tökéletesen értve mindent sóhajtott fel, majd fáradtan elmosolyodott. Telefonjáért nyúlva oldotta fel a képernyőt, hogy aztán hunyorogva leolvashassa az időt.
-Fél kettő múlt-motyogta halkan, visszatéve a készüléket az éjjeli szekrényre.
-És?-vonta fel szemöldökét az idősebbik.
-Aludnunk kéne-Louis mozgolódására, Harry ciccegve húzódott el a fiútól. A kék szemű kuncogva húzta magára a takarót, és oldalára fordulva már készen is állt az alvásra. Harry, ajkait lebiggyesztve pillantott felé, párnáját párszor megpaskolva, mielőtt ráfektette volna a fejét. Az éjjeli szekrényen lévő lámpát lekapcsolva, Harry is az oldalára fordult. Automatikusan elmosolyodott, ahogy megpillantotta szerelme csodálatos arcát a félhomályban, köszönhetően az ablakon át beszűrődő holdfénynek. Louis szemei csodálatosan csillogtak fáradt arcában. Halvány mosolyától, Harry tüdejében akadt a levegő, és ahogy megpillantotta a fiú ajkait, ágyába hirtelen ködfelhő költözött.
-Ugye nem azon gondolkozol, hogy tovább csiklandozod a pocakom?-hangzott el a halk kérdés a fiatalabbik szájából.-Bepörgetted a bébit, még most is rúgdossa az oldalamat.
Harry közelebb húzodva Louis-hoz, átölelte az oldalát. Hallotta, ahogy Louis torkában hirtelen elakad a levegő, kezei alatt pedig megremegett a teste. Talán ennyire megijedt volna tőle? Erősen érhetett hozzá? Vagy egyszerűen nem akarja, hogy Harry hozzá érjen?
-E..elnézést-motyogta, elengedve Louis oldalát. Kezét visszahúzta a feje mellé, és kissé hátrébb araszolt az ágyban. -Nem szerettelek volna megijeszteni, ez nagyon udvariatlan volt. Meg kellett volna kérdezném, hogy sza..szabad-e. Sajnálom!
A göndör hajú idegesen nyelte le a torkában lévő gombócot, érezve a bűntudat ismerős érzését szétterjedni a mellkasában. Nem szabadott elfelejtenie, hogy Louis olyan akár egy törékeny kis pillangó, neki pedig nem szabad csak úgy játszadoznia vele, hiszen bármikor eltörheti az aprócska szárnyait. Legnagyobb félelmei közé tartozott, hogy bántja őt, hogy elüldözi maga mellől, ha egyszer megpillantja azt az embert, akivé válni szokott, ha ideges lesz. Az elmúlt időszakban azon volt, hogy kiverje a fejéből ezt a gondolatot, de ezzel csak azt érte el, hogy eltaszította magától Louis-t, csupán azért, mert félt. Ha a gyógyszereit nem vette be, nem bízott igazán magában, nem hitte el, hogy képes a pirulák nélkül Louis közelében lenni. De, úgy tűnt, Louis a múltkori eset után sem ijedt meg tőle, és ahelyett, hogy elfutott volna, inkább vele maradt, vállalva a kockázatot.
A kékszemű homlokát ráncolva nézett rá. Sokszor Harry úgy gondolta, hogy azok a kék szemek belelátnak a lelkébe, olvasnak a gondolatai között, értesítse a tulajdonosát Harry minden érzéséről. Csak, azt a göndör nem tudta, hogy Louis titkon imádta őt nézni, és sokszor azt kívánta bárcsak tudna Harry érzései között olvasni.
-Nem ijesztettél meg-hazudta a fiatalabbik, tétován a göndör felé nyúlva, hogy apró, izzadt ujjaival végig simithasson az arcán. Harry lehunyta a szemeit. -Csak..csak hirtelen jött..
-Ne haragudj-morogta, anélkül, hogy kinyitotta volna a szemeit, mert akkor lehet Louis többé nem érintette volna.
-Miért kérsz tőlem mindig engedélyt?-kérdezte halkan a fiú.
Harry összeszorította az ajkait mielőtt válaszolt volna. Érezte magán Louis kíváncsi tekintetét, hallotta, ahogyan közelebb araszol hozzá, térdei a combjába fúrodtak, és szinte égették a bőrét. Már-már fájdalmasan hozzá szeretett volna nyúlni. Mintha az összes porcikája Louis testéért kiáltott volna. A tenyerei izzadtak, a gondolatai csak úgy száguldoztak. A helyzeten pedig az sem segített, hogy Louis csupán egy szál pólóban, és boxerben feküdt mellette, olyan csodálatosan akár egy földre szállt angyal.
-Mert így a helyes-felelte kurtán. Szemeit kinyitva Louis-ra bámult. Ujjai még mindig az arcát simogatták, arcán komoly tekintet ült. -Tényleg nagyon sajnálom Louis.
-Szeretném, ha..ha átölelnél. Úgy, ahogy az előbb tetted, de most kérlek-szorította meg Harry karját kicsi kezével.-ne engedj el! Így szeretnék egész éjszaka maradni, ahogy te is szerettél volna a pocakomat ölelve.
-Akkor ez azt jelenti hogy-kezdte, de Louis elnevetve magát megrázta a fejét, mire Harry is elvigyorodott.
-Nem, nem aludhatsz a hasamon, de akkor simogatod meg, akkor öleled meg amikor te szeretnéd. Hiszen a te kisfiad is.
Ahogy ezt a fiú kimondta, Harry úgy érezte magát, mintha a mennyekben lenne. Százszor, ezerszer akár több millió alkalommal is szerette volna ezt Louis szájából hallani, hiszen olyan hihetetlen volt az egész, de mégis olyan csodálatos. Egy kisfiú. Egy kicsike fiú, aki az övé, egy csodának lehet az édesapja. Elmondani sem tudta volna, hogy mennyire boldog volt abban a pillanatban. És, ahogy belegondolt, hogy nemsokára velük lehet az a csodálatos kisbaba, szemeibe könnyek szöktek, és csak remélni merte, hogy Louis nem látta őket végig csordulni az arcán.
-Fogalmad sincs, hogy mennyire boldoggá teszel, Louis-csuklott el a hangja. Keze remegett, ahogyan tenyerébe vette a fiú puha arcát, és közelebb csúszott hozzá.-Te vagy az, akivel eltudom képzelni az egész életemet.
-Ez..ez azt jelenti, hogy...szeretnél velem lenni?-kérdezte halkan a fiú. Ahelyett, hogy Harry válaszolt volna, átölelte az oldalát, és mélyen a szemébe nézve elmosolyodott.
-Megcsókolhatlak?
Louis arcán egyszerre suhant át a hihetetlenkedés, és a meglepettség. Szemeit fel-alá járatta Harry ajkai, és zöld íríszei között, mire aprót bólintott engedélyt adva a férfinek.
Akárhányszor Harry megcsókolta Louis-t, mindig ugyanazt érezte. Forróságot, szikrákat, és megkönnyebbülést. Mintha a szomjazó napok után újra friss vízhez jut, mint amikor egy nagyot szippant a reggeli friss levegőből. A két dolog nem is volt olyan távol egymástól, hiszen Harry-nek Louis volt a friss, nélkülözhetetlen levegő, ami nélkül nem tudott volna egy percnél sem tovább élni. A fiatalabbik ajkai forrók, és puhák voltak. Aprócska ujjait Harry meztelen mellkasán pihentette, míg ő tenyerét Louis arcán. Nem tudta elképzelni, hogy hogyan élhetett az elmúlt hetekben úgy, hogy nem csókolta a fiút. Nem érintette, úgy, ahogy azt az ő szerelme megérdelmi. Egy országos baromnak érezte magát, amiért elmúlasztott napokat anélkül, hogy kifejezte volna a fiú iránti mérhetetlen szerelmét. Hiszen Harry életében először menthetetlenül szerelmes lett, és ha akarta volna sem tudta volna letagadni , mert a tekintete mindent elárult, amikor Louis-ra nézett. Az ő kicsike Louis-ára, akit az örökkévalóságon át szorított volna magához nem foglalkozva senkivel, és semmivel. Felőle az egész világ a darabjaira hullhatott, nem érdekelte, mert akik igazán számítottak ott voltak vele. A kisfia, és a szerelme. Legszívesebben soha nem vetett volna véget a csóknak, de mielőtt elmélyíthette volna, valaki közbe szólt.
-Nem szép dolog apát megzavarni-kuncogott az idősebbik, homlokát Louis homlokának döntve. A kékszemű pihegve hunyta le a szemeit, hagyva, hogy Harry apró puszikat sújtsa a homlokát.
-Felébresztetted-biggyesztette le az ajkait, tenyerét kerek pocakjára simítva. És valóban, a baba vidáman rúgdosta a hasát, elérve, hogy Louis teljesen kikeveredjen a csók okozta kábulatból. A fiú őszintén mosolygott, Harry-nek pedig csak ez számított, és az sem érdekelte, hogy pár perccel később le kellett kísérnie őt a konyhába, egy hatalmas adag jégkrémért, hajnali két órakor.
***
Rettenthetetlen- Ez volt a legelső szó, ami eszébe jutott Louis-nak. Fejben kicsit össze kellett kapni magát, hogy normálisan viselkedjen, ne pedig úgy, mint egy tizenéves lány, aki a kedvenc énekesét meglátva azonnal összepisilja magát. Nos, itt szó sem volt énekesről, filmsztárról, sőt semmiféle celebről, csupán Harry Styles-ról, az Egyesült Királyság egyik legbefolyásosabb üzletemberéről. Ha a négy fal között lettek volna ketten, nem pedig ötvenen, akkor Louis biztosan tátott szájjal bámulta volna az előtte magasodó férfit. Ahogy Harry belépett a tágyalóba, a fekete zakójában, és tökéletesen beálított göndör fürtökkel, a helyiségben lévő, összes alak egy emberként állt fel, hogy együtt üdvözölhessék a feléjük biccentő főnököt. Még a levegő is megfagyott a tárgyalóban, amint becsukta maga mögött az ajtót. Louis szinte hallotta, ahogy az üzletkötök, építés vezetők, titkárok hangosan nyelnek, és szaporábban veszik a levegőt. Mintha egy kivégzésre készültek volna. Nem hiába, hiszen Harry Styles olyan tekintéllyel rendelkezett, mint még soha senki más. Louis azonnal rájött, hogy itt nincs olyan, hogy Harry, aki egy hétköznapi ember. Itt csak Harry Styles van a Styles INC. vezérigazgazója, mindenki más csak közönséges földi halandó.
-Lane, a pendrive-ot átadtam. Nyomatékosan megkérlek, hogy jövő szerdára mindent nézz át rajta, mi tetszik, és mi nem-a göndör a hosszú tágyaló asztal előtt állt, miközben érzelemmentes arccal fordult egy világos szőke hajú fiú felé. Louis, összehúzott szemmel meredt a Lane-nek nevezett alak felé, aki szerinte túlságosan is buzgó volt. Itta a főnöke szavait, és folyamatosan jegyzetelt, arcán pedig olyan kifejezés ült, amelyen nem igazán tetszett neki. -Mivel jelenleg nincsen, aki intézze ezeket az apróságokat, szabad kezet kapsz tőlem. E-mailben szeretném látni a kész terveket, és csak azután küldheted el őket a kiválasztott építésznek miután én rábólintottam!
-Köszönöm, Mr. Styles! Ígérem nem fog csalódni-vigyorodott el a fiú, büszkén körbe nézve, de nem igazán figyelt rá senki. Harry aprót biccentett felé, tekintetét körbe járatta a teremben, mintha keresne valakit. Louis csodálkozva figyelte, hogy az a rengeteg ember mind feszeng, és idegesen fészkelődve igyekeznek kikerülni Harry szigorú rideg tekintetét.
-Watts!-csattant fel, mire egy a sarokban ülő üzletkötő,-akit Louis aznap már nem egy meetingen látott-összerezzenve kapta fel a fejét.
-I..igen Mr. Styles?
-A számlák a befizetésről? Az aláírt engedélyek?-húzta fel szemöldökét. Harry, mellkasa előtt szorosan ölbe font karokkal állt meg az asztalfő előtt.
-Elküldtem még két héttel ezelőtt a digitális nyomtatványt Mr. Malik-nek, de ő azóta nem válaszolt. Ha gondolja é-
-Mr. Malik lassan két hete nem dolgozik nekem-szakította félbe a göndör.-Ha jót akar magának minél előbb felveszi Mr. Malik-kel a kapcsolatot, úgyanis nem szeretném, ha cégem hivatalos iratai illetéktelen kezekbe kerülnének. Továbbá, már múltkor volt alkalmam figyelmeztetni önt Mr. Watts-lépett pár lépést előre a férfi, majd két tenyerével megtámasztva magát az asztalon előre hajolt. Szemei szikrákat szórtak a kopaszodó alak felé, aki azonnal be is húzta a nyakát. -Még egy hiba.. még egy ici-pici hiba, és maga repülni fog az összes idióta partnerével együtt.
Mr. Watts szaporán pislogva nagyot nyelt, és egészen addig benttartotta a levegőt, míg Harry teljes testével el nem fordult.
-Maguk azért vannak itt, mert állítólag önök a legjobb embereim-sóhajtott fel.-Nos, akkor tegyenek is érte, hogy továbbra is nekem dolgozhassanak, úgyanis nem egy üzletkötőt ismerek, akik szívesen átvennék a maguk helyét. Nem engedhetünk meg magunknak még több hibát, mint az elmúlt hónapokban..Igen, Prescott? Ne! Ne csak nézzen, ha már félbeszakított, akkor szólaljon is már meg az Isten szerelmére!-üvöltötte el magát Harry, és a következő másfél óra is így telt el.
Louis csak akkor mert fel állni, amikor az utolsó ember is becsukta maga mögött az ajtót. Senki még egy szót sem mert szólni az udvarias viszlátokon kívül, de Louis nem is számított másra.
-Minden rendben?-érintette meg Harry derekát kedvesen, mire a zöld szemű hangosan sóhajtva túrt göndör fürtjei közé.
-Most legszívesebben legurítanék egy kibaszott porhár whisky-t-morogta, gondterhelten összecsipentve orrnyergét.-Ennyi idióta barmot egy rakáson, te Szent ég!
-Sajnálom-húzta el a száját a fiú szomorúan.
Harry fejét rázva dobta arébb a kezében tartott papírhalmot, és fáradtan elmosolyodott.
-Te nem tehetsz semmiről-puszilta meg a fiú halántékát, miközben félkézzel magához húzva átölelte.
-Csak olyan fáradt vagy..és ideges.
-Ezzel jár a munkám angyalom-nevetett fel erőtlenül a göndör.-Ha egy kicsit könnyebb lenne már jobban érezném magam. De, sajnos nem két embert kell irányítanom. Vagy száz dologra oda kell figyeljek, mert ha nem teszem, akkor az egyik idióta biztos el fog baszni valamit, a többi meg majd vakon követi! És, az építés részéről még szó sincs!
Harry idegesen tolta el magától a fiút, meglepve ezzel Louis-t, aki csak karját dörzsölve ácsorgott, míg Harry újra belevetette magát a szerződések, tervrajzok kupacába.
-Bassza meg!-csapott két kézzel az asztalra. A férfi fújtatva fordult meg, arca kemény volt, akár a márvány, de Louis abban a pillanatban is gyönyörűnek találta. Harry tekintete azonnal meglágyult, amint megpillantotta szerelmét. Nem is habozott, elé lépve két tenyere közé fogva a fiatalabbik arcát, óvatosan megcsókolta.
-Sajnálom, Napsugaram nem akartalak megijeszteni-döntötte saját homlokát az övének, mire Louis kedvesen elmosolyodva megvonta a vállát.-Egésznap itt vagy velem, biztosan már fáradt vagy, és éhes. Ne hívjak egy taxit? Nem mennél haza?
Igazság szerint Louis valóban fáradt volt már, és éhes, az idő pedig csak vészesen haladt az öt óra felé. Nem szerette volna Harry-t kiszakítani a munkából, így hát nem emlékeztette őt arra sem, hogy csak reggelinél ettek három szelet pirítost, az pedig már jó későn volt.
-Nem!-rázta a fejét, átölelve a férfi derekát, vigyázva nehogy megnyomja a pocakját. -Ne küldj haza, kérlek. Itt szeretnék veled maradni!
-Tudom, angyalom. De, még lesz egy utolsó megbeszélésem az alkalmazottjaimmal, és nem hiszem, hogy egy hamar végezni fogunk. Biztos, itt szeretnél maradni?
Harry boldogan ölelte át Louis-t, apró puszikat szórva szét a fiú arcán. Louis-nak tetszett, hogy Harry nem csak a négy fal között bánt vele jól. A göndör hajú félisten volt az első olyan férfi az életében, aki felvállalta őt. Ott is megcsókolta, ahol más is láthatta, és nem csak akkor, amikor egy eldugott helyre érkeztek. Kéz a kézben jártak, ölelkeztek, Louis ennél boldogabb nem is lehetett volna. Csak, amikor Harry nem volt a közelében, akkor jött elő a fejében lévő kis ördög, hogy tele rakja Louis felét csúnya gondolatokkal. A kis alak, aki eltudta hitetni vele, nem sokat ér, és meggyőzte arról, hogy Harry tényleg nem szereti őt.
-Louis?
-Hmm?
-Minden rendben?-kérdezte gyanakvóan a férfi.
-I..igen-erőltetett magára egy mosolyt.-Minden rendben.
Harry még néhány másodpercig némán fürkészte az arcát, Louis automatikusan lesütötte a szemeit, és csak akkor nézett fel, amikor Harry megállva előtte az ujjaikat összefűzve, ismét megcsókolta.
-El kell mennem az irodámba, kelleni fog a laptopom, valamint néhány fontos hívást el kell intézzek-fáradtan sóhajtva engedte el Louis-t.-Addig feltalálnád magad? Ígérem, nem tart sokáig! Húsz perc múlva itt találkozunk.
Egy utolsó csókot nyomva Louis szájára elsietett, magára hagyva a fiút. A kékszemű pár percig unottan téblábolt a tárgyalóteremben, míg eldöntötte, hogy sürgösen keresni fog valami ételt Harry távolléte alatt. Negyed órával később egy forrócsokival, és papírzacskóval tért vissza a közeli kávézóból. Az egyik papírzacskót a pultja mögött üldögélt Dorothea elé csúsztatta.
-Csokis?-ráncolta a szemöldökét az asszony, fél szemmel meglesve a zacskó tartalmát.
-Áfonyás.
-Egy angyal vagy Louis!-hálálkodott Dotts, majd óvatosan kicsomagolta a muffint. - Hogy bírod még?
Louis vállat vont.
-Mondanám, hogy nagyon fitt vagyok, de akkor hazudnék-húzta el a száját.-A derekam, és a térdeim rettenetesen fájnak. Érzem már, hogy plusz súlyt cipelek magammal, ami néha kellemetlen, de úgy nem panaszkodom. Szerencsére minden a legnagyobb rendben van!
-Csak pár hónap van vissza kedvesem-nyúlt át az asztalon Dott, hogy kedvesen megszoríthassa Louis vékony ujjait.-Kitartást!
Louis úgy döntött, hogy megvárja a nőt, akinek szintén jelenése volt a tágyalóban, és mint kiderült az összes dolgozónak. Kíváncsi volt, hogy Harry miért hívott össze mindenkit, de addig élvezte Dotts társaságát. Az idős hölgynek rettentő jó humora volt, és imádott pletykálkodni. Mindenkiről tudott mondani egy-két olyan dolgot, amivel megtudta lepni Louis-t. Ő maga sosem volt az a pletykálkodós fajta, a kétszínűséget ki nem állhatta, viszont imádta Dorothea előadás módját.
-Szerintem mehetünk-nézett fel a fali órára Dotts, pontosan akkor, amikor Harry kilépett az irodájából a mobiljából fel sem nézve.-Egy pillanat kedvesem, hozom a táskám!
A kékszemű mosolyogva bólintott, és a műanyag poharát felemelve a pultról úgy döntött, hogy Harry elé megy. Már éppen fordult volna meg, amikor egy erős mellkasnak csapódott. A pohara tartalma az illető fehér ingjén kötött ki, aki erősen Louis után kapott,-nem foglalkozva a kezében tartott papírokkal,- mielőtt a kemény cementlapon végezhette volna...
Két etetés, és két altalás között sikerült megnéznem az Elvis című filmet, amin persze sírtam, mert miért is ne? Azóta pedig az Unchained Melody jár a fejemben. Ti láttátok már? Ha nem akkor ajánlooom. 💗