•Negyvenötödik•

860 51 15
                                    

Rohadtul nagy bűntudatom volt és nagyjából egész éjjel azon kattogtam, hogy bocsánatot akarok kérni, és normálisan megbeszélni ezt az egészet Kook-kal. Alig tudtam emiatt aludni, szinte felemésztett a dolog. Így reggel hamarabb mentem be, hogy még órák előtt tudjak vele beszélni. De így utólag visszagondolva, bár ne tettem volna...

Gyorsan ledobáltam a cuccaimat az irodámba, majd sietve átmentem a B szárnyba. Korán volt, elég kevesen járkáltak a folyosókon, a portás is fáradtan pislogott rám, amikor átértem. Halkan, nehogy felébresszem a még mélyen alvó családtagokat, felosontam a második emeletre, ahol még homály uralkodott. 

Nagyon halkan bekopogtam Jungkook szobája ajtaján, majd benyitottam. Meglepődve konstaláltam, hogy ég a villany és a TV is megy. Beljebb sétáltam, de szinte azonnal meg is torpantam, mert a látvány, ami fogadott megdöbbentett. Az asztalon Soju-s üvegek, két pohárral, egy felbontott chips-es zacskó, ami félig ki volt szóródva. A földön egy kapucnis felső, ami feltételezem, hogy Kook-hoz tartozott, nem sokkal mellette pedig egy... Egy női felső. Az ágyra pillantottam, aminek a bal oldalán Hyori foglalt helyet, félig betakarózva, de felöltözve. Érkezésemre felült, és enyhe rémülettel nézett rám. Az ágy másik felén Kook ült, de amikor beléptem felpattant. 

- ChaeYeon... - kezdett bele, de hiába. Elkattant az agyam, és egy pillanat alatt a ribanc előtt termettem, aki hirtelen fel sem tudta fogni, hogy mi történt, bár szerintem a szervezetébe került alkohol mennyiség miatt lassult le, máskülönben biztos, hogy nem hagyta volna magát. 
Fekete hajába markoltam, és úgy állítottam fel. Jobb kezemet ökölbe szorítottam, arra készülve, hogy össze verem, de Jungkook oda ugorva hozzám lefogott és nem engedett el - Fejezd be! - próbált lenyugtatni, de nem sok sikerrel, ugyanis továbbra is kapálóztam úgy néztem arra a kurvára, mint aki meg akarja ölni. És tényleg így volt. A következő lépés ugyanis a késem elővétele lett volna, de nem tudtam véghez vinni, tekintve, hogy a férfi még mindig erősen tartott.

Kook végül elengedett, de elállta az utat, így esélyem sem volt megismételni a támadást.

- Engedd, hogy megmagyarázzam - nézett szemeimbe, de megráztam a fejemet.

- Nem akarom, hogy megmagyarázd, Jungkook, nem érdekel - léptem egyet hátrébb dühösen.

- Ne csináld ezt - csóválta fejét kétségbeesetten.

- Soha többé ne szólj hozzám - hátráltam egészen az ajtóig, miközben minden erőmmel azon voltam, hogy megfékezzem a bőgést és a kezeim remegését.

- ChaeYeon - próbálta meg arcomra tenni kezét.

- Ne érj hozzám - löktem el azonnal karját, majd hátat fordítva neki kirontottam és magam után erőteljesen becsaptam az ajtót, de pechemre utánam jött.

- Nem történt semmi - szólt  utánam a kelleténél hangosabban.

- Ne keress, nem akarok hallani felőled - hagytam figyelmen kívül szavait, majd ismét megfordultam, de ezúttal sokkal gyorabban indultam vissza a csarnokba.
Az első kibaszott könnycsepp pedig végig folyt az arcomon, én pedig idegbetegen letöröltem, mert utáltam, ha sírok.

Az irodámig meg sem álltam. A kulcsomat remegő kezekkel kerestem elő, majd a zárba illesztve kinyitottam azt.

- ChaeYeon? - hallottam meg a nevemet magam mögül, mire megálltam. Felegyenesedtem, megdörzsöltem az arcomat, majd lassan megfordultam, ügyelve, hogy egyenletes maradjon levegővételem. Steve állt előttem, aki kérdőn méregetett. Apám helyett mindig is apám volt, így nem csodáltam, hogy azonnal levágta a helyzetet. Arca megenyhült és széttárta izmos karjait, ezzel jelezve, hogy szívesen megölel, én pedig hülye lettem volna egy ilyen szituációban visszautasítani. Mellkasába temettem a fejemet, és amint elkezdte simogatni a hátamat, kiszakadt belőlem a zokogás. Nem akartam ennyire elgyengülni, sebeszhetőnek éreztem magam, de az agyam teljesen felmondta a szolgálatot, a szívem pedig teljesen átvette az irányítást. 
Steve megpróbált csitítgatni, de nem járt túl sok sikerrel. Kicsit eltolt magától, majd biccentett egyet, hogy inkább menjünk be az irodámba. Sóhajtva benyitottam, felkapcsolva a villanyt leültem a kanapéra, a férfi pedig mellém, és balját ismét vállamra tette. 
Sajnos a sírás nem enyhült, és majd' kiszakadt a mellkasom, a szívemmel együtt. Utáltam, gyűlöltem ezt az érzést, és, hogy őszinte legyek nem is fordult elő túl sokszor. 

I. Piszkos Meló [JK ff] ✔️Where stories live. Discover now