013 (18+) /JiKook

[3]

-Szóval fegyvergyártás... - ismételte.

A mélygarázsból kihajtva vettem az irányt kedvenc kínai helyem irányába, hogy együnk valamit még mielőtt ténylegesen dolgoznánk. Bár beülni már nincs idő, így elvitelre kérjük. Majd az irodában megesszük.

-Ja.

-És neked kell intézni...

-Aha. - kezdtem megunni a feldolgozási folyamatát.

-Szóval nekem. Értem.

-Nem, nekem! - pillantottam rá - Ezúttal mindent nekem kell intézni. Ez egy fontos ügy, és kiváló alkalom hogy bizonyítsak!

-Na nem mintha nem értenék egyet vagy ilyesmi. De nem bizonyítottál már?

-Nem elégszer. - ráztam fejemet.

-Maximalista vagy, de tényleg túllősz a célon - csóválta fejét.

Igen, igaza van. Maximalista vagyok, próbálom a legjobbat kihozni magamból. De ez főként azért van mert bizonyítani akarok. Be akarom bizonyítani hogy az irányítást remekül át tudom majd venni, minden probléma nélkül.

-Dehogy lövök!

-Szerintem pedig eléggé! Mennyi embert is nyírtál ki minden fajta segítség nélkül?

-Passz. Sokat - vettem félvállról a kérdést. Úgy tűnt ő pedig pont erre várt, mert tapsolt egyet.

-Pontosan! Sokat! És mennyit segítséggel?

-Nem szeretek párban dolgozni ilyenekben. - ingattam fejemet.

-Pontosan! De gondolj bele, mi lenne ha valaki segítene neked!

-Mire is akarsz ezzel kilyukadni?

-Kell neked egy társ. - közölte.

Kerek szemekkel néztem rá miközben a fékbe tapostam. Éles dudaszó hallatszott, majd egyre több csatlakozott mellé. Namjoon végtelenül higgadtnak tűnt, mintha semmi sem történt volna.

-Elkezdhetnél vezetni ha nem akarod hogy kihúzzanak a kocsiból.

Mivel kezdtem megsüketülni a zajtól amit keltettem, kelletlenül léptem ismét a gázpedálra. Kissé paprikás hangulatom volt Namjoon mondata miatt, reméltem hogy feladja és fel sem hozza többet. De mint mondtam, a mai nem az én napom.

-Komolyan mondtam. Jót tenne ha nem mindent egyedül kellene megoldanod ha oda jut az ügy.

-Itt vagy te. Nem?

-A jobb kezed vagyok, de nem megyek veled küldetésre Jungkook!

-Pont azért mert így vagyok jól! - fordultam le az utolsó kanyarnál.

Az igazat megvallva mindig neheztel rám hogy nem engedem küldetésre, de bevallom féltem. Amilyen béna a végén még elejtené a fegyvert aztán cseszheti mert lelövik a francba. A másik lehetőség hogy velem jön. De ott meg szinte biztos hogy valahogy hátráltatna. Vagy mivel még rá is figyelni kell én baszok el valamit és én is kinyiffanok. Szó sem lehet róla hogy engedjem magammal vagy óvja isten egyedül.

-De ha lenne...

-De nem lesz! - emeltem meg a hangomat - Egyedül dolgoztam mindig, és egyedül is fogok! Nem kell nekem hogy elbasszák a munkámat vagy hogy lehúzzanak! Nem kell nekem társ és a vita lezárva! A fegyvereket is egyedül intézem, és mivel ez az egyetlen dolgom egy ideig akár szabira is mehetsz...

-Most elküldesz? - döbbent le teljesen.

-Mi van? Nem! Mondom AKÁR - hangsúlyoztam ki érthetően.