Az első találkozás a párod családjával mindig kínos, a családi karácsonyok általában kellemetlenek, de ha a kettőt kombinálod az felér egy középkori kínzással. Nem ált szándékomban így kibaszni Jiminnel, de a kedves rokonság annyit szívta a vérem vele, hogy igazából nincs is senkim, hogy kénytelen voltam megígérni, hogy idén ott karácsonyozunk. Finoman fogalmazva Jimin picit kiakadt azon, hogy bedobtam a kopaszok közé hajas babának... De hát pár évvel ezelőtt azon a szép novemberi napon ő kérdezte meg, hogy leszek-e a párja. Hát viselje hősiesen a következményeket! A pereputtyom nem elég, hogy európai, de még magyarok is vagyunk, abból az igazi vérszívó, szívatós, piszkálódós fajtából.
-Y/N én erre nem állok készen - nézett rám falfehéren a párom mikor már a bőröndöket pakoltuk be a kocsiba. Na jó, lehet egy kicsit túlságosan felkészítettem a családomra... De hát jobb félni mint megijedni, nem igaz?
-Minden rendben lesz baby - öleltem át vigasztalólag a derekát és magamhoz húztam egy rövid csókra. - A családom imádni fog téged!
-Szívatni... - sóhajtott fásultan mire vigyorogva még egy puszit adtam a szájára.
-Azt is! De tényleg szeretni fognak, hidd el. Ismerlek téged, ismerem őket ezért holt biztos vagyok benne, hogy nagyon jó karácsonyunk lesz.
-Ha te mondod - erőltetett mosolyt az arcára, de a szemében láttam, hogy tényleg aggódik.
-Minden rendben lesz, ha hoztál magaddal savlekötőt, gyomorvédőt - böktem oldalba játékosan mire büszkén kihúzta magát.
-Az én gyomrom erősebb mint az acél.
-Aha - mértem végig ördögi vigyorral az arcomon. - Akkor is ha jó magyar házi pálinka az ellenfél? Ne feledd ha megérkezünk iszunk, ebéd előtt iszunk, hogy legyen étvágy, ebéd után iszunk, hogy jó legyen az emésztés! Elalvás előtt iszunk, hogy jól aludjunk, továbbá ha köhögünk, tüsszögünk akkor is iszunk a fertőtlenítés miatt - vázoltam a szitut amit Jimin hangos nevetéssel fogadott.
-Jaj jagi, olyan vicces vagy! - ölelt át szorosan.
-Pedig nem vicceltem - vontam meg a vállam és ellépve az idoltól beültem az anyósülésre.
Szerencsére a szüleim nem laktak annyira messze, alig két óra volt az út kocsival. Egy csendes kis városban éltek, egy gyönyörű szép kertes házban. Én is ott töltöttem a tinikorom, alig múltam 12 amikor apukám váratlanul egy visszautasíthatatlan állás ajánlatot kapott az országban és ide költöztünk. Emlékszem mennyire féltem, mennyire izgultam és éjt nappallá téve koreaiul tanult az egész család. Jött velünk a bátyám, a nővérem, a szüleim és az apai nagymamám. Az elmúlt tíz évben mindössze háromszor voltunk otthon és bár olyankor mindig rám tört a honvágy, mindent egybevetve sokkal jobban szerettem Dél-Koreában élni.
Jimint egy klisés véletlen során ismertem meg... Az egyik fan találkozón elhagytam az irataimat és szerencsémre pont az idol találta meg. Nem kicsit döbbentem le amikor személyesen hozta el a munkahelyemre zárás után, de életem legcsodásabb napja volt. Azt az estét sok átbeszélgetett hét követte majd jöttek a titkos randik és végül itt lyukadtunk ki. A kapcsolatunk megélt már rengeteg vitát, veszekedést, drámát, de talán épp ezek miatt lett ennyire erős. Kevesen hittek bennünk, azt hitték majd belefáradunk és feladjuk, de nem lett igazuk. Feltétel nélkül bíztunk a másikban és bár nem hangoztattuk lépten-nyomon, de imádtuk egymást és mindketten a másik mellett képzeltük el a jövőnket.
Az úton nem sokat beszélgettünk, Jimin a vezetésre koncentrál mialatt én fülhallgatóval a fülemben megpróbáltam relaxálni. Magam sem tudom miért, de borzalmasan aludtam az éjszaka és alig vártam, hogy végre megérkezzünk és birtokba vegyem a szobámat. Reméltem, hogy a családom mindent úgy hagytak, ahogy volt és megvan még a hatalmas, kényelmes franciaágyam. Semmi másra nem tudtam gondolni a pihe-puha matracon kívül...
-Nyuszi, kelj fel - simított végig az arcomon Jimin. - Megérkeztünk - suttogta majd egy szemérmes puszit nyomott az ajkaimra.
-Ahh, na végre... - nyöszörögtem álmatagon és egy hatalmasat nyújtóztam. - Készen állsz belépni az oroszlán barlangjába? - cukkoltam vigyorogva az idolt miután kimásztam a kocsiból.
Jimin már épp szóra nyitotta volna a száját amikor egy fülsértő sikítás törte meg a békés kis utca csendjét. Oda sem kellett néznem, a hangból már tudtam, hogy anyám közeleg...
-HÁT VÉGRE ITT VAGYTOOOOOK - kiabálta fejhangon a női felmenőm és mielőtt közbeléphettem volna jó erősen megszorongatta az én halálra rémült párom.
-Anya engedd el - szóltam rá magyarul mire az asszony csípőre vágta a kezét és villámokat szóró mérges tekintettel nézett rám.
-Így kell üdvözölni anyádat?! Nehogy már ne ölelhessem meg a vejem - húzta fel sértődötten az orrát. Szegény Jimin semmit sem értve bámult minket, én pedig nem tudtam eldönteni, hogy kínomban sírjak vagy nevessek.
-Anya ő nem a vejed - csaptam homlokon magam. - És még mindig Dél-Koreában vagyunk AHOL EZ NEM SZOKÁS - adtam nyomatékot a szavaimnak.
-Persze persze - legyintett és semmit sem törődve a mondandómnak szorosan magához ölelt. Boldogan mosolyogva viszonoztam a tettét, olyan jó volt végre otthon lenni. - Na gyertek, mindenki rátok várt és már majd éhen halunk - terelgetett minket be a házba majd mialatt az előszobába levettük a cipőt, nagy kabátot Jimin óvatosan közel hajolt hozzám.
-Minden rendben jagi? - kérdezte aggodalmaskodva.
-Persze, miért ne lenne? - pislogtam rá nagy szemekkel.
-Nem vesztél össze anyukáddal?
Nem sok kellett, hogy szegény páromat arcon röhögjem, innen is látszott, hogy mennyivel másabbak a magyarok mint a koreaiak.
-Dehogy - simogattam meg a hátát mosolyogva. - Majd megszokod a magyar habitust...
-Nagyon furák vagytok - nézett rám tányér méretű szemekkel majd abban a pillanatban egy hatalmas tenyér csattant szegény idol hátán.
-Sziasztok gyerekek. Jól utaztatok? - mosolygott ránk az édesapám, de alig bírtam megszólalni a visszatartott nevetéstől. Jimin konkrétan eltorzult arccal próbált meg levegőhöz jutni. Hát igen, nem volt hozzá szokva a díjbirkózó alkatú apukám hátba veregetéséhez...
-Jimin szeretném neked bemutatni az apukámat - mutattam mosolyogva a hegyomlás termetű férfira és ekkor megtörtént az itt létünk legcukibb jelenete...
Jimin reflex meghajolt, apa pedig kezet nyújtott neki és mikor realizálták, hogy mit csinált a másik akkor szerepet cseréltek. Jimin a kezét nyújtotta, apu pedig esetlenül hajbókolt az idol előtt. Hangos nevetésemre előkerült a rokonság többi tagja is és elszabadult a káosz. Nagymamám rögtön Jimin arcát csipkedte és sopánkodott, hogy milyen szép fiatalember, de nagyon vézna... A nővérem és a bátyám pedig egymás nyakát törve próbáltak kokit adni nekem, de végül egy hatalmas ölelésbe vontak.
-Szeretettel üdvözöllek a tébolyban - tátogtam Jiminnek akit még mindig a nagyim dajkált majd kicsit sem erőszakosan húzni kezdte az étkező felé, hogy "egyen már valamit ez a sovány fiú".
A bemutatkozás kicsit sem volt megszokott, csendes vagy éppen formális... Egy szóval pont úgy sikerült, ahogy azt a családomtól vártam. Hangosak, őrültek, idegesítőek, de legalább az enyémek. Mikor már az asztal körül ültünk mindannyian szeretettel néztem végig rajtuk és hangosan nevetni kezdtem Jimin arcán mikor édesapám előkapta a nagy üveg pálinkát.
-Én szóltam - súgtam a mellettem ülő fiú fülébe.
-Hogy kell ezt inni? Már a szaga sem ígér sok jót... - szagolt bele fintorogva a pohárba.
-Nagy levegő, bent tart, pálinka lehúz és HÚÚÚ - tanítottam lelkesen és talán egy kicsit túl jól sikerült az okítás...
Bár nagyon álmos voltam, de olyan jól szórakoztunk a családommal, hogy minden fáradtságom elmúlt és csak élveztem a velük töltött időt. Megtanítottuk Jimint mindenféle magyar kártya játékra, népdalra és a sokadik pálinka után nyelvtörőkkel próbálkoztunk. Idejét sem tudom annak, hogy mikor nevettem legutóbb annyit, de mikor már aludni indultunk rendesen fájt a hasam a sok vihogástól.
-Mi szerintem lepihenünk - álltam fel a kanapéról majd talpra segítettem az "enyhén" spiccesen kacarászó páromat is.
-Megtalálod még a szobádat, ugye? - kérdezte piszkálódva édesanyám. Igen, ez egy burkolt célzás volt arra, hogy milyen rég jártam otthon...
-Persze - forgattam meg a szemeimet. - Minden úgy van, ahogy hagytam? - kérdeztem félve a választól
-Igen, én nem nyúltam semmihez.
Anyánk válasza hallatán a nővérem és a bátyám cinkosan összevigyorogtak, ebből már tudhattam volna, hogy sok jóra számíthatok... De arra ami a szobámban várt nem voltam felkészülve.
-MI A JÓ ISTEN?! - kiáltottam fel mikor megláttam az élet nagyságú Jimin karton bábút az ágyamban feküdni, gondosan betakargatva. A falamon mindenhol a szerelmem képei voltak, olyan szövegekkel ellátva, hogy "vegyél feleségül Park Jimin" meg "életem szerelme"... Jimin a hasát fogva nevetett, de már annyira, hogy potyogni kezdtek a könnyei.
-Tudod jagi, imádom a családod, tényleg nagyon jó fejek - ölelt magához kacagva mire én csak röhögve belöktem az ágyba a karton mása mellé.
-Ó, csak fogd be...
Fake_Saintly28 nagyon remélem, hogy tetszik drága! 💕 Minden írásomba beleadom szívem-lelkem, de ezzel most nagyon igyekeztem... A tavalyi eset után főleg. :'))) Rendes rémálmaim voltak, hogy nem tudom majd befejezni/megírni, mármint tényleg szó szerint ezzel álmodtam. Igen egy kicsit para gép vagyok és a szívemre veszek mindent... xD