013 (18+) /JiKook

|16|

~Jungkook szemszögéből~

A ruhákat szórtam a bőröndbe mikor értesítésem jött. Gondoltam Namjoon írt hogy mikor küldi az infókat a melóról, de kurva nagyot tévedtem.
A szemöldököm rendesen összeszaladt az egyik ellenes maffia fejének számát nézve. Na de az üzenet. Na az kibaszta a biztosítékot.

"Add át a szőke patkányt, vagy mi vesszük vissza de akkor ne számíts semmi jóra"

Feltételezem hogy a "szőke patkány" Jimin akart lenni. De hogy minek kell nekik, az egy rejtély. Amit meg kell oldanom még mielőtt holnap elrepülök a világ másik végébe. Orrnyergemet dörzsölve indultam Jimin szobálya felé.

Gyorsan meg is fordultam vele és a szobámban találtuk magunkat. Nagyon nézelődött, pedig semmi extra. Majdnem olyan mint az övé. A bazi nagy gardróbot kivéve.

-Szívesen hagynálak nézelődni de most ültesd le a segged a kanapéra mert van valami amit kérdezni akarok.

Megszeppenve tette amit mondok, látszott rajta hogy totál nem tudja, de még tippje sincs hogy mit akarok tőle.
Gyorsan előkerestem egy képet a hapsiról, és azonnal az orra alá toltam.

-Ismered? - vontam fel szemöldökömet.

Ahogy sejtettem, hirtelen elfehéredve kapott levegő után.

-Szóval igen. Fasza. Még egy szar a nyakamba - ültem le hajamba túrva - Rendben - sóhajtottam - Akkor most mondd szépen el honnan ismered.

-Izé...-ficergett - Muszáj?

-Nem. Csak kötelező. Most - váltottam szigorúbb hangnemre.

Meg is hozta a hatását, tekintve hogy rendesen fél tőlem. Hozzáteszem feleslegesen. Egyelőre. A lényeg hogy azonnal beszélni kezdett.

-Hát... Nála voltam ezelőtt. De megszöktem.

-Esetleg hallottál dolgokat is?

-Pár üzleti meg ilyen izéket néha...de esküszöm véletlenül! - kapta rám ijedten tekintetét.

-Nyugodj meg nem eszlek meg érte. Sőt! Jól fog ez jönni nekem. De így már tudom miért akar annyira vissza szerezni...

-Mi? - remegett meg hangja.

-Pár perce küldött egy üzenetet amiben téged követel. De már értem miért. Nyilván nem akarja hogy ez meg az hozzám jusson el - húztam halvány mosolyra ajkaimat.

-N-ne! Kérlek Jungkook! - térdelt le elém, nem kicsit meglepve - Bármit megteszek! Komolyan! Bármit, csak ne adj vissza neki! - könyörgött kétségbeesetten.

-Jézusom állj már fel vagy valami - néztem rá döbbenten - Dehogy adlak oda neki...

-Tényleg? - csillantak fel szemei.

-Szoktam viccelni? - válaszoltam kérdéssel.

-Köszönöm! - ugrott nyakamba hirtelen.

Köpni nyelni nem tudtam ahogy ott ültem, és rámakaszkodva ölelt meg. Egyrészt soha nem gondoltam volna hogy fog. Másrészt engem még kb soha nem ölelt meg senki. Márhogy magától meg ilyesmi. Szóval egy ideig tanácstalanul ücsörögtem aztán esetlenül de megtapogattam a hátát. Márhogy nyugtatásképp vagy pótölelés. Tudja tököm.

-Szivesen... De már engedj el lassan.

-Igen! - tette meg azonnal - Bocsánat... Csak tényleg nem akarok visszamenni oda... Szóval nagyon megörültem és azért...

-Nem kell magyarázkodnod - álltam fel én is - Nem csináltál semmi rosszat. - kezdtem az ajtó felé terelni - Csak legközelebb figyelmeztess mielőtt rámugrassz mert nem szoktam hozzá.