Sziasztok!
Szóval, azért indítottam el ezt a könyvet, hogy megpróbáljak segíteni azokon, akiket máshogy nem tudok elérni, mégis segítségre szorulnak. Eleinte nem gondoltam volna, hogy ennyien elolvassátok majd. És azt sem, hogy ennyi pozitív megerősítést, és szeretetet kapok majd. Ahogy azt sem gondoltam, hogy majd ténylegesen tudok segíteni. De ezek mind megtörténtek. Szóval, máig nagyon örülök, hogy elindítottam a könyvet és hogy sokan erőt meríthettek belőle.
Nekem ez a könyv, egy hatalmas megerősítés. Megerősítés arra, hogy szükség van rám, hogy tudok hatással lenni másokra. Abban is rengeteget segített, hogy ahogy leírtam pár történetem a mentális betegségeimmel kapcsolatban, tisztábban átláttam, és megjelentek bennem a késztetések arra, hogy minél több segítséget kérjek.
Most egy kissé önző szándékkal írom ezt a részt. Nem az utolsó, ne aggódjatok. Nem azért írtam le ezt a végsőnek tűnő monológot. Csak még sosem írtam le, és gondoltam megosztom ezt a gondolatmenetet is.
Lényeg a lényeg, ezt most azért írom le, hogy legyen egy motivációm arra, amire készülök. Nem akarok az olvasóimnak hazudni, ezért muszáj megtennem ezek után. Miután leírtam, és kitettem. Ezután a rész után, remélem titeket is buzdítalak arra, hogy igenis, meg kell nyílni, attól még, hogy éveken át elhallgattál valamit. Remélem ez egy tanulság lesz, mindenki számára. Kicsit ez egy vallomás is lesz részemről.
Mint sokan tudjátok, hiszen sok részben beszéltem róla, evészavarom van. Lassan három éve. Kis lépésekben indult, és egyre nagyobbá, összetettebbé nőtte ki magát. Az öngyógyítás az, amibe menekülök az ellen, hogy beszélnem kelljen róla a pszichológusomnak. Miért? Mert szégyenlem, mert undorodom ettől a betegségemtől, és félek hogy a pszichológusom azt hiszi majd, hogy két év után nem tudtam neki megnyílni, és ez az ő hibája, vagy azt hiszi majd nem bízom benne. Ez a félelmem egyre gyengébb már, hisz erősebb bennem az, hogy segítség kell nekem.
Az előző pszichológusom, akkor adott le a mostani pszichológusomnak, mikor ezek a problémák jelentkezni kezdtek nálam. Meséltem én már neki erről, de szerintem az volt benne, hogy úgyis átmegyek máshoz, és majd beszélek neki én erről, így nem fogtunk bele rendesen. Máig bánom, hogy nem ezzel kezdtem a beszélgetést, a mostani pszichológusommal. Aki egy angyal, just fact.
Ma leírtam időrendi sorrendbe, hogyan alakult ez ki, és mióta is tart, mik az ilyen fontosabb lépcsők benne, vagy állomások, mindegy hogyan nevezzük. Amikor leírtam az első kis állomást, rá kellett jönnöm arra, hogy nagyon nagyon régóta hallgatom ezt el, azok elől, akik elől nem feltétlen kellene. 2018 nyara óta tart, volt pár hónap szünet, idén márciustól egészen júniusig, mikor elkezdtem magamtól gyógyulni. Hatalmas erő van bennem, és akkor is hatalmas erő volt. Nem tudom, hogyan csináltam azt a majdnem 4 hónapot úgy, hogy szerettem enni. De tudom, hogy visszaestem. Ez ijesztő, tudjátok?
Amikor azt hiszed, vége a szenvedésnek, ami nagyon hosszú ideje fogságban tart, és az hirtelen beköszön. Ehhez fogható fájdalom nincs is akkor, ha a mentális betegségekről beszélünk. Veszteség, elveszted a hitet önmagadban, a remény eltűnik arra, hogy végleg meggyógyulj, hiszen azt hitted meggyógyultál, de elég csak elgyengülni, és visszajönnek a démonok. Hagytam nekik, hogy visszajöjjenek. Mert elgyengültem, és nem álltam meg egy percre sem elgondolkozni azon, mi az ami segíthetne.
Őszintén? Nagyon félek. Ijesztő arra gondolni, hogy majd beszélnem kell erről. Nagyon sokat. De közben ott van bennem, hogy ezt a fajta segítséget ebben a témában még nem kértem, és itt az ideje. Szeretnék úgy élni, hogy az alapvető dolog, ami kell az élethez, vagyis az evés, ne legyen egy probléma számomra. Annyi mindenben megakadályoz. Annyi mindent tönkretesz. Úgy érzem, a legtöbb amit tehetek most, az a segélykiáltás a pszichológusom felé. Nem fogok vele veszteni, csak nyerni. Elindulni, viszont nehéz.
Köszönöm, hogy leírhattam, és elolvastad. Az én újévi fogadalmam az, hogy elkezdjem a tényleges gyógyulást az evészavaromat illetően. Kemény, de sokat jelent, hogy ez megfogalmazódott bennem, és erősebb a késztetés a gyógyulásra. Ha valaki úgy érzi fél, vagy segítség kéne neki arra, hogy megszólaljon, írjon nyugodtan itt wattpadon, privátban is lehet. Megpróbálok segíteni, hisz azzal magam is biztatnám. Ne féljetek, valami megoldást csak találunk rá.
Vigyázzatok magatokra! Boldog új évet mindenkinek! Ne kapjon senki alkoholmérgezést Szilveszterkor.
Egyébként, most, hogy ezt a részt leírtam, nyugodtabb vagyok. Ilyen ez, ha valamilyen teher kicsit lekerül a válladról.
Puszi
