Evészavarral élni.
123+250+250 Ez már rengeteg.
Sok. Kevesebb kell.
Felkelek, és nem csak a fejem üres. Üres a hasam, a mellkasam, a torkom. Mindenhol egy hatalmas űr, amit nem tudok betömni. Vagy várjunk, mégis?
Talán azért is gondoltam, hogy beszélek az evészavaromról, mert ez a mentális betegségem él bennem a legfrissebben. Nagyon frissen, néha túlságosan is. De tudjátok miért választottam ezt FŐKÉNT? Minél jobban azt érzem, hogy egy témáról nem akarok beszélni, annál jobban érzem a szükségét annak, hogy beszéljek róla. Érthető? Ez a hatalmas ellentmondás. Ez az egy szó jellemzi tökéletesen az étkezési zavaromat.
Ellentmondás.
Ellentmondok.
De minek?
Az elveimnek? A hatalmas body positivity mentalitásomnak, ami hol az egekben, hol nem is létezik?
Hullámzik. Mint a súlyom. Mint az étvágyam. Lent vagy fent.
Vajon csak elhiszem, hogyha fent vagyok, akkor fent vagyok? Vagy akkor is számolom a kalóriákat, csak titokban? Csak nem akarok róla tudomást venni?
Ha lent, akkor mennyire lent? Nem eszek? Eszek csak kihányom? Vagy sokat eszek, és ott marad? Vajon ezért hullámzik a súlyom? Vagy csak mert ilyen kedve van?
Számtalan kérdés, és egy válasz.
Igennem.
Igennem. Miért?
Mert hol, fent hol lent.
Hol 500, hol 1500.
Ellentmondok.
Miután kellően megsimogattam a saját vállamat, ugyanazzal a lendülettel vágom magam hátba. Pont mikor már elhinném, hogy szeretem magam.
Mindig ott egy kavics. Egy jó nagy kavics. Valamikor nincs ott, de többnyire igen, és eltakarja a tükörképem. Mint az XXL-es pólóim.
Elbújtatnak.
Nem az, aminek látszik. Nem leszel vékony. Gebe leszel, nem leszel szép. Nem fognak jobban szeretni, mindenkit el fogsz lökni. Nem fogsz fogyni, csak elfogyni. Miért? Mert miközben nem eszel belülről eszed magad. Az egyetlen táplálékot, amit még elfogyasztasz.
Nem leszel éhes. Miért? Nem azért mert összeszűkült a gyomrod. Hanem azért, mert folyamatosan eszel. Eszel, rágódsz, emésztődsz. A saját testedben.
Ránézel az ételre, és nem. Te már teljesen mást eszel. Aztán megnyomorodsz egy életre, mert már felfaltad magad. Mindig ott lesz egy kis harapásnyom a lelkeden, amit egy estén kiharaptál.
Ne akarj fogyni, kérlek. Miért ne?
Ellentmondás újra, hiszen itt osztom az osztani valót az evészavaromról, és utána arról beszélek, hogy ne tedd azt, amit én is megtettem? Mennyire hiteles?
Nem tudom.
Nem is kell annak lennie.
De gondold át.
Ha elkezded, nincs megállás. Egyre nagyobb lesz a kavics, egyre nagyobbak lesznek a pólók, és egyre kisebb leszel TE. Mert felfalod magad.
Miért? Mert mást nem akarsz megenni.
De kérlek, ne magad emészd. Egyél meg mást. Valami vagy valaki mást, kinek mi ugye.
Teljesen mindegy, csak egyél.
Hullámozni fog.
Lesz benne ellentmondás.
De ha nem lenne, akkor lennél veszélyben.
A felépülés gyönyörű. Kinyílik előtted a világ. Ezért vannak kételyek.
Miért érzem úgy, hogy megtettem az első pár lépcsőt a gyógyuláshoz?
Hisz vannak tüneteim.
Van, hogy nem bírok enni.
De már nem heti hétszer, hanem kéthetente egyszer.
És miért jó az ellentmondás, és a hullámzás? Vagy az igennem?
Mert két oldala van. Nem csak egy. Tehát van lehetőséged a jobbat választani…
