Sziasztok! Remélem mindenkinek jól telt a húsvétja, és evett RENGETEG nyulat, meg sonkát. Együtt a kettő bizarr, don't try at home.
A mai részben, elhoztam egy pár idézetet, amik nagyon megfogtak, és ezekről fejteném ki egy kicsit a véleményem. Nem feltétlen idézetek, lehet csak pár sor, de elgondolkodtatóak.
Neked adtam mindenemet, és még ezek után is úgy éreztem, kevés az amit nyújtani tudok.
Ha az életemben vége volt egy emberi kapcsolatnak, (bármilyenek) mindig magamat okoltam. Egyszerűen nem volt más opció, csak én baszhattam el. Sajnos ez nem csak velem, sokakkal is így van. Úgy érzed kevés vagy, nem tettél meg mindent, sőt igazából semmit. De hagy emlékeztesselek, megtettél mindent. Kibaszottul nem rontottál el semmit. Ha pedig valamit mégis, minden ember hibázik. Ez az emberi lét lényege: hibázunk és tanulunk. Ha úgy érzed, egy szar alak vagy, gondolj arra, hogy egy szar alak sosem gondolja magáról azt, hogy az. Higgy nekem...
Valld be. Nem meghalni akarsz, csak nem akarsz így élni.
Ez a sor IS döbbentett rá arra, hogy muszáj segítséget kérnem. Ugyanis így igaz, nem meghalni akartam, csak menekülni. Minél messzebb. Mikor befeküdtem a pszichiátriára, akkor is magam elől menekültem. Egy kicsit, vagy nagyon, mindenki menekül maga elől. Hisz magunkkal a legnehezebb szembenézni. A hibáinkkal, a démonainkkal, a fájdalmainkkal. Megengedhetjük magunknak, de nem örökre. Hisz élni akarunk, nem a halálba menekülni!
„Most vagyunk fiatalok. Miért érezzük máris halottnak magunkat?"-Lily Midwinter
Ez kicsit hasonlít az előzőre. Meg kell próbálnunk segíteni magunkon, hisz ijesztő, hogy fiatalok vagyunk, és akkor akarunk meghalni, amikor élnünk kéne, Sőt, egész életünkben élnünk kéne. Szeretni magunkat, erőt meríteni bármiből, és nem gondolni a halálra nyolcvan évesen SE! Nyilván nem ismerek senkit, aki ezt olvassa. De mindenre van megoldás, amire nincs, azzal pedig meg kell küzdeni. Ha kell, segítséggel. Véletlen sem egyedül. Csak élj, hiszen erre születtél.
Kedves Én! Sajnálom, hogy kétségbeesetten próbálsz segíteni másokon, mikor a saját kezed remeg. Sajnálom azt, hogy nem adtam neked elég időt a gyógyulásra.
Magáért beszél. Ehhez csak egy tanácsot tudnék adni: Kérlek, te aki olvasod. Hagyj magadnak időt. Mindenre. Egy szakítás után, ne keress rögtön mást. Éld meg a fájdalmat, és engedd meg magadnak a szenvedést. Egy szeretted halála után, ne fojtsd el az érzelmeid, csak azért, hogy másnak ne legyen veled gondja. Aki emiatt otthagy, annak tőled távol a helye. Egy törés után, engedd, hogy elárasszanak az érzelmek. Engedj meg magadnak minden érzelmet, hisz ha elnyomod a negatívakat, iszonyatos hatással lesznek rád is, és az emberi kapcsolataidra is. Úgy pedig, kibaszott nehéz lesz egy kicsit is segíteni annak, akinek nagyon szeretnél. Szeretni is kibaszott nehéz lesz utána. Nem csak mást, magadat is.
Az élet azt jelenti, hogy szenvedünk és értelmet keresünk ebben a szenvedésben.
Amikor valami iszonyatos dolog történik velem, és eltelik egy-két hónap, utána könnyebb. Az idő tényleg gyógyír tud lenni. Miután hagytad, hogy az érzelmek átjárjanak, építsd fel újra magad, és légy türelmes. Alkoss. Énekelj, írj verset, írj dalt, táncolj, nézz egy filmet, sírj, nevess, zokogj, kacagj, csak érezz. Érezz bármilyen érzelmet, és a fájdalmadból építkezz.
