013 (18+) /JiKook

|45|

Ahogy előre tudtam, az éjszaka vagy ezerszer felébredtem hogy kurva melegem van. Persze. Mivel nem csak a ruháim meg a takaró volt rajtam hanem egy Jimin névre hallgató átok. Jó, igazábol sokszor elviselhető. A legtöbbször. Néha még örülök is neki.
Mondjuk nem annak a részének hogy fenekestül felforgat. Soha senki nem várt haza egy-egy utazás vagy meló után. Senkit sem érdekelt nagyon hogy hazajövök meg miegymás. És ki a faszom gondolta volna hogy lesz majd valaki aki vár? Mert én rohadtul nem. De ahogy ez a tökfej futott felém, nagy meglepetésemre jól esett. Nem hittem hogy egyszer ilyen szentimentális leszek na de láss csodát!

-Felpislantottál,  vagy kialudtad magad?

Gondoltam hogy fent van,  mert egy nagy sóhajjal szokta jelezni vagy tudom is én...

-Attól függ...miért kérdezed?

-Mert kurvára elzsibbadt mindenem? - jeleztem finoman hogy éjszaka engem nézett ágynak.

-Nem győztél meg... - helyezkedett el kényelmesen továbbra is rajtam elterülve.

-Az Isten bassza meg!  Te mindig ilyen makacs voltál vagy átvetted valakitől?!

-Passz! Eddig nem lehettem makacs...ha élni akartam,  nem fért bele hogy visszaszóljak vagy makacs legyek,  vagy hogy valamin húzzam a számat.  Azt hiszem most jól esik hogy kimutathatok bármit.

Egy pillanatra elfelejtettem levegőt venni a tényt tekintve,  hogy szinte soha nem oszt meg ilyen dolgokat. Értető okokból. Én sem szoktam.
Hajára simítva átöleltem szabad kezemmel.

-Nagyon féltél?

-Nem is tudom. Az elején nagyon.  De basszam meg! Kisgyerek voltam - nevetett eröltetetten, én pedig hátát simogattam - Befolyásolható voltam. Bebeszélték hogy én arra vagyok jó hogy kielégítsek másokat,  de nem érek semmit, ezért úgy kell bánni velem mint egy állattal. Vagyis valami ilyesmi...soha nem jegyeztem meg szó szerint,  csak a lényeget vágtam le. A többi gyerek szeretetben meg egy szép szobában nőtt fel játékokkal, barátokkal meg rendes oktatással. Vagyis gondolom. Meg remélem. Mert én egy pincében nőttem fel az idő többségében ruha nélkül egy csőhöz kötve, minden percben készen állva arra hogy felvisznek az emeletre "szórakozni". Szóval azt hiszem a kérdésedre a válasz az,  hogy még a félelmet sem nagyon engedhettem meg.  Lehet hogy sokkal rövidebbet húztam volna ha látják rajtam a félelmet. Egy idő után már semmit nem éreztem az undoron kívül. Mármint magam felé.  Undorodtam magamtól és hogy egy darab szemét vagyok...

-Ugye tudod hogy ez nem igaz?

-Akkor annak tűnt. Vagy az is volt.  Őszintén... Nem nagyon tudtam mást gondolni mikor állatként sem bántak velem és gumibabának használtak kb 9 évig... Aztán jött egy gondolat,  hogy mi van ha élhetnék úgy ahogy ők.  Szabadon,  egy nagy hálóban,  meg minden... Ezért elszöktem. Nem volt könnyű. A végére azt hittem hogy meghalok.

-Nem kell elmondanod ha nem akarod.

-Nem is nagyon emlékszem rá.  Az a néhány nap nagyon egybe folyik. Nagy mázlim volt egy nyitott kapuval. Meg hogy csak súrolt egy golyó...

-Tessék?! - feszültem meg.

-Nem nagy cucc - rántott vállat,  majd kezét megemelve megmutatta a valóban alig látszódó sebhelyet - De akkor baromira fájt.
Utána jött a pofon,  hogy pénz nélkül semmire nem megyek.  Néhány nap után megint "befogtak"  mint egy istenverte kóbor kutyát. Megint egy meleg bárba kerültem, de jobb sorsom volt mint a pincében.  Kicsivel több kaját kaptunk,  volt egy matracom,  meg néhány göncöm ami már alig volt ruha.  Itt ismertem meg Jungwoot.