013 (18+) /JiKook

[7]

-Felkelni!

Utálom ezt a hangot. Meg azt is akihez tartozik. Rögtön a parancs után a lámpa erős fénye bántotta még csukott szemeimet.

-Aki enni akar két perc múlva itt álljon az ajtóban!

Ajtócsapódás. Elment végre. Nagy sóhajjal ültem fel, muszáj ennem valamit. Egy darabig nem lehet, inkább kihasználom. Nem mintha az a két szelet száraz kenyér meg a kis párizsi annyi erőt adna, de az is valami.

-Izgulsz? - hallottam barátom kómás hangját.

-Kicsit. - hazudtam.

Iszonyatosan féltem, de nem múlik rajtam semmi, így nem hisztizek.

-Inkább együnk...

~Jungkook~

Ma lehetett volna időm kicsit lazítani, de gondoltam inkább bemegyek segíteni a pakolásban. Mégis jobban megbízok a saját munkámban, meg akkor jobban tudom majd mit merre fogok megtalálni.
Ez egyenlő azzal hogy ma sem leszek sokat itthon. Délután ugrok csak haza átöltözni, aztán jöhet az első program amire Dongmin helyett megyek.

Bevallom, ez az amire soha nem akartam elmenni. Egyszer éltem át egy ilyet, és a közelébe sem akartam menni többet. Dongmin pedig nem is kényszerített rá, mindig ő ment. Most viszont ennek ennyi, és nekem kell részt vennem ezeken is.
Bár, az igaz hogy gyakran hasznos egy-egy ilyen. Van hogy úgymond "arany kezeket" vehetünk, aztán könnyen be is lehet tanítani. Nem nagy cucc, amúgy sem az én feladatom lesz majd. Vagyis részben. Mivel én fogom ellenőrizni a haladást, ahogy majd a munkakört is én osztom ki, mint eddig mindig.

A lényeg hogy megint gyors zuhan, meg felöltöztem, és el is indultam.
Útközben vettem valami péksüteményt reggelinek, remélve hogy az elég lesz.

-Hát te? - guvadtak ki Namjoon szemei amint meglátott.

-Bejöttem pakolni. Jobb ha mindent tudok hova kerül. - támaszkodtam meg a falnál.

-Nem úgy volt hogy be sem dugod az orrod az este miatt?

-Meggondoltam magam. - rántottam vállat, majd ellökve magam a faltól az iroda felé indultam - Amúgy is, mennyire hosszú egy olyan? Két óra?

-Inkább négy! - kiáltott utánam ahogy becsuktam az iroda ajtaját.

Remek hírek. Pedig azt hittem majd hamar leléphetek.
Azonban ezektől a gondolatoktól teljesen elszakadtam, ahogy beléptem az irodába. Minden telis-tele volt a dobozokkal, amik papírokat rejtettek. Dossziék a tetejükön, írások az oldalukon, jelezve mi van bennük. A nagyobb kanapé már kikerült a faltól, a helyét pedig új szekrények vették át, hogy tudjam tárolni a sok cuccot. Direkt nagyobbat kértem mint kellene, hogy biztos minden elférjen. Bár pár év és bővítenem kell majd valahogy így is, azért elmegy egy ideig.

Sóhajtva láttam inkább neki, mert nem terveztem holnapig ezzel szarakodni.
Csakhogy nehezebb dolog volt ezeket szortírozni, mint gondoltam.
Mivel nem volt közöm a dobozoláshoz, a legelső dolog az volt, hogy át kellett néznem mindent. Nem lett volna szerencsés ha az iratok össze vissza lesznek elpakolva. Márpedig majdnem ez történt!

Valamelyik félkegyelmű mintha meg sem hallotta volna az utasítást, mindent pakolt ahogy a markát érte! A drog ügyes dobozban például nem egy bérgyilkosságot találtam, de a kihallgatásoknál is akadt pár cifrább dolog.
Csak a rendes csoportosításhoz kellett majdnem négy óra, mire nagyjából meg voltam vele elégedve, és minden a rendes dobozaiba került. Már sokkal rendezettebbnek tűnt az össze visszaság nélkül, de a vége még messze volt.